Film Színház Muzsika, 1961. július-december (5. évfolyam, 27-52. szám)
1961-09-08 / 36. szám
sem lehet többé a nézőtér«». Mindezt úgy mondja, annyi forrósággal a hangjában, hogy meghökkent .Még ma is, huszonnyolc év után is, ennyire friss ez a seb? Azt mondja, hogy mostanában különösen úgy érzi, hogy sokkal maradt adósa az anyjának. Soha nem tudott törleszteni. Ez a hirtelen átmenet, ez az adósságérzet sokat magyaráz abból, hogy Gobbi Hilda miért törődik annyit az öregekkel. — Életunt idős ember és életunt kisgyermek ritka — szól. — De az idős, a szeretnivalóbb kor, hiszen az öregek már tudják mindazt, ami mögöttük van és mégis ragaszkodnak az élethez. Ez aztán a hősi romantika. Aase anyótól az öreg Margit királynőig, Karnyónén keresztül a Tartuffe-béli nagyanyáig, Fifi kisasszonytól a Szaxofonos nagymamáig, se szeri, se száma annak, ahány öregasszonyt megszólaltatott már. Anyókáival talán több érzelmet fejezett ki, mint az a színésznő, akinek a világirodalom valamennyi parádés női főszerepe jutott osztályrészül, öregjeivel a teljes élet minden skáláját végigjátszotta. — Sohasem éreztem magam beskatulyázottnak. Ha újra kezdhetném, ismét ezt a szerepkört választanám. * Mostanában sokat játszik. Aznap, amikor nála jártam , egyszerre érkeztünk. Ő a televíziótól jött, ahol egy új TV-játék idős parasztasszony szerepét próbálja. Reggel jött meg Szegedről, ahol előző este az évadban utoljára játszották a „János vitéz”-t, melyben ő a boszorkány. Nem épít újjá színházat, nem hív életre színészotthont, nem alakít múzeumot. Hová tűnt legendás energiája? — Elég a naptáramra pillantani, egy perc szabadidőm sincs. Délelőttönként a rádióban próbálok. Szabó nénit alakítom. Semmi ellenvetést, tudom, sokan okoskodnak, nívót emlegetnek. Sőt, bevallom őszintén, hogy kezdetben én is lázadoztam a Szabó-család ellen. Hiszen megszoktam, hogy felső fokon oktassak Shakespeare és Ibsen szavaival. Hónapok teltek el, amíg rájöttem arra, hogy alsófokon is meg kell népszerűen szólalnunk. A közönség várja tőlünk. Azon a vidéken jártam, ahol egy évtizeddel ezelőtt még villany sem volt. Matyóföldön. Betértem egy üzletbe. A hangomról ismerhettek fel. Odajön hozzám a helyiségben álló idős parasztasszony. Azt kérdezi: „Hogy van kedves a veséje" — Köszönöm, kopogom le a pulton. „Elküldeném én magának, drágám, azt a tejafa receptet. Jó az, nagyon jó, ha fáj valamink." Gondolkoztam, vajon miért hisz betegnek? Aztán hirtelen rájöttem, hogy Szabó néni panaszkodott egy héttel ezelőtt arról, hogy fáj a veséje ... — Tehát délelőtt többnyire rádiózom. Délután? Mostanában gyakran próbálok a televízióban. Imádom ! Izgat, mint minden új. Meg szeretném hódítani. Lehet, hogy ez emberi gyenge, de én egy kissé mindig a halhatatlanságra törekedtem. Talán ezért volt a színészotthon, a múzeum is. Úgy éreztem, hogy a színpadról elmondott szó hamar elszáll. A film nem hív, nem szeret. Csak néha-néha egy villanásnyi kis szerepre. A televízió más. Egy kis halhatatlanság az is, ha sokan tudják az emberről, hogy művész. Szabadidőmben? Magánmúzeumomat rendezem. Itt van ez a sok dosszié Mind, mind színházzal kapcsolatos emléket őriz. Minden dosszié a színpadon töltött huszonhat esztendő emlékeivel van teli. Minden évnek külön története van... Egyelőre csak passzió. De egyszer színháztörténet lesz. Hogyha valakinek szüksége lesz rá? Szívesen ... És itt hirtelen a noteszába néz. — Uramatyám! — mondja —, fel kell hívnom a tsz-t. Csodálkozva nézek rá, aztán magyarázatképpen hozzáteszi: — Amolyan indító műsort állítottam össze. Szombat estére. Nem, nem pénzért. Kedvtelésből. És már tárcsáz is. Mert az energia nem vész el... Lelkes Éva Élete egyik nagy sikere Mirigy a „Csongor és Tifundé"ben Egyik régi elfiadás emléke. Aase anyó — Gobbi Hilda, Peer — Jávor Pál