Film Színház Muzsika, 1959. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)
1959-08-21 / 34. szám
Még most fiam késő: aki egy Rezsőke névre hallgató gazdátlan papagájt talál, szolgáltassa vissza a Hunnia Filmstúdió dramaturgiájának. Ott majd ismét átfestik valamely más madárra, tárgyra vagy élőlényre, hogy egy újabb filmben is legyen már keresni széleskörű társadalmi összefogással. Ahogyan ez már a filmekben, úgy látszik, a korszellemmel jár. Moldova György, a tehetséges fiatal író, akinek a fejéből a papagáj, illetve az alapötlet kiröppent, duzzadó ambíciókkal eltelve írta meg a filmet Gantner Jánossal összefogva. A forgatókönyvbe fektetett munkájuk annak a futball-csatárnak a játékához mérhető, aki számára nincselveszett labda. Itt a filmben sem az akciók, vagyis hát az ötletek és a megoldások szépsége és tisztasága a fontos, hanem a biztos beletalálás. Fejér Tamás rendező „játékvezetésével” az íróknak ez a „labdaibiztonsága” és kitűnő tempóérzéke teszi, hogy nincs felocsúdás az egymást kergető kabarészituációkból, s még az idegen forrásból merített ötleteket is újult frisseség járja át. Csakhát Moldova és Gantner elánja ott már megtorpan, ahol az írói igényesség kezdődik, hogy mást ne mondjunk, elkerülték a témában, a cselekményben, a figurákban nagyon is kikívánkozóan benne feszengő szatírát. Ennek helyébe inkább az enyhe parodizálást választották. Kihegyezhették volna jobban a tollakat a megmemértőkkel s a bürokratákkal szemben, ha már az emberi szolidaritásnak az egész fővárosra kiterjedő monstretömegfelvonulásával örvendeztetik meg a szívünket. A garázsfőnök figurájában egy pillanatra maguk villantják fel az elmulasztott kritikai lehetőségeket, amikor ez a főnök egy régóta elfekvő akta felett nem az elintézetlen ügy miatt sajnálkozik, hanem azon, hogy nem a megfelelő dossziéban tartotta eddig. De ez sem igazi szúrás, mert azonnal baráti viccelődéssé sikkad. Ámbátor úgy tűnik, eléggé kritikus a film, hiszen mai életünk meglehetősen kényelmetlen és fájó kérdésére tapint rá: a lakáshiányra. Tagadhatatlan, hogy akadnak nálunk fiatal házasok szép számmal, akik nem egykönnyen jutnak családi fészekhez. Vígjátéki dimenzióba helyezve, úgy fest ez a dolog, hogy a filmbeli fiatalok egy TEFU-kocsi vezetőfülkéjében tartanak hetenként egyszer „szerelem-csütörtököt”, és további sorsuk az aktív és nyugállományú gépkocsivezetőkből, a házfelügyelőkből és a köztisztasági alkalmazottakból alakult alkalmi munkaközösség papagáj-bekerítési hadműveletétől függ. S bár szünet nélküli mulatságra ad alkalmat az egyre fokozódó iramú hajsza, mégiscsak előbúvik a nézőből az epéskedés: — Naná, gyerekek, hát, nem kár a fáradságért? Ennyi Máró igyekszik meggyőzni az özvegyasszonyt (Pécsi Sándor és Somogyi Erzsi)