Film Színház Irodalom, 1943. július-december (6. évfolyam, 27-51. szám)
1943-08-20 / 34. szám
PILLANATFELVÉTEL SANTHO IMRÉRŐL, AKI „BEJÁRTA HÉTSZER A VILÁGOT“ ÉS MOST HAZAJÖTT HORGÁSZNI Néhány nap óta érdekes vendége van Budapestnek. A vendég tulajdonképpen nem is vendég, hiszen pesti ember Santho Imre, aki húsz évvel ezelőtt elindult Budapestről s azóta a neve az egész világsajtót bejárta. A kitűnő karikaturista és festőművész a húsz év alatt, mint fényképész is világhírt szerzett nevének, főleg szenzációs divatfényképeivel. Képei úgyszólván a világ valamennyi nagy divatlapjában megjelennek. A Vogue-ban éppen úgy, mint a Dio Dame-ban, vagy a Silberspiegel-ben. Őnmaga bejárta Amerikát, Parist, Londont, Berlint, Olaszországot. Kedvenc pesti tartózkodási helyén, a Duna-korzón beszélget Santho Imre karikatúrája tünk vele. önmagáról — Mi indította el külföldi karrierjét! A női harisnya — feleli mosolyogva Santho. _t — Először a Kaiser-gyárnak dolgoztam, a reklámjaimnak sikere volt. Egymásután jöttek a többi nagy cégek, az Elbio, Kálódénia, stb. Londonba kerültem, hat évig »pendliztem« Berlin és London között. Később huszonhat képügynökséget láttam el képekkel, fotografáltam az összes filmsztárokat is. — Mi volt a legnagyobb sikere? — A legnagyobb sikerem az volt, hogy sokat dolgoztam és sokat kerestem ... — Bejárta az egész világot, hol a legszebbek a nők! — Itthon. Hiába, a legszebb lábakat Pesten lehet látni. Azután itt nem öregszenek a nők, nem győzöm őket nézni. Estére már szinte fáj a szemem. — Kit tart a legelegánsabb asszonynak Pesten? — Mindegyiket. Az utóbbi öt évben sehol sem láttam ilyen ápolt nőket, mint Budapesten. És a hajuk mindig olyan szép, mintha pont most jöttek volna a fodrásztól. — Mi a véleménye a divatról? — Amíg háború van, inkább ízléses öltözködési irányzatról lehet szó, mint divatról. Ne legyenek felcicomázva a nők, mert az ma egyenesen kellemetlenül hat. — Mit csinál Pesten? — Lakást keresek. — Fogadja részvétünket. És azonkívül? — Adatokat gyűjtök nemsokára megjelenő könyvemhez. — Könyvet ír? — Igen, régi vágyam teljesül ezzel. A könyvet nemcsak írom, hanem rajzólom és fotografálom is. — Miről szól a könyve? — Horgászatról és a vadászatról. •— Ez nem nagyon egyezik a divatszakmával. — Nem, de »civilben« nagy horgász vagyok. — Fotografálni nem is fog? • — Dehogynem, ha szépet látok. A héten például a Gehringer-kolekciót fényképezem, amelyet kint is igen sokszor fényképeztem a külföldi lapok számára. — Azt mondja, hogy Pesten a legszebbek a nők, ezek szerint nekik sem fog tudni ellentállni. Titokzatosan mosolyog: — Még nem tudom. Közben előveszi fényképezőgépét: — A Várat a nap minden órájában lefényképezem. Ennél szebb látvány nincs. A pestieknek már nem újdonság a lunakorzó szépsége, de ot nem tudok betelni vele. És felfedeztem egy csodás dolgot Pesten .. . — Mit? — A Hullámfürdőt . Nemhiába vágyódtam haza. Érdekes, pedig ott nem is lehet halászni .. Santha Imre újra pesti lett... l Escher felv.) A . Kékesen igazgatóválság van, a népszerű Hegedűs »Szip” (azt hiszem, igazi keresztnevét senki sem tudja) már el is ment — utóda még nincsen. Üres szobáról álmodni sem lehet, sőt, vannak olyan szobák, amelyekben hárman is alszanak. Álomszerűen szép és édes a Kékes. Délelőttönként még strandolni is lehet, de inkább csak úgy délfelé, mikor a levegő már nagyon meleg, mert egyébként kicsit mindig hűvös van, este pedig különösen, vastag kabát nélkül meg sem lehet lenni. Tiszta alpesi az atmoszféra, ,a nap is amolyan almapirosító és szőlőérlelő, hogy reggeltől estig rézbőrűre festi a legsápadtabb vá■ osiakat is...