Film Színház Irodalom, 1944. január-április (7. évfolyam, 1-16. szám)
1944-01-27 / 5. szám
irat érkezett. Amíg ezeket Ady a címbetűktől az utolsó hirdetési sorig ki nem olvasta, még betekintésre sem engedett át azokból senkinek. Néha két-három nap múlva jutottunk hozzá a napilapokhoz. A szó szoros értelmében rajta ült az újságokon, éjjel pedig a párnái alatt őrizte. Hegedűs Nándor, aki jelenleg a Nagyvárad című napilap főszerkesztői stallumában ül, Ady Endre utóda volt a Nagyváradi Napló felelős szerkesztői állásában. VIHAR EGY „FRÁSZ“ KÖRÜL Ady Endre és Hegedűs Nándor kapcsolatában a legérdekesebb esemény egy »triász« körül zajlott le, amelynek hiteles történetét az alábbiakban adjuk: — Pollák néni bodegájában ültünk együtt egyik este — meséli Hegedűs Nándor. — Négyen voltunk: Ady, Emőd Tamás, Nagy Mihály, a lelkes Ady rajongó szerkesztő és én. Ady akkor írta »Néhai Vajda János« című versét s ebben a versben fordul elő a frász. íme: „Akkor is úgy volt, frász törhette ki A Dal és Szépség nyugtalan magyarját. Mert úgy van igaz magyarság szerint. Ahogy cudarok és urak akarják.* Ady Endre kihúzta zsebéből a ceruzával írott kész költeményt és felolvasta. Emőd Tamás áhítattal fogadta a »frász« t, Nagy Mihály pedig széles gesztussal ölelte át érte Adyt. Minthogy én hallgattam, Ady nekem esett. — Talán nem helyesled ! — mondotta. — Nem. Persze, rám rontottak, hogy milyen nyárspolgári alak vagyok, hiszen Petőfit sem bankozták le, amikor először ingergatyát írt és ma már senki sem ütődik meg rajta. — Ez nem ugyanaz, — félésttem — mert a »frász« nem népi kifejezés, hanem rossz argót és nem is passzol a Vershez. — De Vajda Jánoshoz igen — döntötte el a vitát Ady és neki lett igaza, mert a »frász« bekerült az irodalomtörténetbe. KÁVÉHÁZ A Royal kávéházban igen nagy élet volt a huszadik század első éveiben. A pincérek seregét »Marci« irányította hol a katonatiszti, hol a színész, hol pedig az újságíróasztalhoz. Ez a Marci még él Váradon. Igaz, hogy néhány évtizeddel öregebb lett . Mint igazi bohém újságíró került Váradra Ady — meséli. — Az újságíró akkor bizony még igen keveset keresett, ha jól tudom, alig húsz forintot és így állandóan szüksége volt a főpincér »áldozatkészségére«. Ady alig ivott eleinte. Nem volt részeges. Később rontotta el a társaság. A szerkesztőségi munka útjain még lementek a bodegába és ott itták le magukat. Külöönösen Riensi Márta, a lokálnő szoktatta Adyt az italra. Borzalmas nő volt. Megivott együltében hét-nyolc dupla szilvát. Csak Adynak engedtük meg, hogy ilyen nőt behozzon a Royalba. — És mi volt Ady kedvenc étele? — Nem evett ő semmit, csak feketézett Néha* Biró Lajosét diktáltak belé valami ennivalót, de akkor is mindegy volt neki, hogy mit eszik ... A KÖLTŐ ÉS A SZABÓSZÁMLA Lebovits Rudolf szabómester, Nagyvárad volt törvényhatósági bizottsági tagja, kedves törénetet meséli Adyval kapcsolatos emlékezései során. Lebovits báácsi volt annak idején, a váradi újságírók egyetlen és főszabója, aki sorra csinálta a ruhákat, de a pénzért már erősebb harcot kellett folytatnia. — Annak idején volt egy törvény, — mesélte Lebovits bácsi — amelyik kimondotta, hogy tartozást csak akkor lehet a munkahelyen perelni, ha az öszszegről elismervény van. Egyébként a megrendelő lakóhelyén kell megindítani az eljárást. Nekem pedig egyetlen kuncsaftomtól sem volt elismervényem. Adytól sem. Puncsa trükköt eszeltem ki tehát, írtam egy levelet, amelyben