Film Színház Muzsika, 1960. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1960-04-22 / 17. szám

Mibályffy Imre munka közben szór pótolják a darab szö­veghiányosságait is. A televízió-rendezés­hez minden más művé­szet olyan közel áll, hogy ezek ismerete nélkül nem is szabad hozzáfogni egy- egy előadás megkomponá- lásához. De ha egy TV- rendezőt munka közben néz az ember, nyomban elindul a gondolattársí­tás sora. Zsonglőr? Hiszen egyszerre hat monitort (különleges képernyőt) néz, instrukciót ad vágó­nak, hangmérnöknek és nem utolsó sorban az ope­ratőröknek is. Vagy kar­mester? — hiszen úgy vezényli a stábot, mint egy' zenekar élén álló maestro. Ha a drótháló­zatban csak egy ideges hang elhangzik, megsza­kad minden, felborul a rend. A művészeteken kí­vül még pszichiáter is a TV-rendező? Mihályffy Imrét egy­szer megfigyeltem alkotás­közeiben. Akkor láttam igazán, hogy mennyire a pillanatot sűríti ebben a szédületes körforgásban. Nyugodt és magabiztos volt a TV kavalkádjában s azt is észrevettem, hogy mikor már minden elsöté­tült s vége lett a műsor­nak, valósággal bánatos lett. Különleges alkat. Nem biztos, hogy az ő módszerével más is tud­na dolgozni, ő azonban ebben az atmoszférában kitűnő! Lelkes Éva SZUKÁK NO Indonéz elnök operaházi látogatásának köz­vetítése — úgy véljük - je­lentős fordulatot hozott a Magyar Televízió életébe. Lám, így kell kulturáltan, TV-szerűen az érdekes ripor­tokat lebonyolítani! S még valami. Ez a közvetítés ta­lán sohasem sikerült volna így, ha nem tanulunk a Hruscsov elvtárs francia- országi látogatása alkalmá­ból készített hasonló ripor­tokból. Bár a magyar tele­víziósok nem 12—13 kamerá­val dolgoztak, de a maguk eszközeivel is felvehették a versenyt francia kollégáik­kal. Remek volt! amely egy laikus számára elképzelhetetlen —, neki szárnyakat ad. Más mű­vésznek nélkülözhetetlen a nyugodt alkotás feltéte­le: őt idegessé teszi. Kí­sérletezni és megdöbben­teni szeret. A nézők úgy érzik, hogy a televízió rendezői közül ő „beszéli” leginkább az új nyelvet, a televíziós-nyelvet. Ami minden más képi művé­szethez hasonló és mégis valamennyitől merőben elütő. Ha elemezni kívánnánk alkotói stílusát, az eddig látott négy jelentős rende­zése alapján, akkor észre- vennénk, hogy fő erénye: az indulatot úgy formálja már a próbák során moz­dulattá, képpé, hogy min­den beállításával a dialek­tikus mozgást keresi. Képkompozíciói olyanok, hogy minden pillanatban benne van az előzmény s az utána következő képek sora. Rendezéseiben nemcsak a színészek beszélnek, él­nek és mozognak, de szinte megszólalnak a tár­gyak is. Mégpedig olyan dinamikával, hogy sok­Huszka-est a TV-ben (Vörös I. felv.)

Next