Film Színház Irodalom, 1943. július-december (6. évfolyam, 27-51. szám)

1943-10-22 / 43. szám

Búcsúbeszélgetés Olivecrona professzorral ,Jóbarátok közé jöttem ebbe a gyönyörű városba“ Olivecrona néhány napos budapesti tartózkodása szokatlanul felkavarta a várost. A világhírű tudós áldozatot és fáradságot nem kímélve háborún és levegőn keresztül eljött hozzánk, hogy megmentse egy ismeretlen kisgyermek életét. Megérkezését nemcsak az orvosi lelkiismeret remek példájának, hanem már már romantikus cselekedetnek is láttuk. Hogy a háború ötödik évének borzalmai is pusztulásai között ilyen fontossá és értékessé vált egyetlen ember, egyetlen kisgyermek élete: megmozgatott valamit az emberekben. Felébresztette bennük a fásultság szürkeségében fuldokló fogékonyságot meg érzékenységet. Olivecronáról és a vele kapcsolatos eseményekről lelkendeztek, zsibongtak és vitatkoztak egész héten. A professzor pedig minderről mit nem tud. Nem érdekli, hogy mit mondanak róla. Elutazása előtt a nagy szálló csarnokában ülünk vele szemben és figyeljük. Hatalmas, szép szál ember, szökés, gyér haja van és kék szeme csupa szellem- Hideg északi. Csak az első percben látszik annak, amikor elmosolyodik, jóérzés önti el azt, aki ránéz. Tartózkodó, de nem barátságtalan. Ez a két emberi vonás gyakran súrolja egymást, ezért nem egyszer összetévesztik őket. Egyik kiváló orvosprofesszorunk, aki végignézte Olivecrona nagy pesti műtétét, azt mondta: *A világhírt nem adják ingyen. Nem babona, hogy Olivecrona embernek tudósnak fa rendkívüli. A legjellegzetesebb és legfigyelemreméltóbb "az ő lenyűgöző nyugalma és a munkában való aprólékos pontossága. Olivecrona nem interjúalany. Nem olyan nagyképű, hogy visszautasítsa az újságíró kíváncsiságát, de nem is olyan hiú, hogy örüljön annak, ha verve foglalkoznak. Ennélfogva megadóan tűri, hogy kérdezzék, de az interjú idegét rövidre szabja. — Professzor úr, tudja-e milyen nagy esemény, hogy ön eljött Budapestre s miilyen nagy port vert fel ez az operáció? — Ne éljünk nagy szavakkal, álljunk meg a realitásnál — feleli. — Jöttem, mert jönnöm kellett. Ha nem lenne háború, akkor a beteg jött volna hozzám. Az utazás nem volt túlságosan kellemes, fárasztó és kényelmetlen volt, de gondoljon csak arra, hogy az orvos mindig orvos. Ezen a pillanatnyi, kiülteő körülmények mit sem változtatnak. Ha ezrével halnak is meg körülötte az embereik, akkor is az az élet érdekli legjobban, amelyet rábíztak. Odasiet, ahol úgy érzi, hogy esetleg segíteni tud. — Mielőtt Stockholmból elutazott, tudta e, hogy a műtét nem sok reménnyel bíztat? — Tudtam. Benedek professzor elküldte nekem a pontos diagnózist. Nehéz és megoldhatatlan problémának látszott már a távolból is. Alig öt százaléknyi lehetősége volt annak, hogy a gyermeket megmentsük. De ez az öt százalék elég volt ahhoz, hogy idejöjjek. — Mi történt volna a gyermekkel akkor, ha nem operálják meg! — Akkor is meghal, de előbb megvakul. — Hány agyműtétet végzett eddig? — Mintegy három-négyezret. — És sokan halnak bele az ilyenfajta műtétbe? — A műtét rendkívül bonyolult. A daganat sokszor olyan helyen van, hogy eltávolítása életveszélyes. De ha nem távolítjuk el, akkor is halálos. Az ember mégis minden lehetőt megkísérel.. . — Milyen orvosi kérdéssel foglalkozik mostanában? — Nagyon érdekel az ischiás sebészi gyógykezelése. Az orvosi tudomány mindössze kilenc-tíz év óta foglalkozik ezzel. Ma már hetenként körülbelül két ilyenfajta műtétet végzek. Újabban a vérnyomás csökkentésének a műtéti részével is foglalkozom. A sok elméleti tanulmányozás után a gyakorlati eredmény érdekel. — Mi pihenteti a legjobban? — Alighanem az olvasás. A magyar írók közül természetesen Karinthy műveit ismerem legjobban. Érdekes irodalmi jelenség volt. Humora azért is olyan megkapó, mert mély pszichológiával párosul. Embernek is rendkívüli volt. ~~ — Sokat vitatkoznak itt azon, hogy várjon Karinthy halálát is az agyműtét okozta-©? — Nem. Az agyműtéttől Karinthy maga élne még. Magas vérnyomás következtében pusztult el. Egy percre elhallgat, aztán azt mondja: — Sok itt a tehetség maguknál, lemérem nagy színésznőjüket, Bajor Gizit is. Először Budapesten láttam, a Nemzeti Színház színpadán. Személyeden Stockholmban ismerkedtem meg vele. Az ura, Germán Tibor professzor svédországi tanulmányúton volt, ő hozta el hozzánk. A művésznő akkor mint előkelő társadalmi dáma állt előttem. Micsoda sokszínű egyéniség, milyen zseniális és elragadó teremtés! Olivecrona mosolyog, kedves gyöngédség ül az arcára. Eszünk szernt, hogy Bajor Gizi nagy élménynek látta Olivecronával való találkozását. Bajor Gizinek különben is finom érzéke van ahhoz, hogy felfedezze és ünnepelje valakiben a tehetséget, a furcsaságot, a rendkívüliséget. Elmesélte, hogy Olivecrona maga vezette autóját, amikor kivitte őket a várostól húsz kilométernyire lévő villájába. Csodálatos vidéken lakik, villája közvetlenül a Mälaren-tó partján épült, a tó vizéből tündért futóvirágok kúsznak fel a ház falára. Olivecrona otthona az ízlésnek és a kultúrának szépséges hajléka. — Hogy élnek a svédek? — Nálunk nincs elsötétítés, de bizonyos dolgokat, például a textilt, a cipőt meg a gumit éppen úgy adagolják, mint minden más országban. Egyébként életünk külsőségeiben alig különbözik az önökétől. — Véleménye szerint, mi jellemzi legjobban a magyarokat? — Az emberek csodálatos kedvessége. Nem először vagyok Budapesten, de mindig boldogan jövök ide. Sehol a világon nem fogadtak még olyan kedvesen, mint itt. Úgy érzem, ebbe a gyönyörű városba jóbarátok közé jöttem...