Film Színház Irodalom, 1944. január-április (7. évfolyam, 1-16. szám)

1944-03-30 / 14. szám

Bodó György. Ko­lozsvárott születet­t, ott végezte iskoláit, érettségi után a S­zálló­sztaliskolá­­jába járt, onnan szerződtette be­ Ifj. Faluhely­i Vero­nika bölcsészdok­tor, rendezőgyakor­nok, édesapja egye­temi tanár. Két évig járt a Szín­művészeti Akadé­miára, 1911 óta rendezőgyakornok és a színház könyv­tári őre. here volt az »fene­kes madár«-ban és­­­ lódi-ban. Több filmen is szerepelt, fiaiba. Azóta tagja a színháznak. Szopáy Fl­óri UHUI óta tagja a koloz­­vári Nemzeti Szín­háznak. Mesterei voltak : Szent­györgyi István, Sza­káts Andor, dr. Ja­novits Jenő. Híres szerepe volt Peer Gáborján­ Klára, Szabó K­rimó leá­nya. Mihály­fi igaz­gató fedezte fel m­int kitűnő sza­­valót Legutóbb az »Árnyékéban töm fel Báró Kemény Já­nos erdélyi író, a színház Intendánsa. Kolozsváron vég­zett teológiák lízes­­ben­ egyetemet. Az összes költőid! nagy városok)»­­n­ ta­nulmány­ozta a színjátszást. Tíz évig az erdélyi ki­sebbségi magyar­­­hibák irányítója volt. Tompa Miklós ren­dező. Jogásznak készült. Usz töt kiél-ig a buda­pesti Nemzeti Szín­ház dramaturgja és rendező - gyakorno­ka volt 1941 óta rendező Kolozsvá­rott. Tompa Lu­szló erdélyi költő na. atya Mátyás dísz­let-tervező, festő­művész, Képzőm­ű­­v­észe­ti Főiskolát végzett. Szegeden, majd a budapesti Nemzeti Színház mű­ díszlet-tervező lett. Filmdíszlete­­ket is tervezett és ő volt a szegedi szabadtéri előadá­sok tervező mű­ Ilonyay Márta. Bu­dapest­ érettségi után a Színművé­szeti Akadémiára jár, majd egy évig több vidéki város­ban játszóik UH! óta tagja a szín­háznak mint naiv C­halár Mária. Tizen­hatéves korában iratkozott be a Színia­kadémiára. Ösztöndíjas növen­dék volt Odry. Petites. Gyenes. Csillag Teréz voltak tanárai. Az Aka­démia után a Bel­városi Színház szer­­ződtette. Három éve tagja a szín­háznak, Krémer Margit. Szatmáron szüle­tett iskoláit is ott végezte. A színé­szetet mostohaapjá­nál, Szabadkai Jó­zsef társulatánál kezdte meg, utána a Thália szín­tár­s­u­­lathoz került pri­madonnának. Je­lenleg a prózai sze­repkörben játszik. Sallay Kornélia, kar­ul hiába­n szü­letett ott végezte ikoláit érettségi után a SZíniakadé­miára téri. UK- ben Bánky Hébert majd 1MI-be a kolozsvári Nemzeti Színház szerződ­tette. Különösen er­délyi írók darabjai­ban aratott sikere­ket. Szatházy Erzsébet. A kolozsvári Thálka színkörben játszott először, két év után nagyobb szerepeket is kapott. Harma­dik esztendeje tagja a színháznak. Leg­utóbb filmszerepét is szerződtették. Kormos Márta. A Sacre- R­­oeur- ben végezte középisko­láit, majd a Színi­­akadémiára ment. Annak elvégzése után a Vígszínház szerződtette. 1911 óta tagja a szín­háznak. Híres sze­repe volt A bolond Ásvayné Lenkéje és a Csongor és Tünde f­edér­le szivedy­­­sóka. Is­koláit a Notre Stam­e de Sion-ban végezte, utána szí­ni pályára lépett Versén­yi Ida. Er­d­élyi lány, érettségi után a Zenemű­vészeti Főiskolára járt, ahol a drámai szakon A hőnyi t­é­­za prózai színész­nőt nevelt belőle. A kolozsvári Nem­zeti Színház tra­­gikája. Dinky Antal: Bácskában szüle­tett, sokáig élt Pá­risban. IMI a Ma­gyar Házban sok­szor szerepelt. 