Film Színház Muzsika, 1961. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)

1961-09-08 / 36. szám

EGY FESTMÉNY. Há­rom évvel ezelőtt Máthé Erzsi lakásán egy fiatal nő arcképét láttam a fa­lon. Somerset Maugham „Akkor és most” című regényének borítólapja volt, finom rajzai, üde szí­nű kora-reneszánsz fest­mény. Este, a „Mandra­­gora”-előadáson aztán megelevenedett a kép, mert Máthé Erzsit Lucre­­zia maszkjának elkészíté­­­é­ben ez a festmény ins­pirálta. Azon a kérdésen gondolkoztam el, hogy a képzőművészet, amely egyetlen pillanatban sűrít össze jellemet és drámát, milyen segítséget adhat a szülésznek, akinek jelle­me, drámája időbeli fo­lyamatban egy színházi estén teljesedik ki. A képet nézve, furcsa kettőséget fedeztem fel. Merev fejtartás, zárkózott arc. Ez még a középkor öröksége. De a gyöngyök­kel körülvett konty, a merész dekoltázs már a földi élet szépségének sze­­retetét jelzi. Tehát a fest­mény modellje maga is két világ határán él. Nos, ezt a kettősséget, a régi világból az újba való át­lépést ábrázolta Máthé Erzsi a darabban. S bár­az arcán semmilyen más maszk nincs, e kettősség megértése teremti meg az azonosságot, s az — a festményhez hasonló — csodálkozó tekintet, mely­­lyel rádöbben, hogy a világ sokkal szebb, mint eddig hitte. EGY SZOBOR. „Az em­ber tragédiája” új rende­zői elképzelésében az Úr megjelenik a színen. Bes­senyei maszkját, öltözetét nézve, belénk döbben: Michelangelo Mózese ez. Maga a szobor, telve a reneszánsz uralkodó fel­fokozott energiájával és kíméletlenségével. És rá­jövünk, mi a közös a két figurában: mindkettővel a feszültség felső fokán ta­lálkozunk, drámai cselek­vés előtt. Mert az Úr csakhamar __ megszólal: „Csak hódolat illet, nem bírálat” És Mózes mind­járt felpattan ültéből, hogy a jobbjában szoron­gatott kőtáblákat földhöz­­vágja. A Mausham-köönyv címlapja éa Máth« Emi Lucrezi» szerepében Michelangelo Mórese és Bensenyei Ferenc „Az ember trafédiájá"-ban

Next