Film Színház Muzsika, 1960. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1960-05-27 / 22. szám

van hanglemezfelvételem. Emellett tanítok és zene­­tudományi munkát is végzek. Feleségemmel, Éva Badura-Skodával könyvet írtunk a helyes Mozart-interpretációról. — S ha már a helyes interpretáció szóba került, hadd említsem meg, hogy az előadói tradíciónak igen nagy szerepe van, de jelentőségét sem kell túlértékelnünk. Hiszen a szóbeli hagyomány vál­tozik, módosul. Ezért adhat döntő segítséget, ha eredeti hangfelvétel maradt fenn valamelyik nagy zeneszerző előadá­sáról. A végső megoldás­hoz több összetevő figye­lembevételével juthatunk el: értelmi, intellektuális és érzelmi tényezők ösz­­szehan­golásá­val. — Én a magam részé­ről jobban el tudok me­rülni a szerző alkotásá­ban, ha az eredeti kéz­iratot látom. Mert aho­gyan a grafológia sokat elárul az egyéniség rej­tettebb vonásairól, úgy az eredeti kottakép is sokat mond a szerzőről. Mennyire más pl. Beet­hoven szálkás kottaírása, mint Schubert jellegze­tes, kerek kottaképe. Az az érzésem, hogy amit a kézirat elárul, azt nyom­tatott kottából nem le­het kitalálni. — Bécs igen szeren­csés, mondhatni kulcs­helyzetben van a zenei élet szempontjából. Kelet és Nyugat legnagyobb művészeit fogadhatja. A fiatalok igen sokat ta­nulhatnak nálunk. Ezen­kívül — akárcsak önök­nél — céltudatosan ne­veljük az ifjúságot a zene szeretetére. Rendkí­vül tetszik nekem a ze­nei tagozatú általános is­kolák intézménye, amit most önöknél megismer­tem. Ezt a kezdeménye­zést mintaszerűnek tar­tom. — Schubertről pedig, hadd mondjam el, hogy ő az a szerző, aki életprog­ramomnak jelentékeny részét tölti be: szinte életcélomul tűztem ki, hogy műveit, — a teljes Schubert-repertoárt vi­lágszerte megismertes­sem. — Erre egyébként jö­vőre bő alkalmam nyí­lik, mert öthónapos vi­lágkörüli útra indulok: az Egyesült Államok, Kanada, Japán, India, Irán közönsége előtt ját­szom majd. Ez lesz éle­tem eddigi legnagyobb turnéja. Somogyi Vilmos MEGKEZDŐDTEK a hagyományos Prágai Tavasz zenei ünnepségei. A változatos és gazdag program ez­úttal is érdekes eseményeket ígér. Az első héten André Cluytens, világhírű francia karmester vezényelte a Cseh Filharmonikusokat a Szvetana-teremben. A debreceni Kodály Kórus legutóbbi Bartók-termi koncertje táblás házat vonzott. Érthető volt az érdeklődés, hiszen a llangolleni és arezzói nemzetközi verseny győz­tes együttese sajnálatosan keveset szerepel Bu­dapesten. Ez alkalommal sem csalódott, aki sokat várt a kórustól, amely — akár csak leg­utóbb — most is fényesen csillogtatta erényeit. Ezek­­ a magasfokú muzikalitás, a technikai biztonság, a szólamok összeforrott, homogén csengése, a szép kórushangzás, a dinamikai gaz­dagság, a kristályosan tiszta intonáció. Lassus­­tól mai magyar szerzőkig ívelő hatalmas reper­toárját mindvégig magas színvonalon tolmá­csolta az együttes. A közönség megérdemelt ünneplésben részesítette Gulyás György kar­nagyot és a debreceni énekeseket. (pdia) 31

Next