Film Színház Muzsika, 1960. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-29 / 5. szám
AZ Ú] MŰSORTERVEKRŐL Hetenként öt alkalommal jelentkezik már a magyar televízió. Az öt adás terveiről, az új műsorokról informálódtunk Kulcsár Ferencnél, a Magyar Rádió és Televízió televíziós főosztályának vezetőjénél . — Amikor elhatároztuk, hogy eggyel több műsornapot iktatunk be, akkor elsősorban a televízióban dolgozó szakembereink tapasztalataira építettünk. A múlt esztendő az alapozás éve volt. Legfőbb célunk, hogy 1960-ban megszilárdítsuk mindazokat a műsorokat, amelyeket a múlt évadban megszeretett közönségünk. Gondolok elsősorban a frissen dolgozó televíziós híradóra, a Lányok, asz- szonyok rovatra, ifjúsági adásainkra, mezőgazda- sági műsorainkra ... Célunk még, hogy megerősítsük a TV-dramaturgia munkáját. Ebben az esztendőben tizennyolc önálló televíziós játékot mutatunk be. A többi között Bartha Lajos Zsuzsi című drámáját, valamint Reginaid Rose Vihar a Sikamore utcában című televíziós játékát. Sor kerül örsi Ferenc mai témájú televíziós játékára is. Terveink között szerepel Pazo spanyol író műve, Barabás Tibor Aranyfácán című drámája, Goldoni Legyezője, Sásdi Nyolc hold földje is. — A televíziós játékokhoz, mint tudjuk, igen nagy technikai apparátus szükséges. A múlt évhez viszonyítva bővült-e a televízió technikai hálózata? — Zömében még az idei adásokat is a múlt év technikájával csináljuk. Filmfelvevőgép-par- kunk bővült, de mindez még nem kielégítő s ebben az esztendőben technikánkban is lényeges változásra számíthatunk. Kormányzatunk, minden támogatást megad, ami a televízió fejlődéséhez szükséges. — Milyen új műsorokat láthatunk majd? —- Az idén valósítjuk meg a múlt esztendőben kipróbált és bevált szerzői esteket. Egészen új számunk lesz az önálló rejtvényműsor, melyet végső sorban valamiféle élő Fülessé szeretnénk fejleszteni. Továbbra is folytatjuk ezenkívül Dupla vagy semmi műsorainkat, s a különösen népszerű zenei fejtörőinket. — Hallhatnánk valamit a televízió sport-rovatának terveiből is? — Téli adásaink: közvetítjük a műkorcsolyázó Európa-bajnokságot és az Eurovízió hálózatán keresztül ott leszünk a téli Olimpián is. Befejezésül annyit, hogy ezentúl is igyekszünk minden fontosabb eseményt, legyen az politikai, színházi, vagy sportélmény, közvetíteni. Lelkes Éva 37 . •• fiz operatőr... ; '" • • ... Láthatatlan. De általa látjuk mindazt, ami a képernyőn megjelenik. O a közönség szeme. Ha neki úgy tetszik, fejünk fölött hajlik össze öt szakszofon, a fény és árnyék rebbenése a zene tónusával együtt változik a művész arcán ... Az operatőr: Mestyán Tibor. Fiatal művész, három esztendeje, hogy a filmgyárból a TV kamerája mellé került. Fotograf ál színházi előadást, meccset, híradót és koncertet. Legszívesebben stúdiójátékot. Keresi az újszerű megoldásokat. Vágya, hogy megtalálja a televízió különleges fényképezési trükkjeit. Jelenleg egy olyan tükrös kamera előtéten töri a fejét, mellyel, ahogy ő mondja — -egyenes adás közben eltüntethetem, vagy törpévé- órlássá varázsolhatom a színészt, persze ott, ahol az indokolt. Kísérletezik, hiszen kísérletezés közben alakul, fejlődik az egész televizlós-müíaj ... B. Gy. (Vörös Hona felv.)