Film Színház Irodalom, 1943. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1943-01-15 / 3. szám
,á.f újabban ezt a je,Z",h iz '“l nálam. MiiönhfiJi UdZ hasz A KÖNYVBOLOND Hozzátartozóim, barátaim és ismerőseim jól tudják, hogy milyen mániákus könyvrajongó vagyok és mennyire ügyelek könyvtáram minden egyes darabjára, mennyire szeretem és dédelgetem kedves könyveimet. Ez a tulajdonságom nem újkeletű, már kezdő színész koromban, az ifjonc teljes hevével rajongtam a nyomtatott betűért. Annál jobban bosszantott aztán egy eset, amelynek én voltam a szenvedő hőse. Volt egy könyvőrült barátom, aki néha órákig állt a könyvespolcom előtt és mint egy lesipuskás azon tűnődött, hogy a sok-sok száz könyv közül melyiket tudná elragadni. Amikor már e célból tizedszer látogatott el hozzám, ezt mondotta : — Palikám, nagyon érdekel ez a könyv . . . ! És rámutatott Lamartine „A girondiak története“ című művére, amely három gyönyörűen bekötött könyvből állott . Nehogy azt hidd, hogy meg akarok szökni vele, add kölcsön az első kötetet Két esztendő múlva egy napon megint csak beállít hozzám, odaáll a szokott helyére a könyvespolc elé, kidülledt szemekkel nézi a könyvsorokat, pulykavörös lesz és vad mozdulattal rámutat arra az üres helyre, ahol annak idején a Lamartine könyv első kötete állt, majd felkiált : — Hah, gazember, most már tudom, hol van a „Girondisták története“ című könyvem második és harmadik kötete, nálad ! És a két, még meglévő gyönyörű könyvemet kiragadva, elnyargalt, barátunk lezuhant és nagyot nyekkent kar és lábtöréssel szállították be a kórházba. Abbahagyta a színészetet, később mint autóügynökkel találkoztam vele, most pedig villája van a Rózsadombon. Nekem köszönheti. A PERGAMENT Valamelyik király drámában játszottam a Nemzeti Színház színpadán és szemem láttára zajlott le a következő eset: A király ott ült a trónusán, megjelent előtte a külföldi követ, földig hajolt és a következő szavak kíséretében nyújtott át neki egy pergament tekercset : — Henrik küldi ezt a levelet felségednek ! Mi már kuncogtunk a színpadon, mert tudtuk, hogy őfelsége nem tudja a szerepét és a pergamentre íratta fel mindig a mondanivalóját Ebben az esetben azonban egészen más, nem a nyilvánosságra tartozó szöveg került a pergamentre. Szétnyitotta a tekercset, belenézett, felolvasta a szöveget, de torkán akadt a hangja és arca lila-zöld-kék és vörös színekben pompázott. Egyszerre csak rákiáltotta az én^^^^oldalam A FEHÉR ELEFÁNT Mit tagadtam, élén mulatós gyerek voltam világéletemben, di: vidéki színészkoromban valahogy sokkal felszabadultabban és felelőtlenebb módon mulattam, mint később Veszprémben voltam színész, amikor egy átmulatott éjszaka után azon tűnődtem, hogy pajtásaimmal milyen csíntalanságot tudnék elkövetni. Volt ott egy nevezetes fűszerüzlet, amelynek cégére egy fehér elefánt volt. Emeletnyi magasságban büszkélkedett ez a jókora fehér elefánt és a nemtudomhányadik pohár után rácsaptam az asztalra. — Fogadjunk, hogy meglovagolom, a fehér elefántot! Rögtön akadt valaki, aki húsz üveg pezsgőt ajánlott fel, ha nem, a fogadást megnyertem és tekintettel arra, hogy a vendégek követtek a galambdúc tetejére, az egész építmény leszakadt, mi összetörtük magunkat és azóta nincs egy szál galambunk, mert a szelíd madarak elrepültek. A galambdúc egyébként, összetört állapotban eladó, megtekinthető Pasaréti út 8. szám alatt. (Fának is megéri!) MIÉRT NEM MEREK TÖBBÉ CINKOTÁRA MENNI. Nincs az a pénz, hogy valaha Cinkotára betegyem a lábam, meg is mondom mindjárt, hogy miért. * A »Rákóczi-indulód című film elkészítése idején történt, hogy egy huszárjelenetet kellett fotografálni Cinkotán. Vágtató huszártiszt voltam csapataim élén. A magyar film akkor még alig rábolt ki a kezdetlegességéből és nem voltak még olyan különleges felvevőgépek, amelyek ezt a jelenetet elölről fényképezni tudták volna. A filmfelvevőgépet felszerelték egy teherautóra, amelynek végére odaerősítettek egy »hokkedlit« és erre kellett ráülnöm, teljes huszártiszti díszben és kivont karddal hadonásznom az utánam a lovon vágtató statisztacsapat " előtt. Egész Cinkota apra őznagyja kint állt az úton és — röhögött, megcsinálom a mutatványt. Negyedóra múlva ott voltunk a fűszeresből! előtt és én az italos ember vakmerőségével két perc múlva fent ültem a fehér elefánt hátán, ahonyian alkalmasint igen komolytalan beszédet intéztem csodálóimhoz. Eltelt egy esztendő, elkerültem Veszprémből, más színész foglalta el a bonviváni posztot, aki szintén mulatott és jókedvű ■volt. Egy nagy mutatása alkalmával ő is Csak rácsapott asztalra: — Hát csak Jávor Pali privilégiuma az, hogy fehér elefánton lovagoljon. Ki fogad velem, hogy én is megülöm a fűszerüzlet cégérét? Neki is akadt egy mecénása, aki némi pezsgőt ajánlott fel a mutatvány teljesítéséért. Nagy büszkén felmászott a fehér elefántra és ő is hozzám hasonlóan, beszédet akart intézni a néphez, de a rakoncátlan elefánt kettévált. — No fiam, olvassa... én már öreg vagyok és gyengék a szemeim. Leengedték a függönyt. EGY GALAMBHÁZ ELADÓ Pasaréti úti kis villámban egyszer vendégül láttam Svéd Sándort, a nagyszerű énekművészt és Kovács Károly kollégámat a Nemzetiből. Jó hangulatban voltunk, Svéd gyönyörűen énekelt. Nem tudom, hogy került rá a sor, de vitába szálltunk, hogy kinek van magasabb hangja. Megint elfogott a fogadási láz, de én már tudtam, hogy meg fogom nyerni. Fogadtunk Kováccsal, hogy Svédnek magasabb a hangja. A fogadás megtörténte után az urakat a kertbe invitáltam, felmásztam a galambdúc tetejére, onnan énekel- dorral!’ Idő* restre! a “a Svi'‘I Sa'< ■ »'-«SrS/ÄÄr Dezső, a . és mindenhol