Film Színház Muzsika, 1960. július-december (4. évfolyam, 27-53. szám)
1960-07-01 / 27. szám
KAPUZÁRÁS IITÁN I. kitérő a cél érdekében Néhány szép színházi este emlékét azért ebből az évadból is magunkkal visszük. „Az ügynök halála“, „A szabadság első napja“, a „Háború és béke“, a „Tánya“, a Biedermann.// néhány igazán szép vidéki előadás. Shakespeare és Csehov felújítások. És... igen, egy falusi este, valamelyik dunántúli faluban. Nem mert szenzáció. S nem is azért, mintha nagyobb élmény lett volna az imént említett művek bemutatójánál. Színházi hétköznap, amelyet mégis ide kell sorolni. Az ivó mögötti kultúrteremben, mindenhonnan összeszedett székeken, lócskon ülő, vagy ötszáz néző előtt, a Déryné Színház játszotta a „Viharos alkonyat“-ot. Fekete nagykendős nénik és kockásinges fiúk, szegett, zippzárzsebű nadrágokban, nylonblúzos lányok és csizmás, meg munkából épp megérkezett overállos, vagy ünnepi feketébe öltözött férfiak. Az ilyenfajta színházi előadáshoz nem szokott szakmabeli némi tagadhatatlan aggodalommal figyeli: mi lesz ebből a felrobbanó reflektorok fényétől még sűrűbb levegőjű, zsúfolt teremben ilyen különböző igényű, ízlésű közönség előtt? S ha, mint gyakran megtörténik, közbe-közbeszólnak, vajon a színész meg tudja-e őrizni a színpadi életek képzelt világának mégis valóságos hangulatát. Nos, nem folytatom. Három órán keresztül, szinte mozdulatlanul, csak halk rezdülésekkel, mosolyogva, vagy meghatottan figyelte a közönség az előadást. S még azután is, jó tíz percig, nem léptek ki a levegőtlen teremből, halkra fogott hangon az előadásról beszélgettek — makacsul ragaszkodva az iménti élmény hangulatához Félreérthetetlenül politikus darabot láttak. És ragaszkodtak hozzá. A nénik is pedig nem ifjúkori szép emlékeket idéző muzsika szólt a színpad felől. A szegettnadrágosok is, pedig nem verekedés és nem csacsacsa hozta mozgásba a színpadot. A néző az élménnyel találkozott. Valamivel, ami számára meglepetés volt , amire éppen ezért figyelni tudott. A színészek pedig, akik hűséggel játszották a darabot, ha egy-egy pillanatban megérezték, hogy ernyed a figyelem, alig észlelhető mozdulattal, talán csak villanásnyi többletcsenddel — a színpadi csendre mindig figyelni kell — visszahódították a könnyen szökő érdeklődést. Küzdöttek a nézőért, a játékban való részvételéért. Nem fegyelmezetlenség volt ez, hanem teremtés. E köznapi epizódban ott él a színházra vonatkozó néhány lényeges tanulság. A művészet miszszió. Általa valami közérdekű mondanivalóra akarjuk ráirányítani az emberek figyelmét. S hogy valóban figyeljenek, küzdenünk kell az érdeklődésükért. És meglepetésekkel kell szolgálnunk. Mert meglepetés és élmény együtt nőnek varázzsá. Elemi dolgok. Anynyira elemiek, hogy olykor már el is feledkezünk róluk. Nem árt néha felnőtt fejjel is felfrissíteni azt, amit az elemiben tanultunk.Mi például most a színházi művészet integrálszámításával bajlódunk, s nem mindig tudjuk megoldani a fel- Aa Ügynök halála (Tímár József) .