Film Színház Muzsika, 1960. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)

1960-07-01 / 27. szám

KAPUZÁRÁS II­T­ÁN­ I. kitérő a cél érdekében Néhány szép színházi este emlékét azért ebből az évadból is magunkkal visszük. „Az ügynök halála“, „A szabadság első napja“, a „Háború és béke“, a „Tánya“, a­­ Biedermann.// néhány igazán szép vidé­ki előadás. Shakespeare és Csehov felújítások. És... igen, egy falusi es­te, valamelyik dunántúli faluban. Nem­ mert szen­záció. S nem is azért, mintha nagyobb élmény lett volna az imént em­lített művek bemutatójá­nál. Színházi hétköznap, amelyet mégis ide kell sorolni. Az ivó mögötti kultúrteremben, minden­honnan összeszedett szé­keken, lócskon ülő, vagy ötszáz néző előtt, a Déry­né Színház játszotta a „Vi­haros alkonyat“-ot. Feke­te nagykendős nénik és kockásinges fiúk, szegett, zippzárzsebű nadrágok­ban, nylonblúzos lányok és csizmás, meg munká­ból épp megérkezett ove­­rállos, vagy ünnepi feke­tébe öltözött férfiak. Az ilyenfajta színházi elő­adáshoz nem szokott szakmabeli némi tagad­hatatlan aggodalommal figyeli: mi lesz ebből a felrobbanó reflektorok fé­nyétől még sűrűbb leve­gőjű, zsúfolt teremben ilyen különböző igényű, ízlésű közönség előtt? S ha, mint gyakran megtör­ténik, közbe-közbeszólnak, vajon a színész meg tud­­ja-e őrizni a színpadi éle­tek képzelt világának mégis valóságos hangula­tát. Nos, nem folytatom. Három órán keresztül, szinte mozdulatlanul, csak halk rezdülésekkel, mo­solyogva, vagy meghatot­­tan figyelte a közönség az előadást. S még azután is, jó tíz percig, nem lép­tek ki a levegőtlen te­remből, halkra fogott han­gon az előadásról beszél­gettek — makacsul ra­gaszkodva az iménti él­mény hangulatához Félre­érthetetlenül politikus da­rabot láttak. És ragasz­kodtak hozzá. A nénik is­ pedig nem ifjúkori szép emlékeket idéző muzsika szólt a színpad felől. A szegettnadrágosok is, pedig nem verekedés és nem csacsacsa hozta mozgásba a színpadot. A néző az élménnyel találkozott. Va­lamivel, ami számára meglepetés volt , amire éppen ezért figyelni tu­dott. A színészek pedig, akik hűséggel játszották a darabot, ha egy-egy pillanatban megérezték, hogy ernyed a figyelem, alig észlelhető mozdulat­tal, talán csak villanás­nyi többletcsenddel — a színpadi csendre mindig figyelni kell — visszahó­dították a könnyen szökő érdeklődést. Küzdöttek a nézőért, a játékban való részvételéért. Nem fegyel­mezetlenség volt ez, ha­nem teremtés. E köznapi epizódban ott él a színházra vonat­kozó néhány lényeges ta­nulság. A művészet misz­­szió. Általa valami közér­dekű mondanivalóra akar­juk ráirányítani az em­berek figyelmét. S hogy valóban figyeljenek, küz­denünk kell az érdeklő­désükért. És meglepeté­sekkel kell szolgálnunk. Mert meglepetés és él­mény együtt nőnek va­rázzsá. Elemi dolgok. Any­­nyira elemiek, hogy oly­kor már el is feledkezünk róluk. Nem árt néha fel­nőtt fejjel is felfrissíteni azt, amit az elemiben ta­nultunk.­­Mi például most a színházi művészet integrálszámításával baj­lódunk, s nem mindig tudjuk megoldani a fel- Aa Ügynök halála (Tímár József) .

Next