Film Színház Irodalom, 1944. január-április (7. évfolyam, 1-16. szám)
1944-03-30 / 14. szám
Ma reggel a naptáramban lapozgattam. Megakadt a szemem egy dátumon: április 6. Sokáig elnéztem ezt a dátumot. Meghatottan néztem. Úgy éreztem, mintha minden csepp vérem ezen a felém meredő 6-os számon keresztül tenné meg körfutását. Nagycsütörtökön lesz negyvenöt éve, hogy 1899 április 6-án először léptem a budapesti közönség elé, a „Gésák" operett Rolly-Poly szerepében, a Magyar Színház színpadán. Negyvenöt év! Sok. Uram Teremtem, milyen szavakat találjak ki megköszönni Neked, hogy negyvenöt esztendő után még mindig ugyanazon a nekem legkedvesebb színpadon állhatok és változatlan ambícióval, változatlan lelkesedéssel készülhetek Vaszary Gábor és Eisemann Mihály ,"őfelsége a mama" című zenés játékának a címszerepére?! Hajtsd füledet az én hálatelt szívem dobogására, Uram! Azon az első próbán, negyvenöt évvel ezelőtt is, ilyen szürkén tátongott a Magyar Színház színpada. Akkor is ilyen gyéren világított a színpad közepén lelógó, egyetlen villanykörte. Ma reggel a színpad egyik sarkában kucorogtam és onnan figyeltem a két elbűvölő gyereket: Mednyánszky Ágit és Palotás Imrét. Mind aketten most indultunk. Az én intulásom jutott eszembe, ezen a színpadon. Arra a fogadásomra gondoltam, melyet azon a legelső próbámon tettem magamnak, ezen a színpadon: ha megsegít a Mindenható és rendes színésznő lesz belőlem, ha megengedi a Mindenható és még öregen is játszani fogok, akkor nn a körülöttem levő fiatalokat segíteni fogom; a két karomba fonom a kezüket, hogy biztosabban lépjenek, hogy merjenek lépni és higyyék el magukról, hogy tudnak lépni. Ha én akkor nem kapaszkodtam volna meg a Rákosi Szidi áhtott, drága kezébe, mindjárt az első próbámon úgy elvágódtam volna, hogy talán soha sem tápászkodhattam volna fel többet életemben. Akkor én még növendék voltam a Rákosi-iskolában és "Statisztáltam a Gésákban, a Magyar Színházban. A darabban előforduló összes szerepeket tudtam kívülről: a férfiakét, a nőkét, a komikusokét, az összes epizódokat, minden énekszöveg, minden tánc a kisujjamban volt. Most más divat járja. Ma az olyan kezdet, aki csupa ambícióból betanulná egy darab összes szerepeit, azt hiszem egyenesen a bolondok házába vinnék, megfigyelés végett. Egy szép napon azt kérdezte tőlem Rákosi Szidi: — Mondd Fedők! ... elmernéd te játszani a Roly-Ponyt ! Ez a primadonna folytonosan nyafog és fenyegetőzik, hogy lemondja az előadást. Kell valakiről gondoskodni, aki beugrik helyette. El mernéd játszani? Visítottam örömömben. Hogy elmenném-e ?!__ Persze, hogy elmerném! Imádkoztam, hogy a primadonna szeszélyes feje ki ne józanodjon és valahogy eszébe ne jusson az az örök igazság, hogy soha, senkinek nem szabad egy szerepet átadni, nem szabad senkit a „mezőnyre" engedni, mert megtörténhetik, hogy gyorsabb futónak bizonyul. Ambíciótól duzzadó szívem azonban mindjárt az első próbán rettenetes ütést kapott. Csúfosan megbuktam. Az égvilágon semmi hang ki nem jött a torkomon. Hiába biztatott Szidi néni, hogy csak bátran, vágjak neki, hiszen az iskolában olyan kitűnően ment minden. Próbálgattam én így is, úgy is, de sehogy sem ment. A színészek, a zenekar, a kórus fennhangon kinevettek. Otthon Szidi néni a sárga földig lehordott, hogy mindig jár a szám és amikor meg kellene