Film Színház Muzsika, 1959. január-június (3. évfolyam, 1-26. szám)
1959-03-27 / 13. szám
A CANNESS filmfesztivál előkészítő bizottsága több filmet fogadott el bemutatásra. A május 1-től 15-ig megrendszetülő fesztiválon Magyarország Fábri Zoltán „Édes Anna" című filmjével vesz részt. A nyugatnémetek „A hős és a katona" című filmet mutatják be Liselotte Pulverrel és O. W. Fischerrel a főszerepben. Ugyancsak bemutatják Cannes-ban Anna Magnanival és Giulietta Masinával a főszerepben a „Pokol a városban” című olasz filmet, Romy Schneiderrel és Carlos Thompsonnal a főszerepben a „Félig gyengéd" című osztrák filmet. A Szovjetunió a Szergej Bondarcsuk rendezésében és főszereplésével készült „Embersors" című filmmel nevezett be, amely Solohov azonos című novellájából készült. A SZOVJETUNIÓBAN több tudományos tárgyú és tudósokról szóló játékfilmet gyártanak. A „Háromszázhatvanöt nap” című film az atomfizika területéről meríti témáját. A „Hűség Iskolája” a repülőgéptervezőkről szól. Egy másik film a geológusok életét és munkáját mutatja be. A tudományos fantasztikus filmek sorából kiemelkedik a „Hív az égbolt” című játékfilm, amely egy képzeletbeli Mars-repülést vesz filmszalagra. HÍREK a Pannónia Filmstúdióból: YvesMontand a főszereplője „A kettőnk titka” cimű francia filmnek, amelynek szinkronizálását megkezdték. Yves Montand hangját Básti Lajos tolmácsolja. Ugyancsak dolgoznak a „Rendszáma H-8” cimű jugoszláv filmen. Az érdekes történet egy autószerencsétlenség áldozatainak sorsát villantja fel Készül a szinkronszövege az érdeklődéssel vált „Nyomorultak” című kétrészes francia filmalkotásnak, amelyben Jean Valjean szerepét Jean Gabin alakítja. A filmstúdióban feliratozzák „A hajdúk esküje” cimű nagyszabású bolgár filmet és az „Anyai szív” című szovjet filmet. Párizsban Lumiére-díjjal tüntették ki a „Szibériai levél” című színes francia dokumentumfilmet, amelyet Chris Marker forgatott az elmúlt évben a Szovjetunióban. KIVÁLÓ FRANCIA színházi együttes mutatkozik be május elején Budapesten: Julien Bertheau színháza. A híres társulat csehszlovákiai turnéjáról érkezik hozzánk, s előreláthatóan négy előadást tart egyik nagy budapesti színházunkban, s francia Irodalmi estet az Erkel Színházban. Az együttes repertoárjában szereplő színdarabok: Beaumarchais „Figaro házassága”, Molère „Misantrophe"-ja, valamint Achard egy nálunk még nem ismert darabja. GOGOL születésének 10. évfordulója alkalmából filmre viszik a „Köpeny”-t a Szovjetunióban. A készülő film érdekessége, hogy rendezője Alekszej Batalov, a hazánkban is jól ismert és népszerű filmszínész. A XV. KERÜLETI ÁLTALÁNOS ÉS KÖZÉPISKOLÁK, valamint a Fővárosi Zeneiskola Szervezet növendékei a Tanácsköztársaság 10. évfordulója tiszteletére ifjúsági rend hetet rendezett. A fiatalok négy hangversenyen mutatkoztak be, melyeket a XV. kerületi Csokonai Művelődési Házban, a Landler Jenő Kultúrotthonban és a XV. kerületi úttörőház nagytermében tartottak. A befejező hangverseny két kiemelkedő műsorszáma Vivaldi G-dúr versenyének első tétele Somogyi András, és Bach D-dúr zongoraversenyének második tétele volt Kiss Mária előadásában. A szólistákat a Doktor Sándor utcai iskola zenekara kísérte, Szabó János, az iskola zenetanárának vezényletével. A PÁRIZSI Athéné Színházban mutatják be a jövő szezonban Jules Roy „A vörös folyam" című darabját. Rendező: Pierre Fresnay. KOVÁCS DÉNES kiváló hegedűművészünk mondja a Fam Színház Muzsikának legutóbbi olaszországi vendégszerepléséről: — A torinói konzervatórium nagytermében március 10-én tartottam szólóestemet. Egy bérletben szerepeltem olyan művészekkel, mint a korábban ott vem népszereplő Gesgard Cassado, Leonid Kogan, Nathan Milstein, vagy az utánam koncertező Szigeti József, Christian Ferras, Backhaus. Éppen ezért öröm volt számomra a közönség rokonszenve, s a kritika meleg elismerése. Március 30-án Rómában adtam szólóestet. Legközelebbi külföldi vendégszereplésem április 7-én Lipcsében lesz, Ferencnik János hangversenyén működöm közre Mozart D-dúr koncertjével, NAGY SIKERT aratott a március 70-i sajtóbemutatón az Állami Déryné Színház operett-előadása, a „Mágnás Miska”. Különösen Csala Zsuzsa tűnt ki kirobbanó humorával, Marcsa szerepében, de elismerés illeti Hollós Pált, Berényi Ottót és Kósa Andrást is. SZIGLIGETI EDE „Cigány” című színművét a moszkvai Cigány Színház a közeljövőben mutatja be. A darabhoz Sárközi István szerezte a zenét, a rendezést Anhel Gutye társaságában Barta Zsuzsa, a Madách Színház egykori igazgatója látja el. A mikrofon előtt PÉCS OPERETTSIKEREI elevenednek meg a pécsi Nemzeti Színház művészeinek előadásában, a „Felgördül a függöny" sorozat következő előadásában, amelyet a pécsi stúdió szerkesztett a Petőfi-adó műsora részére. MAKARENKO forgatókönyve nyomán készült rádiójátékot hallunk rövidesen a rádióban. Címe: Borisából ember lesz. A RÁDIÓSZÍNHÁZ legközelebbi bemutatója Bozó László és Takács Tibor „Szindbád nyolcadik utazása" című mesejátéka. Szindbád, a hajós — Básti Lajos, Omár, a szolgája - Pécsi Sándor, a lány - Ruttkai Éva. Dzsin — Balázs Samu.