1980- ban iratkozott a Színészegyesület iskolájába, onnan szerződtette Mi­hályfi 1913-ban. Kenessey Ferenc, Az Akadémiáról a Nemzeti Színház szerződtette ren­dezőgyakornoknak és színésznek. A Kolozsvári Nem­zeti Színház meg­­nyitása óta ren­dező és színész. Ilm­ese György, 1­920-ban Aradon lett színész, a ki­sebbségi színjátszás egyik kitűnősége. 1922 óta tagja a színháznak, körbe János. Jász­­árokszálláson szü­­­­letett ott végezte­­ Iskoláit. Sosem akart színész lenni. Patkós György fe­dezte fel­ a Bel­város­ Színháztól a Madách Színház­hoz. került Nyír» filmjében főszere- I­pet játszott Há­rom éve tagja a színháznak. Szélhely Ödön. Apja, aki honvéd-had­biztos volt, katoná­nak nevelte. A ka­detiskolából san­­n­siskolába szökött. Első szerződése a Felvidékre erte, ahol énekes-szere­peket is játszott. Mi­dő­ben került Kolozsvárra, azóta ott játszik. III» év «* színész: Szécsi Ferenc. Érettségi után Pes­ten Színia­kadémiát végzett. Tagja volt a Vígszínháznak, a Belvárosi Színház­nak, a kassai szín­háznak és 1911 óta van Kolozsváron. T­ompa Sándor. Érettségi után Ko­lozs­várra iratko­zott egyetemre és párhuzamosan az egyik kolozsvári színtis kólát is el­végezte. 1923 óta tagja a színháznak. Elsőnek kapta meg a báró Kemény serleg-díjat, a Kor­mányzó­­ír is ki-Idr. Várady Sza­­bolcs. Jogászi k d­r. készült egyetemi tanulmányaival párhuzamosan a Zeneakadémián Aironyi Géza prózai növendéke volt. Kerész fordulattal szakitól, a jogi pá­lyával jó Szegedre szerződött színész­nek, majd innen Kolozsvárra. lantos Béla. Erdé­lyi szik­lósi Pes­ten az Állatorvosi Főiskolára járt, on­nan kejölt a Símn­­művészeti Akadé­­m­­iára. Első szír­­­őtizse Kolozsvár volt IS­K!-ben a­­­ístzi- hoz hív­ta. A kisebbségi évek­ben a m­attya- szín­játszókkal járta Er­d­él­yt. Senkálszky Endre, a kolozsvári Zleté­­ityi-sziniiskola nö­­v­endéke volt, on­nan Aradra kérőik Temesvár, Vásár­hely, Szatmár és voltak későbbi ál­lomásai, majd Er­délyt járta társu­­latokkal. I.. óta tagja a színháznak. Táray Ferenc. A legidősebb tagja a kolozsvári Nemzeti Színháznak, volt igazgatója is. Er­délyben végezte iskoláik Érettségi után a Színművé­szeti Akadémiára ment. A budapesti és a kolozsvári Nemzeti Színház óraadó szerződte­tett tag­ja Várady Rudolf. 1912 óta színész, állandóan Erdély­ije». A kolozsvári Nemzeti Színház megnyitásakor köny­vtárnoki mi­színházhoz, de Mi­hályi­ igazgató új­ból a színészi pá­lyára állította és azóta csak a színé­szetnek él.­ ­ VILLÁMLEXIKON KOLOZSVÁRI SZÍNÉSZEKRŐL A kolozsvári Nemzeti Színház prózai tagozatának egy részét mutatjuk be képekben és szövegben. A ko­lozsvári Nemzeti Színház az ország kulturális életének egyik igen fontos tényezője s ezért mindenkit érdekel, hogy kik tartoznak ehhez a jelentős színtársulathoz.

Next