Film Színház Muzsika, 1961. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1961-09-08 / 36. szám
EGY FESTMÉNY. Három évvel ezelőtt Máthé Erzsi lakásán egy fiatal nő arcképét láttam a falon. Somerset Maugham „Akkor és most” című regényének borítólapja volt, finom rajzai, üde színű kora-reneszánsz festmény. Este, a „Mandragora”-előadáson aztán megelevenedett a kép, mert Máthé Erzsit Lucrezia maszkjának elkészítéében ez a festmény inspirálta. Azon a kérdésen gondolkoztam el, hogy a képzőművészet, amely egyetlen pillanatban sűrít össze jellemet és drámát, milyen segítséget adhat a szülésznek, akinek jelleme, drámája időbeli folyamatban egy színházi estén teljesedik ki. A képet nézve, furcsa kettőséget fedeztem fel. Merev fejtartás, zárkózott arc. Ez még a középkor öröksége. De a gyöngyökkel körülvett konty, a merész dekoltázs már a földi élet szépségének szeretetét jelzi. Tehát a festmény modellje maga is két világ határán él. Nos, ezt a kettősséget, a régi világból az újba való átlépést ábrázolta Máthé Erzsi a darabban. S báraz arcán semmilyen más maszk nincs, e kettősség megértése teremti meg az azonosságot, s az — a festményhez hasonló — csodálkozó tekintet, melylyel rádöbben, hogy a világ sokkal szebb, mint eddig hitte. EGY SZOBOR. „Az ember tragédiája” új rendezői elképzelésében az Úr megjelenik a színen. Bessenyei maszkját, öltözetét nézve, belénk döbben: Michelangelo Mózese ez. Maga a szobor, telve a reneszánsz uralkodó felfokozott energiájával és kíméletlenségével. És rájövünk, mi a közös a két figurában: mindkettővel a feszültség felső fokán találkozunk, drámai cselekvés előtt. Mert az Úr csakhamar __ megszólal: „Csak hódolat illet, nem bírálat” És Mózes mindjárt felpattan ültéből, hogy a jobbjában szorongatott kőtáblákat földhözvágja. A Mausham-köönyv címlapja éa Máth« Emi Lucrezi» szerepében Michelangelo Mórese és Bensenyei Ferenc „Az ember trafédiájá"-ban