Film Színház Irodalom, 1943. július-december (6. évfolyam, 27-51. szám)
1943-07-02 / 27. szám
5Mustek töreése: flack Sajátságos és szinte megmagyarázhatatlan az ember viszonya a Hungária Parkkal. A jó ég tudja, évenként hányszor és hányszor bandukoltunk már ki ebbe a zűrös, ricsajos, szórakozási tohuvabohuszerű pesti, sőt legpestibb dzsungelbe, végigélveztük a legválogatottabb szórakozási lehetőségeket, hullámvasutat, elvarázsolt kastélyt, dodgemet, tohipet, céllövöldét, szellemvasutat; elandalogunnk az úgynevezett zenepavilonból kiáradó, zuhatagszerűen kitörő melódiákon, ott voltunk száz és egy művészestén, amikor valamennyi fő- és alsztárunkat láthattuk és hallgathattuk a sok ötlettel, lelkesedéssel és hozzáértéssel összeállított műsorok keretében — egyszóval minden évben fenékig élveztük ezt a populáris és mégis a legjobb körök által is agyonlátogatott Hungária Parkot és mégis egy percig sem vált unalmassá, s ha jön a nyár, nem is tudunk kedvesebb, lekötőbb, gondtalanabb s egy kicsit felelőtlenebb időtöltést elképzelni, mint kivitorlázni a ligetbe s annak is a legfőbb vonzerejét képező Hungária Parkba. Tegnap is ott voltunk. (Az idén már hetedszer.) Ember-ember hátán nyüzsgőn, már a bejáratnál valósággal közelharcot kellen vívni a pénztárnál, óriási zajokban újabb és újabb tömegek érkeztek, olyan volt az egésznek a képe, mint valami pályaudvari váróteremnek valamelyik metropolisban. Végre besodródtunk s attól a perctől kezdve már nem voltunk ura akaratunknak : a tömeg vitt, sodort magával, a tömeg, amely legnagyobb hullámzással az úgynevezett zenepavillon felé nyomult, ahonnan éppen Kazal László szórakoztatta a mélyen tisztelt és nagyérdemű közönséget híres nevetőszámával. Mintha valamilyen bacillusfelhőt permeteztek volna a levegőbe, mindenkire átragadt a nevetés, nevetett a háztartási alkalmazott, a köztér úr, a méltóságos asszony, a levegőzni kiruccant pesti polgár, nevetett a fiatal, nevetett az öreg, mindenki nevetett, édes és önfeledt nevetéssel. Innen jóideig egy tapodtat sem lehetett továbbmozdulni, földbecövekelt lábbal állt a tömeg (az előrelátóbbak már jóval korábban jöttek és elfoglalták az ülőhelyeket) és itták, kortyolták a jobbnál-jobb slágereket, amelyek a kitűnő zenekar instrumentumaiból szárnyaltak elő. Nem túlzás, ha megállapítjuk, hogy pontosan a Hungária Park az az intézmény, amely a pesti slágerek bölcsője. Ha itt bemutatnak egy-egy épkézláb zeneszámot, bizonyos, hogy már másnap az egész város fütyülni, dúdolni fogja. Figyeltük ezt a tömeget, az elragadtatott sóhajtásokat és felkiáltásokat: „Jaj, de szép, jaj, de gyönyörű ...“ Külön fejezet illeti a csütörtöki művészestéket, amikor is még nagyobb tömeg, még nagyobb zarándoklat jellemzi a helyzetet, igazán, ilyenkor egy fia gombostűt se lehetne elhelyezni a zenepavilon környékén. Valóságai a legnagyobb méretű szabadtéri produkciónak számítanak ezek a művészesték, amikor Pest legelső kedvencei lépnek a pódiumra. Mindenki fellép itt, aki csak számít egy kicsit is nívóban, népszerűségben, rendre megkapja a közönség valamennyi kedvencének produkcióját, olyan kitűnő összeállításban, a komoly, vidám és még vidámabb számoknak olyan egymásutánjában, ami feltétlenül felér akármelyik színházi produkcióval. Szeleczky Zita, Muráti Lili, Lázár Mária, Turay Ida, Csortos Gyula, Latabár Kálmán, Jávor Pál, Simor Erzsi, Kelly Anna, Szemere Vera — ki tudná a teljes névsort felsorolni, mindenki, mindenki fellép ezeken a csütörtöki művészestéken, operaénekesek, drámai színészek, vígjátéki hősnők, komikusok, sanzonénekesítők ... Tisztelt Pesti Polgár, méltáztassál figyelembe vevni a fentieket s ha a kánikulai és eseménytelen uborkaszezonbeli napokon valami jó, üdítő, neked való szórakozási alkalmat keresel, pattanj fel a pejszina Beszkárt-kocsira s vándorolj ki a Hungária Parkba. Hitünk reá , nem bánod meg! («Sz. A búvik renepa vilim»: Kelly Anna énekel... (lif Brsiki Henrik rajnai) Szeleczky Zita szaval a Slongarta sarkban