Film Színház Muzsika, 1957. július-december (1. évfolyam, 8-33. szám)
1957-10-11 / 22. szám
találhatott volna Madeleine Sologne szőkeségének, aki ismert, finomhúrú művészetének legjavát adja. Szinte alig mozog, a hangját soha nem emeli fel, játékából mégis mindvégig a legizzóbb szenvedély csap ki. Jean Marais itt még fiatalabb, fiúsabb, szőkébb mint példáud legutóbbi filmjében, a „Kuruzsló"-ban, de nem kevésbbé erőteljes, határozott, hódító. Amint a fam végén a halászkunyhóban, kettőjük holttestétől lassan távolodik és búcsúzik a filmfelvevőgép, zsebkendőjébe szipog a néző, akárhányadszor látja is a mesét. Axhille, a törpe szerepében Pieras megrendítő alakítást nyújt, óhatatlanul arra gondolunk, milyen kár, hogy csak kevés szerep kínálkozik számára. Vándor Györgyi Szeret száguldani ?.. Mintha lökhajtásos moziszéken ülne: másfél órán át rohan, robog, száguldozik az, aki bátor elszántsággal megnézi a „Vetélytársak” című német fimet. Különböző típusú és tulajdonságú autóversenyzők és versenyző autók összecsapásáról van szó a történetben és ami A hírneves autóversenyzőre, Falk-ra „egyéni varázsával” is igyekszik hatni Manuéla, a délamerikai milliomoslányként az effajta sportfilmekben általában lenni szokott — a sportjellem és morál bizonyos kérdéseiről szerelmi kitérőikkel kombinálva. Látjuk Dél- Amerikát is, elképesztően olcsó , gyermeteg kiállításban. S még sokminden történik, bonyolódik, amiről fáradságos lenne számot adni, mint ahogy nézni is fáradságos volt. Izgalomra alig ad okot a film, habár szemmel láthatóan minden igyekezete ideirányul. Eszmei szándéka, hogy megbélyegezze a profisport, nevezetesen a véresen veszélyes autóversenyzés kufárjainak lelketlenségét. A látottak való alapját nem is kell nagyon keresgélni: gyakorta halljuk, hogy Nyugaton hány halálos áldozatot követel a motorsport, nemrégiben Olaszországban sok nézőnek is vesztét okozta. Ez a téma drámaikig, lélektanilag mély és erőteljes, sallangtalan feldolgozásban hasznos művet eredményezhetett volna, vagy a borzalmak kihagyásával, derűs felfogásban jó vígjátékot; a „Vetélytársak” azonban teljesen műfajtalan, igen elegyes film, szerteszét tűzdelt, de valójában egyszer sem érvényesülő drámai csomópontokkal. Ezért elsősorban Günther Hofe forgatókönyvírót hibáztatjuk, de nem kevésbé E. W. Fiedler-t, aki kettős szerepet vállalt, a rendezést és a fényképezést. A színészek számára nem adatott sok lehetőség képességeik igazi kiélésére, pedig a tehetségéről, ábrázolókészségéről már ismert, rokonszenves Wilhelm Koch-Hooge-t is a főszereplők között találjuk. A közönség soraiban lehetnek olyanok, akik a süvöltve rohangászó gépkocsik szédületében lelik kedvüket. Azoknak ajánljuk ... Sas György