csinálni, bennem, reked a szó. Halálosan elkeseredtem és nagyon halkan csak annyit mondtam Szidi néninek: ,/Megyek én haza Beregszászba, az apám lányának!" Szidi néni rámförmedt: Sehova se mégy! Itt maradsz! Holnap pontosan ott légy próbán." A második és utolsó próbára odarendelte az iskola énektanárnőjét, aki már a legelső taktusoknál kérte a zenekar leállítását. Kisült, hogy a karmester, három hanggal — egy egész terccel! — játszatta mélyebben a számaimat, mint ahogy írva voltak. A kis rongy hangom, persze, hogy nem bírta, semmi erő nem volt benne. A karmester a primadonna pártján volt. Szidi néni rettenetes ribilliót csinált. Valósággal ráordított a karmesterre: — Szégyelje magát! Egy kezdő lánynak el akarta vágni a karrierjét! ______ Mikor aztán másnap az előadáson ,/kiugrottam", ahogy azt manapság mondani szokták, Szidi néni az öltözőfolyosóra kérette a karmestert és éles hangon rászólt: — Most remélem elpirult. Maga nagyon unintelligens! Egy papírlappal akart letakarni egy tűzhányót, a kitörése előtt! Ezzel sarkonfordult és otthagyta, fmn rohantam be az öltözőmbe. A tűzhányó szót sehogysem értettem. Nem is érdekelt. Mámorban úsztam. Beöthy László azzal lepett meg, hogy most már a szezon végéig, mindig én fogom játszani a RoBy-Pollyt A primadonna görcsöket kapott. Mikor a szezonban utoljára játszottam a RoBy-Polyt, egy hatalmas La Francerózsakosarat kaptam Beöthy Lacitól. Égszínkék szalag volt rajta, ezzel a felírással: JPedák Sárinak, előlegül a jövendőrem. Ez az égszínkék szalag lett aztán az útmutatóm, védelmezem, vezérem. Sok mindenre megtanított a pályámon. Megtanított arra, hogy ezen a pályán mindig az a győztes, aki nevettetni tud. Megtanított rá, hogy a divat virágai a színpadon nagyon rövid életűek. Megtanított arra, hogy csak egyetlen pont van egy színész életében, melyhez ifjúsága elmúltával menekülhet: a lélek. Kimeríthetetlen. Minél többet merítünk a forrásából, annál gazdagabban bugyog. Megtanította nekem az égszínkék szalag, hogy egy színésznő egyedüli betétkönyve az életben, az, amit megtanult. Amit megtanultunk, az olyan, mint mikor egy hajón összegyűjtjük az eleséget, hogy aztán mikor idők múltával kikerülünk a nyár tengerre, sőt viharba kerülünk, legyen a hajón mit enni. Most mindenesetre van annyi, hogy az indulóknak adhatok belőle. Teszem is ezt, nagyon jó szívvel, őfelsége a mama szélesre terjeszti ki a szárnyait és úgy védelmezi az induló fiókákat, két elragadó és nagyon tehetséges gyereket: Mednyánszky Ágit és Palotás Imrét. Van az induló utasaim között egy öreg veréb is, aki már évek óta barátom, akit nagyrabecsülök még színigazgató korából: Ihász Aladár. Most rendezi Budapesten az első darabját. Van még hely az öreg szárnyak alatt, a szintén most induló, nagyszerű kis kosztümtervezőnek, Csantavéri Irénnek. Ő is meglepetés lesz. őfelsége a mama ezekkel az újoncokkal fog felszállani. Erős hitem, hogy ezek a kedves és tehetséges „terhek" fogják őfelségét, a mamát. " 1 ŐFELSEGE A MANA, okok, szecény. szcuUtycu* ÍRTA: FEDAK SARI Szűnt elfogta egy tavaszi érzemény, Ki a f’ilt« — pintérlányt Kernem éti S mint ti dűlőin járt át minilen eremen: --r ~ í'í U -íí l*/u‘ ETülmyitfk./ hazamenet szemem, könnyel telement. Megszerettem doktor Mákos Kelement. Nevét máris a szívemben hordozom. Határoztam: ő lesz majd az orvosom!