Film Színház Muzsika, 1962. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1962-10-05 / 40. szám

A CÍMLAPON: Korompai Vali, a Jókai Színház tagja, aki a „Bűn és bűnhődés”- ben Dunyát alakítja (Kot- nyek Antal felv.) A HÁTSÓ BORÍTÓN: Valerie Lagrange, fiatal francia film­színésznő VI. évf. 40. szám 1942. október 5. Ara: 2,50 Ft. UJSZTRAH „Nem tudok költői módon írni. — nem va­gyok költő. Nem értek a fény és árnyék el­osztásához — nem vagyok festő. Még arc­játékkal és mozdulattal sem tudom gondo­lataimat kifejezni. — nem vagyok táncos. De mindezt tudom hangok útján: muzsikus vagyok.” A zenészek legnagyobbika, Mozart írta ezeket a sorokat, akinek művészete — Goethe szavaival — „minden problémát megoldott, mielőtt azok még felvetődtek vol­na”. Ennek a művészetnek az üzenetét adta át nekünk David Ojsztrah a Budapesti Ze­nei Hetek megnyitó hangversenyén. Azzal az egyszerűséggel és természetességgel, mellyel — az alkotás magasabb szintjén — az európai kultúra egyik legnagyobb zsenije megoldotta a még fel sem vetett problémá­kat is. Ojsztrah hegedülésében ez a fajta tökéle­tesség fogja meg, s hozza zavarba az em­bert. Vannak művészek — mint az önma­gával szüntelenül viaskodó Yehudi Menuhin, Ojsztrah legnagyobb hegedűs-kortársa és el­lenpárja —, akik a küzdelem, az állandó újra- kezdés gyötrelmes-diadalmas élményével ke­rítik hatalmukba a hallgatót. Az ilyen elő­adók — s ide is csak a legnagyobbak jut­nak el ■— szinte előttünk teremtik újjá a művet, melyet megszólaltatnak, s közben tudjuk és érezzük: az újjáteremtés minden egyes alkalommal szellemi és fizikai erejü­ket, idegrendszerüket emészti. Az ő száfnuk- ra nincs elért eredmény, a már egyszer meg­hódított is kérdésessé válik a következő al­kalommal. David Ojsztrah hegedűjátékában nincs semmi véletlen, semmi esetleges. Min­den kristályosán tiszta, egyszeri és tökéletes. Akár a nagy, s boldog „aranykorszakok” művészeinél. Amit birtokba vett, egyszer s mindenkorra az övé. Az extatikus mámor, a michelangelók és beethovenek démoni küz­delme az anyaggal a formába kívánkozó gondolatért, — nem az ő világa, ö azt adja, ami már túl van e titáni küzdelmeken: az eredményt, a boldogító győzelmet, a meg­oldást. Ahol már minden végtelenül egysze­(Felytatás a 4. oldalon)-----a hét fotója — 2

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék