Film Színház Irodalom, 1943. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)

1943-01-15 / 3. szám

HINCZ GYULA KIÁLLÍTÁSA A TAMÁS-GALÉRIÁBAN Romarelleket, temperákat és egy pár rajzot mutat be Hí­néz sí vasárnap megnyílt kiállításán. A rajzokról újat­­nem igtsit mondhatunk, Hincz úgyszólván általánosan el­ismerten egyik legjobb rajzolónk. A vonalnak olyan mes­tere, amilyen talán e-'nk a japánok vagy a nagy franciák között található. Az aquarellek azonban egészen más lá­tású, a rajzokkal szinte antipólust­ képező felfogásból kelet­keztek és izgalmasan érdekessé teszik a művész összetett, különös, egyéniségét. Ilyen kitűnő rajzolónál meglepő módon a legtöbb festményből (és éppen ezek a legjobbak) jóformán teljesen hiányzik a rajzalap, sőt még az egyes foltok határvonalai­ is lényegtelenek a kifejezés szem­pontjából. A lágy harmóniáktól a legélesebb disszonan­ciákig fonódnak össze a színek és a képek szerkezeti rend­szere nem foltok és foltcsoportok egyensúlyán, hanem a vibráló, nyugtalanul egymásba olvadó színek súlypontjai­ban­­fekvő, tiszta ragyogási­ gócpontok viszonyán nyugszik. Mintha színes hadfá­tyolon keresztül komponálná meg a világot, a vonalak és határok lényegtelenné válnak és elem­en­táris erővel uralkodnak az egyes fokozatosan erő­södő szili energiák tündöklő csomópontjai. A komponálás­nak új és igen mély érzelmeken nyugvó alakját látjuk Hinez képein, sok közülük szinte egy, a kereteken túl­terjedő világ hirtelen besűrűsödő centrumaként vagy egy váratlanul felcsendülő színiakkordnak a térbe szétrezgő sugárzásaként, hat. Rendkívül érdekes, hogy a kontúr és a folt, mely jóformán eddig a komponálás kizárólagos alapja volt, hogy­ veszti el jelentőségét és hogyan lép helyébe a­ színsúlypontok szimultán erőviszonyainak szer­kezete­ (Csorniczky) Hincz Gyula: T*J . A NEMZETI IDEÁLOK A.K­u­lHIM ÉS AZ EMBERISÉG SZOLGÁLATÁRÓL Buda multszázadbeli, régies színei a várban és az azt környező házsorokban érvényesülnek leginkább. Itt él és dolgozik és itt kerestük fel Komjáthy Aladárt, az új ma­gyar líra izmos, érdekes és modernségében is tökéletes formaművész művelőjét. Most megjelent novelláskötete, a »Furcsa lány« az irodalom eseménye. 11­­ arcként mutatja be az írás hívei előtt az eddig csak lírikusként ismert írót, aki új könyvéről a következőket mondja: — A »Furcsa lány« többévi prózai termésem kötetbe foglalása. A legutolsó­­benne, az első és leghosszabb elbe­szélés: a »Furcsa lány«. A téma hosszú ideig érlelődött bennem és megírása után is elég hosszú ideig pihentet­tem s eb­ben a kötetben jelent meg először. Azt a lélek­tani problémát vizsgálom főalakomon keresztül, milyen kihatásai vannak, egy olyan szerelemnek, amikor egy szép, művelt előkelő társasághoz tartozó lány szinte ellenállhatatlanul sodródik valaki felé, aki se nem szép, se nem előkelő, de valamiképpen megérzi rajta­, hogy erkölcsileg és jellembelileg magasabban áll azoknál, akik körülötte forgolódtak és az ő társaságához tartoznak. A szerelem nem te­ljesedik be, váratlan és meglepő módon ér véget... Ha az olvasó kiváncsi rá üsse fel könyvem lapjait... Mosoly­ derül, a ham­iskás fintor nyomán Komjáthy arcára­ Megkérdezzük, milyen irodalmi programmot tűzött maga elé. — Mint költő léptem a nyilvánosság elé s amennyi­ben, mint költőt ismernek, közölhetem, hogy harmadik verskötetem készen áll. Ha a sors is úgy akarja, tavasszal megjelenik. Időszerű és mégis időtlen címet adtam neki: »Csodák és kínok«. Színdarabot is írtam és most is nagyon foglalkoztatja képzeletemet a színpad világa. Ez a dara­bom azonban a színigazgatók részéről egyöntetű vissza­utasításban részesült. Ennek ellenére lehetséges, hogy ismét írok darabot, mert maga a darabírás, mint pro­bléma érdekel. Úgy verseimben, mint elbeszéléseimben szeretem megkonstruálni mondanivalóimat s a jó darab­ban, érzésem szerint, nagyon fontos a konstrukció. Egy jól megkonstruált darabbal kapcsolatban mindig egy szépen felépített sakkpartira kell gondolnom. Ez természetesen csak a színpadi alkotás vázára vonatkozik, amit mélyebb tartalommal az írónak kell kitöltenie­. Az »egyöntetűen visszautasított« színmű témája felől érdeklődünk. Most kissé zárkózó sz­abbé lesz Komjáthy Aladár, de azután felenged írói szerénységének egyálta­lán nem elefántcsonttorony-szerű jege. Pár vonással vázolja a pokolian érdekes témát. Plasztikusan elevenednek elénk; az ideálért m­ártiriumot is vállaló apa, az őt istenítő lánya, a szerelméért harcoló és gyilkossá lett férfi és a zsaroló figurája. A huszadik század emberének bűnből és jóságból gyúrt, sokszor grand-gvignoli körképe ez. — Színművem igen nehéz lelki problémákat tárgyal és igen nehéz helyzeteket visz a színpadra — mondja szuper-tárgyilagosan Komjáthy — lehet, hogy ez­­ oka a színrekerü­lés nehézségeinek. De nagyon könnyen lehet­séges az is, hogy­ nem eléggé sikerült munka. Ezt a szerző nehezen tudja megítélni, de ha objektív akar lenni ezt a lehetőséget is meg kell engednie... A vaslogika bennünket az ellenkezőről győzött meg. Ezután feltesszük utolsó kérdésünket: mi ma a magyar költő legfőbb kötelessége? —A magyar költő és magyar író legfőbb kötelessé­gének tartom, hogy elsősorban nemzetének nagy ideál­jait szolgálja, amelyek a magyar múltból szervesen fej­lődtek ki és lettek értékekké. De ezen túlmenőkig ne feled­kezzenek meg, a ma sokszor oly­ gúnyosan emlegetett emberiségről sem, amelynek egy­etértése és megegyezése nélkül, különösen a kisnépeket, állandóan borzalmas katasztrófák fenyegetik...* Szikrázik a téli nap, amikor a csendes budai utcára ki­lépünk. A téli hideg vaskos súlya csillog a főváros tündér panorámáján, a Duna sokezeréves fénylő vízszalagján. Innen a vár magasságából érezzük igazán Komjáthy Aladár rejtett tüzű, mély magyarságának jelentőségét. .. költő beszélt, aki sohasem magáért szól!...Kulcsár László beszél Komjáthy Aladár, a f­urcsa lányt írója

Next