Film Színház Muzsika, 1958. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)
1958-12-26 / 52. szám
HÍREK KITŰNŐ KÓRUSTELÉTESÍTMÉNYT nyújtott a KISZ központi művészegyüttes nagylétszámú vegyeskard, Kecskeméten megtartott első önálló hangversenyén. Preklasszikus, romantikus, szovjet és mai magyar szerzők műveiből, valamint magyar munkásmozgalmi dalokból összeállított igényes műsorát színesen és meggyőzően közvetítette a kórus Lantos Rezső VIT-díjas karmester vezényletével. BARDOS LAJOS Szól a doromb címmel új vegyeskari művet komponált a Magyar Állami Népi Együttes énekkara számára. A kórus az együttes ezredik fellépése alkalmából készített új műsorán, január 16-án az Erkel Színházban mutatja be a művet. A MŰVELŐDÉSÜGYI MINISZTÉRIUM december 17-én délután két órakor adta át ünnepélyes keretek között a Magyar Néphadsereg Színháza művészeinek és rendezőinek a „Pesti emberek” előadásáért odaítélt nívó- és pénzjutalmat. BEUGRÁSOK a Nemzeti Színházban: A „Tisztújítás"ban Horkay János szerepét Hindy Sándor vette át, a Ljubov Jarovája Foljiginját pedig Kálmán György helyett Pásztor János játssza. DR. JOSEPH GREGOR, Richard Strauss életrajz írója, aki nemrégiben ünnepelte 70. születésnapján, Lettingrádban előadást tartott a nagy zeneszerző művészetéről. A SZÍNMŰVÉSZETI főiskola végzős hallgatóinak első vizsgaelőadása a „Mélyek a gyökerek" lesz, amely több mint egy évtizede, hatalmas sikert aratott a várkonyi Zoltán vezetése alatt álló Művész Színházban. A főszerepeket Polgár Géza, Csűrös Karola, Balogh Emese, Somogyi Miklós, Peczkay Endre és Pásztor Erzsi alakítják Brett, a néger katona, Paláncz Ferenc , esz. Rendező Várkonyi Zoltán. BIRÓ LAJOS „Sárga liliom” című színművében a megbetegedett Vértes Lajos helyett Lázár Tihamér ugrott be Katolnay ezredes szerepébe. MARTON ENDRE, a Nemzeti Színház főrendezője, már több hete Kínában tartózkodik. Leveléből megtudtuk, hogy nagy utazásokat tett. Járt Pekingben, Szecsuanban, Csungkingban, Sanghajban, végighajózott a Sárga folyónak nevezett Jangcén. Sok színházi előadást nézett végig, rendezőkkel, színészekkel találkozott. AZ IRODALMI SZÍNPAD január hónap 6-án Schillerről, Goethéről, Heinéről emlékezik meg. Az érdekesen összeállított műsorban Zách János, Bánky Zsuzsa, Gáti József, Ilosvay Katalin, Egresit István, Márti Szabó Gábor, Tallós Endre, Radnai György és Ungváry László lépnek fel. LEOS JANACEK emlékünnepséget rendezett a Zeneművészek Szövetsége. A műsor első részében Wehner Tibor, Semmel József, Hambalkó Edit és Petii Endre működött közre. A második részben Janacek híres fúvóshatása hangzott el a budapesti fúvósötös, és Fazekas Béla előadásában. Az est egyik érdekessége Jemnicz Sándor — személyes barátságon alapuló — visszaemlékezése volt a kiváló cseh zeneszerzőről. INGMAR WE ROMAN, a neves haladó svéd rendező, Franciaországban kívánja elkészíteni új filmjét, mely a múlt század híres íróaszszonyáról, regény-, és szerelmi hősnőjéről, Georges Sandról szól. DÉRI PÁL, a Néphadsereg Művészegyüttesének szólistája Párizsba meghívást kapott: az UNESCO koncertjén Bartók-, Kodály- és Schubert-dalokat énekel. ANDERSEN NEXO egyetlen drámai alkotását, a „Dangahardi emberek”-et a Közlekedési Szakszervezet Központi Művészegyüttese január 10-én mutatja be első ízben Magyarországon. AZ 1989-ES salzburgi ünnepi játékok műsora részben már elkészült. A Haydnemlékévre tekintettel bemutatják a nagy zeneszerző „Il monda della Luna” című operáját. Gluck „Orfeus"ának előadását is rendezik Karajannal, valamint Mozart „Varázsfuvvola”-tdi Szél György és Richard Strauss „Die schweigsame Frau" című operáját Karl Böhm vezényletével. PÉCSI SZÍNHÁZI hírek: A pécsi Nemzeti Színház az elmúlt héten két bemutatót tartott és két jubileumot is ünnepelt. A színház művészei, Szabó Samu és Sármássy Miklós ünnepelték színészi pályafutásuk negyven éves évfordulóját. Pécs városa, az Oktatásügyi Minisztérium színházi főosztálya és a pécsi Nemzeti Színház igazgatósága ajándékokat nyújtottak át az ünnepelteknek. A DÉRYNÉ SZÍNHÁZ bemutatja Jókai „Aranyember”-ének dramatizált változatát Váradi György rendezésében. (Vereczkey Zoltán, Takács Anna és Pásztor Mária l