Film Színház Irodalom, 1944. január-április (7. évfolyam, 1-16. szám)

1944-02-03 / 6. szám

A budapesti színházi világon még soha­sem szántott végig olyan gyökereket ki­forgató vihar, amilyen ezerkilencszázhar­­mincöt tavaszán A Nemzeti Színház élére szinte forradalmi módon kineveztek egy harmincnégy éves ismeretlen fiatalembert. Úgyszólván diktátor­ hatalmat kapott. El­bocsáthatta a Nemzeti bármely oszlopos tagját, szerződtethette a magánszínházak legdivatosabb erőit. Ki ez? Honnan csöppent ide? Milyen eszközökkel harcolta ki mesébe illő karri­ereiét? Lépten-nyomon ilyen kérdések hal­latszottak — és hallatszanak mai napig. Íme a válasz, s a példa, hogy hittel he­gyet lehet elmozdítani. Szegény szülők gyermeke. Az alig nyolc­­esztendős kisfiú már bábszínházzal mulat­tatja öccsét és önmagát Még nem tudja miért, de ezt a játékot mindennél mohób­ban szereti. A tizennégyéves sihedert már megnyilatkozásszerű színházi élmény rázza meg, egy nagy költői alkotás, a Peer Gynt. A művet nem érti meg, de mámorba ejti a vers, a tarka színpadi képek sora és a zene, melyért külön is rajong. Szavalgatja a bódultlelkű Peer tirádáit, Solveig dalát he­­gedülgeti. A nyolcadik gimnazista, noha a jeles tanuló lelkiismeretesen készül az érettségire, s szegénysége három nebuló oktatására is kényszeríti, évközben mégis beiratkozik egy magán-színésziskolába. A cél azonban nem a színjátszás, hanem a színház, nem a részlet, hanem az egész. Érettségi után hatalmas paksamétával be­állít az akkori Magyarság szerkesztősé­gébe. Volt tanárának, Pethő Sándornak, megmutatja kritikáit, melyeket minden színházi előadás után önmagának írogatott. Volonternek befogadják a laphoz. Első lé­pés a színház felé! De nem bemutatókról, hanem vízállásról ír, később éjszakás és külpolitikai híreket ragaszt. Nappal böl­csész. Művészettörténet-, filozófia-, eszté­tika-szakos. De egyetemi tanulmányaiban is főként az érdekli, aminek köze van a színházhoz. Elsősorban a dramaturgia. Állandóan színházi problémákkal foglalko­zik. Tervei, elgondolásai vannak, fis min­denek fölött: hite! Hite önmagában és a színház nagy feladataiban. Szervező ereje „tettre“ serkenti. Néhány maga kora­beli diákkal arra szövetkezik, hogy megváltja, átszervezi az egész szín­házi világot. „Színpadművészeti Stúdió"-ja azonban rövid életű. Anyagi eszközök hí­ján a fiatal színházforradal­márok mindösz­­sze egy-két elméleti előadással állanak a nyilvánosság elé. Gyakorlatibb és eredmé­nyesebb feladatot talál Jaschik Almosé festőiskolájában. Színpadtervezést tanít. Díszletelgondolásait megrajzolják a növen­dékek. Színdarabokat fordít. Többek kö­zött Strindberg „Húsvét"-ját, melyet az ő rendezésében mutat be az Országos Ka­mara Színház. Millió dolga és nyomasztó kenyérgondjai miatt egyetemi tanulmá­nyai elnyúlnak. Hogy egészen a színháztu­dománynak szentelhesse idejét, állami ösz­töndíjat kér és kap Klebelsberg kultuszmi­nisztertől. A berlini egyetemre megy, annak Szín­háztudományi Intézetében hallgatja az elő­adásokat. Naponta színházban ül, előadás után kritikai széljegyzeteket ír önmagának a darabról, a rendezésről, a színészek játé­káról. A színházak és filmgyárak termésé­ről összefoglaló beszámolókat küld Tor­mát­ Cecil lapjának, a »Napkeletinek. Hazajön. Ledoktorál. Névleg esztétikából, de valóságban színháztudományból. Dok­tori értekezésének eíme: »A színjátszás esztétikájának vázlata«. Hozzákezd egy kétkötetes színházi lexikon szerkesztésé­hez. A sok-sok pad és könyv után azonban feszíti már a vágy, hogy színpadhoz jus­son. Az alkalmat Tarnay Ernő, a Szegedi Városi Színház igazgatója nyújtja. Rende­zőjének szerződteti. A társulat tagjai: Dayka Margit, Peéry Piri, Táray Ferenc, Kovács Károly, Kiss Manyi és más kitűnő erők, tehát remek anyaggal és a város ál­dozatkész anyagi támogatásával láthat művészi munkához. Az újdonsült rendező két év alatt nem kevesebb, mint ötven da­rabot rendez. Közöttük operákat is: a »Fi­­delio«-t, »Szevillai borbély«-t, »Hunyady László«-t. Ezekben egyszerre hódolhat két szerelmének: a színháznak és a zenének. Töméntelen munkája mellett arra is jut ideje, hogy a Szegedi Múzeumban színpad­­művészeti kiállítást rendezzen. A fiatal színháztudós most már kipróbálta gyakor­lati tudását és végre-valahára Pesten sze­retne bemutatkozni. Barátok, jóakarók már hamarabb megkísérelték feléje terelni a fővárosi színházi körök figyelmét. Ered­ménytelenül. Pesti elhelyezkedésre nem lé­vén reménye, újabb ösztöndíjat kér, hogy opera- és rádiórendezést tanulmányozhas­son külföldön. Klebelsberg