Film Színház Irodalom, 1944. január-április (7. évfolyam, 1-16. szám)

1944-01-06 / 2. szám

„Csakugyan olyan biztos, hogy sikerem van és szeretnek?” »Minden elmúlik egyszer...» A dal epidémiaszerűen sö­pört végig a városon, az egész országon és még túl a határokon is, rádiók mellett, fé­nyes termekben, bun­kerekben egyaránt. A dalt Kelly Anna énekelte és egyfor­mán híressé tették egymást, Kelly Anna a dalt is a dal Kelly Annát. Érzelmes, buta kis szöveg, min­den elmúlik egyszer, giccs, jó, jó, tudjuk valamennyien. Min­den közhely kitapo­sott örök igazság és minden giccs köny­­nyet csal a szemekbe. De Kelly Anna oly szívhez szólóan, olyan különösen és meg­­éjtően tudta elsuttogni ezeket a sorokat, hogy felejthetetlenek maradtak. Bizony, minden elmúlik egyszer, a dal már a múlté, kimúlt szegény maga is és már csak vir­gonc suszterinasok fütyölik az utcákon. Or Kelly sikere nem múlt el. Ezt a siker­állomását új és új állomások követik, operett és rengeteg új dal, és ma az ország egyik legnépszerűbb hangversenyénekes­nője. Erről diskurálunk most Kelly Annával két csésze feketekávé mellett. — Kedves Anna, elhiheti, hogy nem hízelgésből mondjuk, de maga csakugyan sok mindent elért, amit el lehet érni ezen a pályán ... Tulajdonképpen mi a vágya? Elmosolyodik. — Először is túlzás, hogy sok mindent elértem. Én úgy érzem, hogy tulajdon­képpen még nem értem el semmit. Ne higgye, hogy szerénytelen vagyok, vagy túlbecsülöm magam, egyáltalában meg­mondom őszintén, még nem is vetettem fel magamban a kérdést: »mond csak Kelly Anna, tulajdonképpen mennyit érsz te és mennyire futja a tehetségedből és mi a legtöbb, amit elérhetsz?“ Nem gondolkoz­tam fölötte. Az ember általában ösztönö­sen él, és ha művész, akkor még ezerszere­sen áll ez az igazság. Nem szabad töpren­geni, megállni és habozni. És, hogy mi a vágyam? Most kicsit kitágul a szeme, ahogy továbbbeszél. — Látja a filmhez, még mindig nem jutottam el. A »Kívánsághangverseny« című filmben szerepeltem, mondják, hogy sikerem volt és kitűnő filmarcom van. Van valami elképzelésem a filmmel, ez kicsit misztikus és valahogy homályos bennem, de érzem, hogy tudnék valami újat csinálni, valami mást. Imádom a jó filmeket. Egyáltalában mindent imádok, ami nagyon tehetséges, s ha valami meg­fog, akkor egyszerre kiszárad a torkom s könnybelábad a szemem s úgy szomjazom valami után. Kortyol a feketéből. — Azt szokták mondani, a színészi pályán nagyon nehéz az indulás. Bizony nagyon nehéz, de nemcsak az indulás, hanem éppen oly nehéz továbbmenni és éppoly nehéz végigcsinálni az egészet, higgye el a színésznek az utolsó pillanat éppen olyan nehéz, mint az első. Most nem is beszélek rosszindulatról és az intrikák­ról, amelyek úgy húzódnak az ember lába előtt, mint kegyetlen drótakadályok és amelyekben bizony percenként orra­­bukhat az ember, hanem maga a feladat mindig más és mindig új. És kicsit mindig megijeszti az embert, hogy jaj, ez nem fog sikerülni, itt most biztos valami baj lesz... — És aztán mégis mindig minden sikerül... — vetjük közbe csöndesen. Nevet. — Maga, kérem, nagyon udvarias ! Kicsit tűnődik maga elé, aztán gyorsan felveti a fejét. — Mondja . . . csakugyan olyan biztos, hogy sikerem van és hogy szeretnek?. .. I PEZSGŐ FENYŐFÜRDŐ­I TABLETTA Sk­rUnsxLy Mária cg­ v Al magyar filiu egyik főszerepét kapta meg Mátyás Ferenc, az ismert költő, verseit olvasta fel a rádió­ban­­­i. báró Csávossy László hírlapíró nyerte el a Pázmány Péter ösztöndíjat Gsanády Lenkét Da­­róczy József új film­jéhez szerződtette

Next