Film Színház Muzsika, 1962. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1962-01-05 / 1. szám
HŐSÖK ÉS NARRÁTOROK a néző tegnap még csak a szenvedélyt kutatta a színpadon, ma már a szenvedély okát is. Nemcsak megrendülni kíván a tragédián, de tudni akarja, hogyan lehet értelemmel, s jószándékkal megelőzni azt. És e kívánsághoz segítendő, néhány darabban megjelenik a narrátor, aki mintegy segít megvilágítani a tragédia okát, felébreszteni a felelősségérzetet. Szerepeltetésüknek azonban, úgy érezzük, akkor van jogosultsága, ha személyes közük van a hőshöz, s részt vesznek a drámában- Ezért keressük most meg három narrátor és három hős személyében az értelem és a szenvedély drámai kölcsönhatását. ALFIERI~] szerepét vizsgálgatva a „Pillantás a hídról” című drámában úgy tűnik, hogy szinte csak felidézője Eddie Carbone lezárt tragédiájának, de drámai szerepe nem volt bekövetkezésében. Mégis, utólag emlékezetünk valamiképp vádlottnak látja az ügyvédet is. Miért? Idézzük fel Eddie és Alfieri első beszélgetését. Mit tett az ügyvéd? Csillapította Eddiet, nyugtatta, de tétlen maradt. Ezt maga is elítéli, hiszen így vall később: „Az ember néha érzi, hogy vészjeleket kellene adnia és mégsem csinál semmit. Ott és akkor pontosan tudtam, hogy véget vethetnék az ügynek még aznap délután. Az ügy teljesen világos volt. Előre láttam mindazt, ami később belkövetkezett. Lépésről lépésre követtem. Tudtam, merre tart, tudtam, hol végződik majd. Még azt is megtettem, hogy elmentem egy idős hölgyhöz, alá itt lakik a szomszédban. Egy nagyon bölcs öregasszonyhoz és elmondtam neki a történteket. ő meg csak bólogatott és ennyit mondott: imádkozzék érte. És én... vártam tovább." Úgy érezzük, épp ez a tétlen várakozás Alfieri bűne. És a tehetetlenség. Az, hogy az ügyvéd nem indult el segíteni készen Eddie Carbone nyomába, bizonyos fokig feloldja Eddiet bűne alól. Miller célja nemcsak Eddie tragédiájának bemutatása volt, de az is, hogy ráirányítsa a figyelmet egy, az Eddienél tágabb horizontot látó amerikai középréteg megalkuvó tehetetlenségiére, mely közvetve oka a tragédiának. Ha taláros úr az „Ilyen nagy szerelemében egy új társadalomban megnövekedett értelem és felelősségtudat oldaláról kísérli meg, hogy felderítse Láda Matysova halálának okát. Lezárt tragédia után lép fel. Személyes köze nincs a cselekményhez. Jóhiszeműséggel, tiszta logikával fedi fel Lida ismerősei apró bűneinek láncolatát. És a mesterdetektív biztonságával állítja össze az emberi gyarlóságok mozaikjaiból a gyilkosságot. Lida halálának okát Kohout érdekes darabjában az a legszebb rész, amikor a Taláros úr kiesik szerepéből és félti, óvja az utolsó útjára induló Lidát. Tehát az író felveti azt a merész lehetőséget, hogy mit mondana a Taláros úr (illetve a személyében megjelenő ésszerűség, társadalmi lelkiismeret), ha módjában volna beszélni a hőssel az utolsó, végzetes lépés előtt. „Lida, maga ... felnőtt ember, aki előtt ott áll az egész élet. Minden szépségével, örömével. Ha mégis úgy érzi, hogy elviselhetetlen ez a mostani helyzet, menjen el valahová és lélegezzen nagyokat, vagy számoljon ezerig." Csak egy apró hiányérzet támad bennünk e szavak hallatára. Miért nem azt mondta: menjünk el valahová, lélegezzünk nagyokat, vagy számoljunk ezerig? Tehát a hős sorsát kísérő értelmi társ a megoldásig el- Eddie és Alfieri (Pécsi Sándor és Uray Tivadar)