ezt is megadja egy újabb esztendőre. Az első félévet Münchenben tölti, a Ze­netudományi Intézetben dolgozik, második félesztendejét Kölnben kezdi el, de izgatja a világ fővárosának csábító közelsége és Kölnt odahagyja Párizsért. Bebarangolja félszáz színházát. Bejut jelentékeny szín­házi körökbe, a Bibliothek Rondelle-ben, a világ legnagyobb színháztudományi könyv­tárában dolgozik. Tanul, tanul, tanul. Hit­tel, szorgalommal készül feladatára. Ismét hazajön, egyik budapesti színház igazgató­jának azt az ajánlatot teszi, hogy ingyen rendez neki egy-két darabot, ha szabad­kezet kap, szereposztás és más művészi kérdések tekintetében. Megígéri, hogy szín­házába balsiker esetén soha be nem teszi többé a lábát és csak akkor szerződtesse, ha beválik. A színházigazgatótól nem kapja meg a kért sanszot. Vár. Dolgozik. Belekezd egy könyv megírásába. Verdi va­lamennyi operáját készül — legalább pa­píron — megrendezni. Már kiadót is talál a könyvre — Dél-Amerikában. Külföldön már van neve, összeköttetése. Ennek jelét nemsokára meglepetten látják Pesten is. A római királyi akadémia 1934-ben Volta-kongresszust rendez, a pro­gramon ezúttal színháztudományi előadá­sok is szerepelnek. A kongresszusra Ma­gyarországon három ember kap meghívót: Berczeg Ferenc, Molnár Ferenc és Németh Antal. Most hangzik fel először a csodálkozó kérdés: ki ez a Németh Antal? A kon­gresszuson részt vesz többek között Jules Romains, Herczeg Ferenc, Gordon Craig, Tairoff. Pirandello elnöklete alatt Németh Antal egy héten belül három előadást tart. Beszámol a Nemzeti Színház működéséről Műfaj-esztétikai tanulmányt olvas fel a rá­dió, a film és a színház viszonyáról. Har­madik előadásában a Vezetőképző Akadé­miára vonatkozó elgondolásait fejti ki. Itthon mindezek után sem nyílik ki előtte egyetlen színház kapuja sem, visz­­szaül íróasztalához a »Napkelet« szerkesz­tőségében. Ekkorra Gömbös reformpro­gramjában már felhangzott az új jelszó: a fiatalok szerephez juttatása. Kozma Mik­lós éppen átszervezi a rádiót és meghall­gatja a fiatal Németh Antal véleményét, majd megbízza, hogy elgondolásait fek­tesse le írásban. Kozmának tetszik a ki­dolgozott program. 1934 őszén felajánlja Némethnek a rádió dramaturgfőrendezői állását. De a szerződés aláírása előtt vá­ratlan akadály merül fel. Hómon Bálint, a kultuszminiszter azt mondja Kozmának, hogy húsvétig várjon az állás betöltésével. A dramaturgfőrendezőjelölt átvészel egy keserves telet. Kenyérgondok, kétségek és remények között vár. Hóman szándékait nem ismeri még. Színpad és mikrofon hí­ján, továbbra is papíron rendezi a Verdi­­operákat. De a könyv nem készül el, szer­zőjének drámai gyorsasággal hull ölébe a gyakorlati munka és a karrier: húsvétkor ismét jelentkezik Kozmánál. Szerződteti: 1935 május elsejétől Németh a rádió fő­rendezője. Május közepén a Debreceni Ti­sza István Tudományegyetem ajánlata fut be, hogy magántanárrá habilitálják a szín­háztudomány szakon. Ezt már nem fogad­hatja el, mert május végén Hóman hivatja és felajánlja neki a Nemzeti Színház igaz­gatói állását! Színházigazgató nálánál nehezebb körül­mények között aligha kezdte el pályafutá­sát. Megbolygatott, átszervezett társulat­tal, nagy deficitet felmutató büdzsével. Nyomasztó gazdasági válság, általános színházi dekonjunktúra idején és a sajtó állandó pergőtűzszerű támadásai közben. Rendkívül fiatal kora, ismeretlen neve nagyfokú bizalmatlanságot keltett. Az újonc állta a rohamot. Valakinek, aki eb­ben az időben megkérdezte, hogy akarat­erejét nem tépázza-e meg a tomboló vihar, azt válaszolta: "Vagy van feladatom, vagy nincs. Ha van, teljesíteni fogom. Nem va­gyok szalmaláng, melyet elfújhat a szél. Ha tudok valamit, akkor megérdemlem a helyemet és akkor itt is maradok... Ott maradt. Közel kilenc esztendő óta egymaga látja el több ember munkaadagját. Naponta hét­kor kel, késő estig egyfolytában robotol. Magánélete nincs. Milyen ember? Nehéz meghatározni. Sok­féle. Mindenkivel szemben más és más. Van színésze, aki esküszik rá, akinek ő a világ legtehetségesebb rendezője, legkitűnőbb igazgatója, legnemesebb szívű, legközvetle­nebb embere. Van színésze, aki gőgösnek, ridegnek, nagyképűnek, hatalmaskodónak mondja. De nőttön nő megtért ellenségei­nek száma. Tagok, akik régebben minden­felé szidták, ma barátai s Ő nem áll bosz­­szút régi sérelmekért. De szidják vagy dicsérik, olyan ember nem akad, aki elvitatná, hogy megszállott hittel, tiszta kézzel és emgedetlen szorga­lommal szolgálja szent ügyét: a színházat. ( -—y—/ NÉMETH ANTALRÓL

Next