felszólítottam a költőt, hogy fizesse meg a tartozását, de a számla összegének húsz forinttal nagyobbat tüntettem fel az eredetnél. Az egyéb*ként Vesztett ügyet így megmentettem, mert Ady szinte fel*háborodva válaszolt, hogy miért kérek én tőle többet, hiszen az eredeti tartozása csak ennyi és ennyi, így kezemben volt a nyugttó. Az igazság kedvéért meg kell azonban mondanom, hogy perre mégsem került a sor, mert Ady — ha nehezen is — de minden adósságát pontosan megfizette. Harasztos Albert Ady és Babits ISIS tavaszán Léda arcképe 1996-ból (Székely Aladár felv.) ADY A HALOTTASAGYON (Zdalaj, tapai, cikke 1919 janure 29-én a Déli tikladig*.) ! Reggel félkilenckor halt meg a költő, tíz óra felé már ott járt a szociáldemokrata párt küldöttsége és magának követelte a temetés jogát. Aztán jött a Nyugat, majd a Pesti Napló és a Vörösmarty Akadémia, mindegyik temetni akarta Ady Endrét. Végre is a kormány döntött, azt mondta: ne bántsátok, ő a nemzet halottja. Hát a délelőtt folyamán megindult halottaságyához a búcsújárást. Miniszterek és politikusok léptek a szobába. Írók és költők állták körül az egyszerű vaságyat, aztán jöttek a rajzolók és festők, némán leültek az ágy mellé, térdükre fektették a vázlatkönyvet, halkan meghegyezték ceruzájukat és rajzolni kezdték a halott Ady szép feketefejét, ahogy a fehér párnákon fekszik. És jöttek a szobrászok is, maszkot csináltak róla, hogy arcának vonalait átadják az örökkévalóságnak. Kint az előszobában idegen emberek tolongtak, látni akarták a halott költőt. Ismeretlen kisasszonyok, akik imádták az űzött Adyt és komoly, megsetődött arcú fiatalemberek, bölcsészek talán, vagy jövendő költők, akik csak a szoba ajtajáig merészkedtek. A Liget Szanatórium második emeletén egy kis benyíló oldalszobában fekszik halottaságyán az új magyar idők legmargyobb poétája. Az éjjeliszekrényen két cserép virág áll. Gyöngyvirág és muskátli. A fehér halotti leplen egy fonnyadó orgonaág. Ady mélyvonalú, szinte keserű arca most megenyhült a halál viaszsárga színében, fekete haja mintha gyérebb lenne és a homloka mintha magasabb. Alig fehér lepellel letakarva fekszik a költő, aki a halál rokonának nevezte magát és itt állva az ágya mellett, azt a mély és ünnepi megindulást érzi az ember, amit csak igazán nagy halottak ágya mellett érez. Este nyolc óra tájban, mikor a szobába lépünk, Vedres Márk, a szobrász, éppen elkészült munkájával. Valami sárga zsírral kente be a halott arcát, fekete csapzott haját sima papírral takarta be, aztán az egész fejét beborította egy finom, puha masszával, mintegy kétujjnyi magasságban. E massza fölé pár perc múlva újabb és vastagabb massza került, húsz percig takarta ez a kísérteties sisak a halott Ady arcát — aztán a szobrász a kőkeményre szilárdult anyagot három darabra törve, levette a költő arcáról. Alig fejezte be munkáját a szobrász, a költő arcát megtarulték a zsírtól, fürtjeit elrendezték és egy másik művész ült ajs°ágy megg Kober Leó. Elrendezte a villanykörték világítását és rajzolni kezdte a fehér villanyfényben élesen, sötéten rajzolódó arcot. Nem hagyják nyugodni szegény Adyt. Agya körül nesztelenül sürögnek és dolgoznak a halhatatlanság szolgái, nagy fényképezőgépet állítanak fel óvatosan a szoba sarkába és a gépeket a halott költő arcának szegezik. Holnap a Nemzeti Múzeum előcsarnokában emelik ravatalra Ady Endrét, korának nagysorsú tragikus magyarját. Vedres Márk: Ady halotti maszkja