Film Színház Muzsika, 1961. január-június (5. évfolyam, 1-26. szám)
1961-02-03 / 5. szám
EGY ®teÄ Néhány évvel e**előtt egy nyári vendéglőbe vetődtünk: a pincér csendre intett, mondván: műsoros divatbemutató van. Tréfásan jegyeztem meg: ha itt is fellép Horváth Tivadar, távozom. A következő pillanatban kilépett a dobogóra Horváth Tivadar és énekelni kezdett. Mert ő énekelt, játszott, rendezett, kabaréban, esztrádban, divatbemutatón. Hadd tegyem hozzá: sohasem volt ízetlen s mindig kitűnő előadó. Miért idegesített mégis? Mert emlékeztem, milyen ígéretes színész volt, menynyire bíztak benne valamikor a Színművészeti Akadémián, s most, úgy tűnt fel, minden álom és ambíció nélkül jegyezte el magát a legkönnyebb múzsával. S bár e sokat szidott hölgyet mindig kedveltem, zavart Horváth Tivadar minden esti szilveszteri pendlije. Gál Gyulánál Hamletet, Lucifert, Biberachot tanulta, Szegeden Pirandello „IV. Henrik”-jét , a „Nóra” Bank doktorát játszotta, a Magyar Színházban a „Blanco Posnet árulása” egyik főszerepét alakította s akkoriban ő volt Horgasujjú Jakab a „Koldusoperá”-ban. A Pesti Színház vendégeként az „Idegen gyermek”-ben lépett fel, a Művészeti Tanács nívódíjjal jutalmazta, Bajor Gizi innét vitte el a „Lili” próbáira, partnereként- És aztán? Magánszámok, sanzonok, egy-egy karakterfigura a kabaréban, fellépés mindenütt, rendezés itt meg ott... Tulajdonképpen nem történt szentségtörés; vallom a könnyűmúzsa fontosságát, aláírom, hogy a kabarét is rendezni kell, szeretem a sanzont... és mégis zavart, hogy Horváth Tivadar milyen sok példányban jelenik meg a dobogókon. Később aztán egyszer-egyszer találkoztunk, s a színész utalt is rá: érzi ő, hogy valami nincs rendjén, de hamarosan álfölényes legyintéssel intézte el a kérdést. Izgatott a titka: a megannyi horváthitvadarkodás közepette nem álmodik már semmiről , — többről, vagy éppenséggel másról? Eszébe jut-e még két „Párizsban szép a nyár” között, hogy mire szánta őt Gál Gyula vagy Nagy Adorján? rálixt as évad elején kaptam meg. Horváth Tivadar játszotta az új zenés színházban a „Koldusopera” Leprás Mátyását. Kitűnő volt, igazi Brechtfigura. Prózában és énekben: jeles. S most megkettőzte a választ az „Egy szerelem három éjszakája” egyik legpompásabb figurájaként. Egy fezért játszik, egy szerelmes vagányt, olyan hallatlan könnyedséggel, eleganciával, lelki finomsággal, hogy hirtelen elémbukkant az, akit nem ismertem: a színiakadémista, az álmaival. Hazatalált volna? Ezért kerestem meg. — Nem magam kerestem az elmúlt évek helyzetét. Viszont talpra estem benne. Évekig játszottam nagy prózai színházakban. Aztán az egyik nyáron, amikor hazaérkeztem a nyaralásból.