Film Színház Irodalom, 1944. január-április (7. évfolyam, 1-16. szám)
1944-03-30 / 14. szám
Bemutatjuk az Új Magyar Színház két fiatalját: MEDNYÁNSZKY ÁGIT ÉS PALOTÁS IMRÉT Az Új Magyar Színházban gőzerővel folynak a próbák: direkció, író, rendező és a színészek legfőbb vágya mielőbb bemutatni Vaszary Gábor parádés nagyoperettjét Fedákkal, Turayval, Eisemann Z.Jenével és egyéb földi jókkal. A darabban a fentieken kívül főszerepet kapott Mednyánszky Ági és az ismeretlenség homályából előkerült Sáfrány Imre is, aki Zsazsa színésznő v-keresztségében a nem annyira bizarr és feltűnő Palotás nevet kapta. Velük beszélgetünk Bulla Elma öltözőjében s először egymásról alkotott véleményüket szeretnénk kideríteni. Megkérdezzüktehát Mednyánszky Ágitól: — Milyen táncpartner Palotás? — Ó, Imre csodálatosan énekel, — áradozik hévvel — hangja komoly meglepetés lesz a közönség számára. Arra az érdeklődésünkre, hogy Ágikának milyen az énekhangja, Palotás hasonló fifikával riposztoz: — Ági úgy táncol, mint egy tündér. Élményét még csaknézni is... Na, ha már ennyire benne vagyónk az őszinteségben, akkor hadd halljak: — Mi a véleményük Zsazsáról? — Ó, a Zsazsa... — sóhajtják áhitatosan mindketten s ebben a sóhajban benne van két fiatal szív minden tisztelete, rajongása és gyermeki szeretete színpadi édesanyjuk, tanácsadójuk és irányítójuk iránt. Hogy áthidaljuk az őszinte elérzékenyülésnek e kedves és megható perceit, megkérjük Palotást, hogy mesélje el, hogyan jutott az Új Magyar Színház színpadára. — Szerencsémet tulajdonképpen egy szerencsétlenségnek köszönhetem, — feleli — a darab ugyanis, amelyben Kolozsváron először felléptem, megbukott és csak így kerülhetett sor az én pesti fellépésemre. Különben huszonhét éves vagyok. Szentesen születtem, jeles reáliskolai érettségim van s már diákkoromban komoly vonzalmat éreztem a színpad iránt. Szüleim eleinte nem akarták megengedni, hogy erre a pályára lépjek , így én Pestre kerülve banktisztviselő lettem. Munkámmal párhuzamosan azonban beiratkoztam az egyik sziniiskolába, ahol alkalmam nyílt a színjátszás alapelemeit elsajátítani. Ezután jöttek a katonaévek és ismét a hivatal... Végre egy filmesnek feltűnt a hangom s annyira bízott bennem, hogy hajlandó volt az én főszereplésemmel egy rövid filmet készíteni. Ennek a »Három kérő« című kis filmoperettnek vidéken nagy sikere van, Pestem1 még nem került bemutatásra. A többi már gyorsan jött: meghívtak Kolozsvárra, meghallgattak és leszerződtették. Az operett, melynek főszerepét játszottam, mint mondom, csúfosan megbukott, de úgy látszik nekem ékerem lehetett, aminek bizonyítéka, hogy most itt Pesten ilyen darabban és ilyen kollégákkal dolgozhatom együtt... Ehhez már Mednyánszky művésznő is hozzá kíván szólni, mert közbevág: «— Vaszary Gábor operettje mindenki számára óriási meglepetés lesz, már csak a meséje miatt is. Van egy jelenet, mikor Palotás meg én a nászéjszakára készülünk, de Zsazsa folyton megzavar bennünket fontoskodó tanácsaival és aggodalmaival. Itt olyan dialógusok hangzanak majd el, hogy a közönség pukkadozni fog a nevetéstől. — Mondjon most valamit saját magáról is — biztatjuk Ági művésznőt. — Március tizenötödikén múltam tizenhétéves — hadarja a választ — * jelenleg a hatodik gimnáziumot végzem magánúton. Úgy látszik, foganatja lett annak a sokat hangoztatott kívánságnak, hogy: »helyet a fiataloknak'__ |'J DRÁMAÍRÓT FEDEZETT FEL A HARMÓNIA SZÍNPADI KIADÓVÁLLALAT A nagy léptekkel, hatalmas iramban dolgozó fiatal színpadi kiadóvállalat szinte hétről-hétre hallat magáról szerencsés kezdeményezésekkel a színpadi irodalom tevéi. Legújabban arról értesülünk, hogy azok közé, akiket ez a cég indít el, mint színpadi szerzőt, a magyar prózairodalom egyik fiatal jelesét is besorozta, Ormos Gerő székesfehérvári postatiszt személyében. Dr. Leiszen László, a Harmónia-cég vezetője a következőket mondja az új színpadi szerzőről: — Ormos (lelőnek, a fiatal, alig harminchatesztendős Székesfehérvárott élő regényírónak ésköltőnek már sűrűbben találkoztunk a nevével a fővárosi könyvkiadóvállalatok besteller- listáján, de színirodalommal még nem próbálkozott. Sikerült rávennem a drámával való kísérletezésre s örömmel jelenthetem, hogy a kísérlet máris két témában, eseményben, gondolatban gazdag drámát eredményezett. Az egyiknek »Mindörökké« a címe, a hőse egy városi proletárból lett pap, aki falura kerül hitetlen és szegény emberek közé. Ottani munkája meddő és már-már úgy látszik, hogy felolvad a falu intelligenciájában vagy lezuhan ő maga is a falu szegényei közé, de akaratereje győz és faluját egy kimenetre viszi. A falutehát megtér attól a sugárzó erőtől, mely a papiról árad. A másik talán még nagyobb lélegzetű és hatalmasabb dráma, amelynek egyelőre címe nincs, de olyan problémát vet fel, amely rittkán jelenik meg színpadainkon. Egy Erdélyben élő hatgyermekes családapa megözvegyül. Egy dunántúli egykés faluba veti a sorsa hat gyermekével és ott újra házasodik. Szeretné, kívánja a hetedik gyereket, de második felesége, akit megmételyezett a környezete, fél a gyermekáldástól. Talán még a férje első feleségétől származó gyermekeket is elpusztítaná. Az egyiket meg is üti, a legkisebb tikot s ezen a megütött gyermeken érzi meg az életet, amit ő is magában hordoz, s amelyet igenis a világra kell hozni. A falu, az egykés falu, ettől a képtől, amit ez a sok tagú család nyújt, új fogalmat ismer meg: a családi összetartozást, a szeretet fogalmát. — Hiszem, hogy Ormos Eterőnek nagy szerepe lesz még a jövő magyar drámairodalmában.