Film Színház Irodalom, 1943. július-december (6. évfolyam, 27-51. szám)
1943-08-13 / 33. szám
ZSUZSI! Az csak természetes, hogy a legtöbb vidámságot és boldogságot Zsuzsi jelenti az életemben. Sajnos (vagy hála Istennek), rettenetesen elfoglalt nő vagyok s ha akad egy-egy szabad napom, szinte mámoros örömmel töltöm reggeltől-estig Zsuzsival. Még tavasszal történt, hogy egy ilyen ráérős napomon kézenfogtam Zsuzsit, szabadságoltam a nörszöt és szép kettesben a lányommal elindultunk sétálni a Ligetbe. Valahol az Anonymusszobor körül bolyongtunk, közben perecet ettünk, etettük a galambokat, szóval szabályszerűen úgy viselkedtünk, mint egy polgári anya és leánya. Később elfáradva leültünk egy fehér kis padra, Zsuzsit az ölembe vettem és élénk diskurzust folytattunk, amikor egyszerre csak letelepszik mellénk egy öreg nénike. Egy darabig nézi, nézi a gyereket, azután egyszerre csak megszólal: — Kié a gyerek? — kérdi. — Tolnay Kláré — feleltem rögtön és készséggel. A nénike tovább érdeklődött: — Aztán tessék mondani, való egy ilyen színésznőnek gyerek ! Hát tud az vele foglalkozni? — és harsányan felkiáltott: — Éin bizony megtiltanám, hogy egy ilyen démonnak gyereke lehessen! Megőrizve inkognitómat, gyorsan elköszöntem és távoztunk a kispadról. ÉN MINT DÉMON Ezzel kapcsolatban eszembe jut, hogy egészen kezdő színésznő koromtól kezdve jóformán mindig csak szolid és szelíd hölgyeket alakítottam a színpadon, akik vagy mártírszerien szenvednek egy férfi mellett, vagy reménytelenül szerelmesek belé. Néha bizony már untam ezt az angyali szerepkört és vágyakoztam arra, hogy egyszer már mint vamp is megjelenhessek a színen. Véges idén sikerült ezt is elérnem és Pirandello »Hat szerep keres egy szerzőt című darabjában olyan ellenszenves és gyűlöletes démont alakítottam, hogy még én is valósággal beleborzongtam. A harmadik előadáson történt, hogy az egyik ilyen ,dmonis jelenet közben egyik második emeleti páholyból kihajol egy kopasz úr és elvörösödve, teli tüdővel ordítja felém: — Pfuj, szégyelje magát! Mondanom sem kell, hogy rendkívül boldog voltam. ÁKOS ÉS A HÁZTARTÁS Szobalányunk két hét szabadságot kapott, és hazament a szüleihez Köcsögére. Így hát néhány napig alkalmazott nélkül voltunk és bizony én takarítottam, főztem és egyáltalában én láttam el mindenféle háztartás körüli teendőt. Egyszerre csak történt egy napon, hogy nem jött reggel a jeges a tegnapi jég meg már elolvadt és féltem, hogy a jégszekrényben tartogatott kis hús megromlik. Kora reggel volt, Ákos még aludt, amikor berohantam hozzá: — Ákoskám, rettenetes baj van, elolvadt a jég és félek, hogy meg fog romlani a hús Mitévő legyek most? Ákos nagyot ásított és félábrában, már mogva válaszolt: — Végy húsz adag fagyi...lot és tedd bi a jégszekrénybe. k%a?u. HOGY SZÜLETETT A KATYI? Egy szép nyári estén egy budai kerthelyiségben vacsoráztunk társasággal, Hegedűs Tibor is jelen volt. Mi tagadás, csúszott a bor, a cigány ott húzott az asztalunknál és egyszerre csak minden rendelés nélkül rákezdte, hogy, ,Jt rátóti legények...“, én meg (szintén minden biztatás nélkül) hangosan énekelni kezdtem, azzal a bizonyos tót dialektussal, úgy, ahogy azt már a közönség azóta ismeri. Nagy csend lett és ahogy befejeztem a dalt, kitört a taps. Nem akarok szerény lenni, de ilyen tapsot még a Vígszínházban sem kaptam. Ahogy elült a taps, Hegedűs Tibor csendesen megszólalt: — Fogadjuk le akármennyibe, hogy ezt a dalt még legalább --kétezerötszázszor el fogod énekelni... Neki lett igaza! Hát így született Katyi, kicsit spiccesen, pár órás hangulat közepette. Ugye, azért nem is olyan sikerületlen gyermek! SMINK Mindenki tudja rólam a filmgyárban, hogy mennyire gyűlölöm amikor sminkelnek valósággal idegroham vesz rajtam erőt, ha a sminkelés művelete sokáig tart, azt persze a sminkmesterek tudják és félveti vihartól, igyekeznek gyorsan végezni velem. Egyszer azonban, hogy, hogy nem fellázadtak és elhatározták, hogy visszaadják a kölcsönt a sok siettetésért. Felvétel előtt benyomtak egy székbe, egyszerre körülálltak hatan és komoly, sőt ijedt képpel, a legvadabb halandzsába kezdtek. — Nini, itt az állnál már kopik a bőr, mondta az egyik ijedten. — Valóban és itt a halhetes rám szétterül egész a homlokomig. — A pórusok teljesen szétmennek. És azután kórusban elbömbölték magukat. — Mert siettet bennünket! Előkerült egy fotográfus is és megörökítette a jelenetet. Hát így álltak rajtam bosszút a sminkmesterek. GYEREKKORI MESE Volt nekem egy kilencvennyolcéves nagybátyám. Természetes, hogy egy ilyen aggastyán óriási köztiszteletnek örvend a családban. Kilencvennyolcéves születésnapjára azután nagy ünnepséget rendeztek s mivel már akkor voltak színésznői hajlandóságaim, rám esett a választás, hogy felköszöntsem őt. Émn tehát megállottam előtte, elmondtam a felköszöntést és azután még hozzátettem: : — Remélem Fülöp bácsi, hogy századik születésnapján is épen és egészségben felköszönthetem. Nagybátyám sokáig nézett, azután megcsóválta a fejét és így szólt: — Hát azt alig hiszem gyermekem. Udvariasan ellentmondtam: — fia egészen bizonyos vagyok benne, így felelt: — Már hogy lehetsz olyan biztos kicsikém . Hiszen annyi baj érhet egy ilyen rakoncátlan kislányt, mint amilyen te vagy!... Zsuzsival ma tusán leereszkedünk a, első így állnak bosszúi « sminkmesterek