Film Színház Muzsika, 1957. július-december (1. évfolyam, 8-33. szám)

1957-08-14 / 14. szám

KJTSZ NÉHÁNY SZÓ A JÖVŐ DRÁMÁJÁRÓL Augusztus 19-én, hétfőn leplezik le Szegeden Juhász Gyula szobrát. Ebből az alkalomból közöljük a költő cikkét, amely a Színházi Hí­rek c. szegedi lap 19­. december M-i számában jelent meg. sztendő végén mérleget készítünk és keresztképete állítunk. Június havának küszöbén a múlt­ba és a jövőbe néz szemünk. A hallga­tag vidéki kritikus, aki falusi magá­nyában egy kissé kétkedő lélekkel ol­vassa a legújabb pesti világhírű szer­zők „hallatlanul szép” és „káprázta­tóan ötletes” színjátékairól szóló magasztalásokat, pár percre elmereng és csöndesen, szerényen kérdezi magá­tól: milyen lesz a jövő drámája és mi lesz a dráma jövője? Egyszóval: meg­születik-e végre az igazi magyar dráma, amelyet nemcsak a színházigazgatók és a színházi ügynökök, de a valódi művészet Messiását óhajtó lelkek is várnak... A nagy dráma a nagy hit szülötte. Mikor a tömegek csak szórakozni akarnak a színházban, mikor a szín­ház és művészet csakugyan két külön fogalommá kezd különülni, akkor ne várjuk a lélek ünnepét a színpadon. Mikor a szellemesség és az ötletesség uralkodik a világot jelentő deszká­kon és amikor a hitet a trükk, az áhítatot a szenzáció, a költészetet a rendezés pótolja, akkor ne beszéljünk drámáról, amely a boldog helléneknél Istentisztelet, Shakespeare reneszánsz­világában embertisztelet, Schiller do­bogóján eszmetisztelet volt.­­A nagy dráma a nagy hit szülötte. Lehet ez a hit mindent átható görög és pogány panteizmus, lehet középkori és ke­resztény miszticizmus, lehet modern és hitetlen fölvilágosodás, de mégis ele­ven és egyetemes hit valamiben, a Végzetben, az Irgalomban, a Haladás­ban, az Egyéniségben, mint azt Aischylos, Shakespeare, Schiller és Ibsen kinyilatkoztatták az emberiség­nek. A mi korunk már nem hisz a régi istenekben és még nem hisz az új ideálokban. Az emberi szolidaritás nagy és meg­váltó gondolata alig érett meg a Marxok, a Tolsztojok agyában és szí­vében, máris letarolta zsenge vetését egy világ háborúja. Majd ha a vihar és a romok fölött egységes világnézet, hit, gondolat, vagy érzés szivárványa támad, akkor lesz ismét új dráma, igazi dráma, lélekből fakadó és lelkeknek szóló, amikor a színpad háttere megint a végtelenség lesz és amikor a világot jelentő desz­kákon valóban az emberi Akarat és a Sors mindig egy és örökké új látvá­nyában gyönyörködünk. Addig is le­gyen szabad a hallgatag vidéki szem­­lélődőnek leírnia néhány ma élő, de a jövőbe mutató drámaíró tiszteletre­méltó nevét: Herbert Eulenberg... An­ton Wildgans... Georges Porto Riece... Balázs Béla... E 7

Next