Film Színház Muzsika, 1961. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1961-02-10 / 6. szám
sodik világháború végeide megállapodott a kaukázusi környezetben s hozzáfűzte a darabhoz az előjátékot, amely közvetlenül korunkhoz kapcsolja a legendát Amint mondja, „Ó bort újborral nem jó keverni, de a régi bölcsesség az újjal nagyon is összefér”. S talán ez jellemző leginkább Brechtre: az elemek keverése, ősi mesemotívum és aktualitás, éles plakátszínek és szellemes részletmegfigyelés — ezekből (és még sok minden másból) áll össze az a tónus, amit tévedhetetlenül brechtinek érzünk. S ez az, ami már közvetlenül érinti Brecht fordítóját is. Mert természetesen a sokféleség a színdarabok nyelvi anyagában is megmutatkozik. „A kaukázusi krétakör” a negyedik Brechtdarab, amelyet fordításomban bemutatnak. S bizony, nem volt könnyű megszoknom, hogy mindig legalább három nyelvi réteggel dolgozik: az intellektuális közbeszéden kívül a vagánynyelvvel, és a népi figurák erős, ízes nyelvjárásával. S ha mindebből sikerül valami egészséges, magyar ízű keveréket létrehozni, akkor még szó sem esett arról, hogy Brecht mennyi dolgot ad a költőnek is. Ezek a versek, amelyek csak egy centiméternyivel emelkednek a közbeszéd fölé! Nem, nem szabad őket „költőivé” tenni, a szónak afféle rengeteg, szentimentális értelmében — hová is lenne a brechti fanyarság? Helyzet-versek ezek, drámai funkciójuk fontos, nem önmagukban való jólfésültségük. A kesernyésen érzelmes dalok, a brechti „song”-ok pedig mindezeket megtetézik a zene olyannyira fontos és olyannyira szigorú kívánalmaival is. Szóval, Brechtet fordítani nem éppen a legkönnyebb feladat, annál is inkább, mert ha valamikor, akkor éppen Brecht-átültetés közben meg kell tanulnia a színdarab-fordítónak, hogy nem szöveget, hanem helyzetet, drámai szituációt fordít. Ezt kell összeegyeztetni a műfordítói hitelességgel — mert talán az sem puszta babona. Ilyenkor következnek a nézeteltérések színház és fordító között — remélhetőleg a darab hasznára. Brecht modern klasszikus, ehhez mérten kell fordítani, ehhez mérten kell egyengetni útját a magyar nézőkhöz. Nem neki van szüksége ránk , a magyar színpad nem nélkülözheti. Persze, Brecht osztatlan magyar népszerűségéről még nem beszélhetünk: brechti játékstílusunk még nincs úgy kikeverve, mint a magyar Show-előadásoké, hogy a nagy hagyományú klaszszikusokat ne is említsük. De a feladat annál vonzóbb. Hogy is mondja Brecht a Krétakörben? „Iszonyú a kísértés a jóra!” Nemes Nagy Ágnes A BOHÉMÉLET PÉCSETT Az újjáépült Pécsi Nemzeti Színház rövid idő alatt a második operabemutatóját tartotta meg. Ezúttal Puccini „Bohémélet” című operájának dallamai csendültek fel. A rendezés dr. Németh Antal munkája volt, különösen a mozgalmas jelenetek sikerültek jól, így a második felvonás utcajelenete. Szépen érvényesült a harmadik felvonás lírája is, csak a bohémtanyán játszódó jeleneteknek nem volt igazi légköre. Az együttesből kiemelkedett Bárdos Anna Mimi és Wagner József Rodolphe szerepében. Takács Margit, Bolla Tibor, Berceli Tibor és Tréfás István nevét jegyezzük még fel. A zenekart Pantusz Elemér vezényelte. Takács Margit — Mimi, Bárdos Anna — Musette és Wagner József _ Rodolphe