Film Színház Muzsika, 1961. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1961-04-21 / 16. szám
AZ IGAZSÁG HÁZHOZ JÖN (FOLYTATÁS) a történetet, mondanivalójukat hűvös aggyal fogjuk fel. A darab tulajdonképpen kétrészes, nagy monológ, amely felidézi az apa és fia viszonyának történetét, illetve azokat a momentumokat, amelyek arra vezettek, hogy a fiú a neki elképzelt biztos és nyugalmas pálya helyett rossz társaságba keveredve, egy bűnügy részesévé vált. S bár Kállai szóban elítéli a sematikus sablonokat, amelyekkel ilyenkor élni szoktak (iszákos, apa, nyomor, elvált szülők stb.), egyet alkalmaz, mint említettük: a rossz társaságot, valamiféle galerit, amelyrossz útra téríti a fiút. És sajnos, mindössze ennyi, amit a társadalomból bemutat a szerző, mintha a figura családján és a galerin kívül más erők nem hatnának. Emiatt az egész cselekmény elveszti általános érvényét, beszűkül a család kereteibe s ilyen értelemben is az apa vívódásának illusztrációjává válik. A jelenetek azt bizonyítják, hogy az apa hibás nevelési módszere, meggondolatlan magatartása és szavai szisztematikusan lökték a lejtőre a fiút, de arról is, hogy ez a lejtő is „párnázott” — szerencsére. Szerencsére, mert ez ad lehetőséget a megnyugtató befejezéshez, s az „optimista” kicsengéshez. DE HA MÉLYEBBEN vizsgáljuk a dráma anyagát, meglepő dolgokra is bukkanhatunk. Mindenekelőtt az apa magatartásának vizsgálata ad furcsa képet. Ez a férfi kiváló, harcos munkás, jó vezető. Ám otthon — legalábbis, amennyit az író ebből az „otthon”-ból bemutat — úgy viselkedik mint egy mérges K. u. K.őrmester. A fiának problémáit illetően az élet folyamán előálló helyzetekben pedig annyira kispolgárián konzervatív, hogy csupán megkoronázza ellenszenvünket, amikor az utolsó jelenetben bevallja, hogy még sohase mondta azt a szót fiának, hogy: szeretlek. Ebben a Kállai által bemutatott „speciális” esetben teljesen megérdemelt az apa éjszakányi gyötrelme (s az anyáé is más okokból) s szükségszerű a csalódása is. Teljesen egyetértettünk azzal, hogy (megismétlem: ebben a darabbeli esetben) az író elmarasztalja az apát a fia vétkeiben, mert valóban ő a vétkes. S ha vannak ilyen apák — s biztosan vannak — tanulhatnak a darabból. Ami a többi szereplőt illeti, szinte kizárólag azért járnak a színpadon, hogy az apa jellemének, magatartásának kibontakozását elősegítsék. Igazi drámai helyzet nincs is a darab folyamán, a dráma mindvégig az apa lelkében, illetve a monológban játszódik le. Nem „narrátor” tehát az apa a szó megszokott értelmében, hanem a darab hőse, aki egy este elmondja nekünk vívódásait és előzményeit. Így tehát a forma, amelyet Kállai választott, nem valami különcködés eredménye, hanem a koncepcióból szükségszerűen következik. Erre mutat az utolsó jelenet is, ahol a monológ a színpadi jelenetbe olvad, mivel egybeesik a monológ (az éjszakai vívódás) és az illusztráció (a nyomozás vége,) a színpadi időnek megfelelően. Formailag és tartalmilag érdekes és színvonalasan megírt darabot látunk tehát! Mégis — bár örömmel fedezzük fel Kállai István drámaírói fejlődésének egy sor jelét — némi kielégületlenséget is érzünk. Legutóbbi darabjának eszmei tisztázatlanságai ebben a színműben nem mutatkoznak, de mintha színpadtechnikai gondossága mögé rejtette volna ezúttal mondanivalójának élét és mintha kutatókedvét rezignált kozervativizmusba bújtatta volna. Arragondolok elsősorban, hogy a fiú alakjának halvány, passzív jellemzésével megakadályozta a valódi problémák kibukkanását. A replikák olykor szellemesek és szellemesen szemtelenek, de folytatásuk elmarad ... Pedig az ifjúság magatartásának, világlátásának feltárása K ■ felelős? (Sinkovics Imre és Komlós Juci)