Film Színház Muzsika, 1960. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1960-04-29 / 18. szám

BEMUTATJUK a Francia cimű­ amerikai filmszatíra főszereplőjét, Donald O’Con­­nor-t. 1925-ben született Chicagóban. Szülei vándor­színészek voltak s Donald fiúk tizenhárom éves korá­ban írta alá első filmszer­­ződését, a Sing Your Sin­ners című filmhez. Azóta úgyszólván megszakítás nél­kül filmezik; a rendelkezé­sünkre álló adatok szerint eddig negyvennégy filmben játszott. Mi A repülő ember és a Kék csillag című fil­mekben láthattuk. A nálunk bemutatott Francis című filmnek több folytatása ké­szült, mint például a Fran­cis versenyez, a Francis védi a nagyvárost, s a Fran­cis katonai iskolába megy stb. Ez a filmsorozat tette őt igazán világhírűvé. Jól­lehet többi filmje sem ma­radt siker tekintetében a Francis mögött. Legutóbb a Buster Keaton Story című (híres amerikai komikusról készült) filmben játszotta a vezető szerepet * SOPRONI olvasó: A hír megfelel a valóságnak: a kiváló énekes, Mario Lanza özvegye, Betty Hocks meg­halt.* JOHANNA jeligéje: Jean Seeberg legújabb filmjének címe Bout de Souffle. A Szent Johannán kívül még a Bonjour Tristesseben és az Ordító egérben játszott. M. L.­ Martonvásár: A táncirás alatt olyan jelrend­szert kell érteni, amely a hangjegyekhez hasonlóan megörökíteni igyekszik a táncot. A táncirást - mivel a tánc akkor fejlődhet, ha megőrzi már meglevő anya­gát —, csaknem minden táncteoretikus megoldani igyekezett. Az eredmény nem áll arányban a fárad­sággal. Produkáltak jó­­néhány rendszert s ezek segítségével feltalálójuk ösz­­sze tudott tartani elméjé­ben bizonyos mozgás-motí­vum anyagot, de ez mások számára csak megközelítő hűséggel tudott eligazodást nyújtani. (Szemben a kottá­val!) Mégis ezek segítségé­vel fennmaradt néhány vi­lághírű koreográfia: Saint- Leon, Trenitz, Rudolf La­ban stb. foglalkoztak a táncírással. Nálunk a ko­reográfusok „emlékezetből” dolgoznak. Egyébként a fényképezés (lassított felvé­telek) didaktikus jelentő­ségű alkalmazásával nagy­ban megoldódott a kérdés.­­ A Gajane budapesti be­mutatóját Anyiszimova ta­nította be.* FILMRAJONGÓK, Bp.: Géczy Dorottya Shakespeare Vízkeresztjében Olivia szere­pét a Petőfi Színházban játszotta az ötvenes évek elején. A művésznő három éve a Vidám Színpad tagja, férje Rozsos István. * VÖRÖS GÉZA, Hódmező­vásárhely: Fischer Kimenő című darabjának színpadi változásait a következőkép­pen oldották meg: a modern jelzéses díszletek egy szín­padon voltak elhelyezve. A színpad jobboldalán volt a lakás, baloldalán a kocsma­ajtó, hátul pedig a pult, amely a lakásban asztalként szolgált. A színváltozást, vagyis azt az illúziót, hogy a helyszín megváltozott, vi­lágítási effektusok alkalma­zásával érték el. — Többi kérdésére levélben válaszo­lunk.A T. ZOLTÁNNÉ: A Szegény gazdagok című filmben az orvost Kőműves Sándor ala­kította.A KÓRUS jeligére: 15­1 szá­munkban megjelent üzene­tünk félreérthető volt, ezért megismételjük: nemzetiségi kórusaink működéséről a Mű­velődési Minisztériumtól kap­hat bővebb felvilágosítást. KIS FILMNAPLÓ A majom-per címmel ér­dekes film készült Holly­woodban. Előzményei: az Egyesült Államokban az em­ber származásáról, a Dar­­win-elméletről nyilvánosan tárgyalni tilos volt. Az ,,ügyben" a bíróság mon­dotta ki az utolsó szót. Igenis, szabad ezt a kérdést nyilvánosan is megvitatni. A pert majompernek nevez­ték el és Stanley Kramer, az Utolsó part és több nagy­sikerű fim rendezője filmet készített belőle. Spencer Tracy a védő szerepét sze­mélyesíti meg és szipor­kázó keresztkérdésekkel hoz­za zavarba a bíróságot, bi­zonyítani kívánja, hogy a szabad véleménynyilvánítás a vallási kérdésekben is érvényes. A film másik fő­szereplője, Gene Kelly egy riportert játszik. A Darwin­­ellenes felfogást Frederic March képviseli. A rend­kívül érdekes, vélemény­­szabadságért küzdő filmet az egész világ filmsajtója tárgyalja és ismerteti. ZENEKEDVELŐ jeligére: A Bécsben készülő újabb Beethoven-film, Az ifjú rebellis nemzetközi szerep­­osztásban készül: Karlheinz Böhm, Ivan Desny és Giulia Rubini játsszák a főszerepe­ket. A rendező: Georg Tressler. * AUTOGRAMMGYŰJTŐ: Apostol Karamitev, G. Sztan­­cseva: Állami Bolgár Film­stúdió, Szófia. — Danny Kaye: 1103 Sand Ysidro Drive, Los Angeles A HŰSÉGES OLVASÓ: A hűséges olvasó téved­ azon az előadáson (március 11-én), amelyről Operai esték cím­mel írtunk - Seregi László táncolt. 1­. FIGYELŐ, Budapest. Ku­­binyi Attila hegedűművész az Országos Filharmónia ösztöndíjasa. (Édesanyja Commensoll Mária zongora­­művésznő.­ A Zeneakadé­miát 1958-ban végezte. Gáb­riel Ferenc és Zathureczky Ede voltak a mesterei. 1957- ben Poznanban a Wie­­niawsky-versenyen ő kép­viselte a fiatal magyar hegedűsöket és díjat is nyert. Ugyancsak díjat nyert az 1955-ös varsói VIT-en. * KÜLFÖLDI BARÁT: Bod­rogi Gyula, XII., Városmajor u. 1/c. Láng József, Magyar Néphadsereg Színháza. 4.

Next