Film Színház Muzsika, 1962. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1962-10-05 / 40. szám
A HÁTSÓ BORÍTÓN: Valerie Lagrange, fiatal francia filmszínésznő Ára: 2,50 Ft. VI. évf. 40. szám 1942. október 5. A CÍMLAPON: Korompai Vali, a Jókai Színház tagja, aki a „Bűn és bűnhődés”ben Dunyát alakítja (Kotnyek Antal felv.) 2 UJSZTRAH „Nem tudok költői módon írni. — nem vagyok költő. Nem értek a fény és árnyék elosztásához — nem vagyok festő. Még arcjátékkal és mozdulattal sem tudom gondolataimat kifejezni. — nem vagyok táncos. De mindezt tudom hangok útján: muzsikus vagyok.” A zenészek legnagyobbika, Mozart írta ezeket a sorokat, akinek művészete — Goethe szavaival — „minden problémát megoldott, mielőtt azok még felvetődtek volna”. Ennek a művészetnek az üzenetét adta át nekünk David Ojsztrah a Budapesti Zenei Hetek megnyitó hangversenyén. Azzal az egyszerűséggel és természetességgel, mellyel — az alkotás magasabb szintjén — az európai kultúra egyik legnagyobb zsenije megoldotta a még fel sem vetett problémákat is. Ojsztrah hegedülésében ez a fajta tökéletesség fogja meg, s hozza zavarba az embert. Vannak művészek — mint az önmagával szüntelenül viaskodó Yehudi Menuhin, Ojsztrah legnagyobb hegedűs-kortársa és ellenpárja —, akik a küzdelem, az állandó újrakezdés gyötrelmes-diadalmas élményével kerítik hatalmukba a hallgatót. Az ilyen előadók — s ide is csak a legnagyobbak jutnak el ■— szinte előttünk teremtik újjá a művet, melyet megszólaltatnak, s közben tudjuk és érezzük: az újjáteremtés minden egyes alkalommal szellemi és fizikai erejüket, idegrendszerüket emészti. Az ő számukra nincs elért eredmény, a már egyszer meghódított is kérdésessé válik a következő alkalommal. David Ojsztrah hegedűjátékában nincs semmi véletlen, semmi esetleges. Minden kristályosan tiszta, egyszeri és tökéletes. Akár a nagy, s boldog „aranykorszakok” művészeinél. Amit birtokba vett, egyszer s mindenkorra az övé. Az extatikus mámor, a michelangelók és beethovenek démoni küzdelme az anyaggal a formába kívánkozó gondolatért, — nem az ő világa, ő azt adja, ami már túl van e titáni küzdelmeken: az eredményt, a boldogító győzelmet, a megoldást. Ahol már minden végtelenül egysze (Folytatás a 4. oldalon) -----a hét fotója —