Film Színház Muzsika, 1962. január-június (6. évfolyam, 1-26. szám)
1962-01-19 / 3. szám
GIANNI POGGI, az Erkel Színház világhírű olasz vendége Tosca-beli bemutatkozása után az Álarcosbálban és a Bohéméletben lépett újra színpadra. Ez a három este emelkedő ívű művészi élményt nyújtott a hallgatónak, ciki a kiváló tenorista mindegyik fellépésein jelen lehetett. Poggi a Toscában érezhetően nem a legjobb hangbeli diszpozícióban lépett színpadra: erős hűlése kissé fátyolozottá tette a hangját, az énekesek számára „gyilkos’, ködös időjárás pedig egész budapesti tartózkodása alatt csak fokozhatta hangszálainak érzékenységét. Poggi azonban arra is példát mutatott, hogy egy művész megfelelő ökonómiával és fegyelmezettséggel, nagyszerű technikája segítségével hogyan tud úrrá lenni a pillanatnyi indiszpozíción: hallottuk hogyan „világosodott” ki a hangja a Toscában felvonásról felvonásra. Az Álarcosbálban, de különösen a Bohéméletben Poggi gyönyörű hangja pedig már töretlen fenyőben ragyogott. Az már első fellépésén bebizonyosodott, hogy méltón képviseli világszerte hazája nagy énekes-tradícióit. Az énekes mellett a művész Poggiról azonban az Álarcosbálban és a vendégszereplést záró, emlékezetes Bohéméletben kaphattunk igazán meggyőző képet. Az Álarcosbál kacagó áriájában és utolsó felvonásában, a Bohéméletben már a szuggesztív színpadi alakítás élményét idézte fel a hallgatóban, az énekesszínészi játék, s nem csak a szép énekhang erejével. Azt a művészi élményt, amit elsősorban egy világhírű hang birtokosától kell számon kérnünk, aki érzi egyegy ária dramaturgiai funkcióját is, aki nem csak a hangszépség, hanem a jellemábrázolás SZIGETI LÁSZLÓ, a debre-ceni Csokonai Színház fiatal tenoristája énekelte a decemb ben Faust után most az Erkel Színház „Szöktetés a sze- irályból” előadásán Belmonte szerepét, stílusosan és kultúráltan. Szép hangja és jég színpadi megjelenítése nagy sikert aratott, művészi eszközeivel is tud életet varázsolni egy figurába. Poggi búcsúestjén ez ragadott meg elsősorban, s a minden külsőséges, tetszetős hatásvadászatot kerülő egyszerűség és természetesség. S ha bemutatkozása után arról írhattunk, hogy egy kitűnő olasz tenoristát vártunk, s nem szuggesztív erejű nagy művészt — most összefoglalónkban elmondhatjuk: a Toscában valóban egy kitűnő tenoristát ismertünk meg, s a Bohéméletben egy kiváló művésztől, nagyszerű énekestől vehettünk búcsút. Abban a reményben, hogy hamarosan újra hallhatjuk. Fábián Imre Rodolphe — Gianni Poggi, Mimi — Orosz Júlia (Kertész felv.)