Film Színház Muzsika, 1958. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1958-11-21 / 47. szám

Péchy Blanka epizód­szerepet játszik a „Pesti emberek“-ben, csak fel­­villan a darabban, de ra­kétaszerűen ragyogja be a színpadot. Ahogy Mester­házi Lajos drámájában életrekelti a méltóságot mama alakját, belebor­­zongtunk a régi világ dzsentri hölgyének hideg gőgjébe és konok butasá­gába, ám ugyanakkor ne­vetésre ingerel egy-egy apró gesztusa és hang­súlya. S mindez úgy hat, mintha, játékos improvi­zálás volna, ami ugyan­csak azt bizonyítja, hogy ez az emlékezetesen érde­kes alakítás milyen érett színészi munka. — Mindig tiszteltem az epizódszínészeket — mondja — akik a színpa­don rövid szövegükkel, kurta idő alatt is hatá­sos egészet produkáltak. Nem gondoltam, hogy ezt valaha is meg tudom csi­nálni. Örülök, hogy ez­úttal talán mégis sike­rült... Mi is örülünk lent a nézőtéren. S orrnak is, hogy ez a már-már ön­bizalmatlanságot súroló szerénységéről és nagy műveltségéről is neveze­tes művésznő mostaná­ban végre gyakrabban jut szóhoz színpadon is, pó­diumon is, filmen is. Sőt, most már az irodalomban is, de ott nem epizódsze­repben. Mert a Jászai Mariról írt izgalmas visz­­szaemlékezéseivel egy csa­­pásra ismert és sikeres íróvá lépett elő, akinek ezt az első könyvét na­pok alatt szétkapkodták az olvasók. — Könyvében említi, hogy folytatja a Jászairól szóló emlékezéseit... — Igen, a Jászai-témát korántsem merítettem még ki — feleli. — Szíve­sen megírnám többek kö­zött asszonyi életét, már­­csak azért **, mert erről sok mendemonda kerin­gett és kering ma is. Já­szai szerelmi élete inkább tragikus, mint komikus... Egyébként szóba került az is, hogy előbb a ma­gam életét írjam meg. Nem mintha személyemet fontosnak és jelentősnek érezném, hanem mert a kor, melyhez sorsom oly végzetesen kapcsolódott, a történelemnek izgalmas szakasza. — Nagy irodalmi sike­re után most voltaképpen melyik énjével azonosítja magát: a színészével, vagy az íróéval. — A színészével! Oly végtelenül nagyrabecsü­­löm a betűt meg az írót, hogy még a boldogító és megtisztelő kritikák után sem merem elhinni, hogy valóban író vagyok. A két hivatás ugyan vala­honnan egy tőről fakad, hiszen a színész is, az író is az emberi lélekkel fog­lalkozik és mindkettőt el­választhatatlan kapcsolat fűzi a nyelvhez Igen sok színész itt már és igen sok író játszott a színpadon és hitem szerint ez mindig így is tesz... — S mi az, ami az írá­son és színészeten kívül a legjobban érdekű? — Nem azon kívül, hanem azon belül: a magyar nyelv. Mint szí­nészt, mindenekelőtt a hangsúly kérdése. Ezen a téren a rádióban is, a színpadon is temérdek még a tennivaló... Per­sze, ehhez a nagy mun­kához sok-sok időre len­ne szükségem. Fájlalom, hogy ilyen későn fogtam nagyobb lélegzetű mű megírásához. Me­retemből sajnos eddig csak cikkek megírására futotta. Biza­kodom, hogy marad még erre elegendő eszten­dőm ... Gách Marianne kiv­­iff offfflf w­iff cpnwngrtpw.», Beszélgetés A méh­ézéses asszony a „Pesti emberek”-ben (Wellesz Ella felv.)

Next