* Hogy a múltkor felhozott magával, revanzsíroztam magamat és most én hoztam fel magammal Maxit, a görbelábút. A gyerekek persze rettentő boldogok voltak, még rettentőbb ricsajt csináltak vele. Maxit, imádja gyermek és felnőtt egyaránt, Maxi pedig nagy kegyesen fogadja a hódolatot, mint egy elkényeztetett princ. Sokszor már igazán mérges vagyok rá, hogy elbizakodottságában, miket képzel magáról. A legminimálisabban azt, hogy neki mindent szabjul. Fogadott nagybátyja, Sokrates ugyanis halálra kényezteti, a végletekig tűri a kis pimasz szemtelenségeit. Pokoli látvány, amikor Maxi felkunkoritva derekát, mint egy elvetélt ordas farkas, rátámad Sokratesre és rikácsolva megugatja a legfenyegetőbb fonetikai modorban, a hozzá képest óriási Sokratest. Sokrates persze bölcs bonhomiával tűri az egész utcát felverő fenyegetést és ugatást, néha-néha viszszaugat, de egyébként mosolyog a gyönyörű szőke szakáldba. Maxi ilyenkor percről perce ádázabb dühbe gurul és belebelekap Sokrates fülébe — szakállába ... Erre Sokrates csak úgy mórikálásból — vicsorítja a fogát, koronként úgy tesz, mint ha ő is harapni akarna, de végeredményben mindig az történik, hogy részéről a szájlátás csak úgynevezett heccelődő harapdálásban végződik. Sokrates legfeljebb a szájába veszi Maxi hegyes koponyáját, vagy bőrénél fogva felemeli a levegőbe és elkezd forogni vele, addigi, amíg Maxi elszédül és azután Maxit a földre pottyantja. Ilyenkor Maxi dühtől eltorzult szemekkel támad rá Szótára, a szeme kidülled és mindenáron sze etne Sokratesben valamilyen komoly kárt tenni. Már szerinte komolyat Persze, ez nem sikerül, mert Sokrates négyszerakkora, mint Maxi, ilyenkor a nagy dulakodás azzal végződik, hogy Maxi lefekszik a hátára, jeléül annak, hogy megadja magát: —hát mit csináljak — nem bírok veled!* — és Sokates ilyenkor végignyalja Maxit. Ilyenkor Maxi boldogan vinnyogni kezd, vagy ő is elkezdi csókolni Sokratest, — mire Sokrates fekszik le a hátára és Maxi nyalja faja végig. Egyszóval ideális a barátság. Igen ám, de nem mindenki olyan jóindulatú, mint Sokrates és nem mindenki szereti úgy Maxit, mint Sokrates. De Maxi, a kis hülye, ezt nem tudja, minden nagy kutyában Sokratest lát és persze, hogy mindegyikkel harciaskodni kezd, nekimegy és megugatja. Ez történt első nap, Chorin Ilonka „Koma“ nevű vizslájával is. Maxi nekiment a terraszon, vicsorttatta a fogát és elkezdett nemszokás szerint fenyegetni. Hogy szó szerint mit mondhatott, azt sajnos, nem értettem, de hogy valami nagy szemtelenséget ugathatott Komának, az valószínű, mert a gyönyörű és hatalmas bársonybarna vizsla rétentő mérgesen felelt vissza, majd mikor Maxi beleharapott lábába, ő is visszaharapott és bizony, Maxi füle egy perc alatt csupa vér volt. Attól kezdve persze abbahagyta a komával való komázást. Az úrfival persze ezúttal is sok baj volt: mindenki elette és azonkívül is teletömte a kendőjét kövekkel, mert ha valaki egy követ eldobott neki, hogy szaladjon utána, ő utána szaladt ugyan, de a követ mindjárt le is nyeli. Harmadnapra már olyan lázas beteg vált, hogy csak az áldott daxliimádó fekulyamama, a szőke Peterlongene gondos ápolása mentette meg attól, hogy nem kellett a kutyamentőket hívni hozzá. . Egyébként a csibésznek volt egy fogadott barátnője, a türedék kis R. Zsuzsika, aki a mamájával nagy pirulva közölte: harmadnap, hogy ő szerelmes a Maxiba és, hogy ő, — majd ha elérkezik az ideje — legszívesebben hozzá menne feleségül Hiába, fiatalság - bolondság No, de minden szüretnek vége van egyszer, ennek a kékesinek is. Elhatároztam, hogy ezentúl kizárólag külön nyaralunk. Én is egyedül ő is (e. z.) Maxi és Sokrates lájkolódnak...