Film Színház Muzsika, 1964. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1964-05-15 / 20. szám

SZÍNHÁZI KÖRSÉTA - Folytatás a 13. oldalról runkhoz, róluk is gondoskodunk, ami­,­kor műsorra tűzzük egyrészt Vercors -Zoom-ját, melyben egyetlen női sze­replőn kívül csupa férfiszínész lép majd színpadra, és Huszty Tamás drá­máját, amely csupa női szereplőt fog­lalkoztat majd, ugyanis a cselekmény 1920 körül játszódik Mária Nosztrán. — Végezetül hallhatnánk valamit a színház nyitó darabjáról? — Csurka István darabjának címe még nem végleges. Műfaját tekintve: »►szánalmas komédia­«. A darab rende­zését vendégrendezőre bíztuk. Erre a feladatra Both Bélát, a Nemzeti Szín­ház igazgatóját kértük fel. A darab főszerepeit Földi Teri, Sulyok Mária, Gordon Zsuzsa, Benkő Gyula, Bilicsi Tivadar alakítják majd. Korszer­űb­b elképzelések az Operettszín­házban A Fővárosi Operettszínházban két társulat lesz. A megszűnt Petőfi Szín­házból ide került Galambos Erzsi, An­gyal Sándor, Horváth Tivadar, Pago­nyi János, Kovács Ibi, Ferencz Lász­ló, Jánosi Katalin. Átszerződik a tánckar és a zenekar is. A jövőben tehát ki lehet osztani a darabokat úgy, hogy a szereplők­­ ne ütközze­nek önmagukkal. Bár a tervezett két társulat így sem teljes. (Pécsről szer­ződtették ugyan ifj. Lata bár Kálmánt, de keresnek még fiatalokat, komikust is, tenor-bonvivánt is!) Új bemutatók? Esztendőkkel ezelőtt évente csak két premiert tartottak. Újabban hármat. Ezentúl négy lesz. Közöttük a »My Fair Lady« is, mint híre járt? Egyelőre nem! Ugyan miért? Nem adták meg a jogot. S ha már ennél a műfajnál, a »mu­­sical­ nél tartunk, a Fővárosi Operett­színház feladatának tekinti, hogy folytassa azokat a törekvéseiket is, amelyeket a Petőfi Színház kezdett el. Talán egy, talán két bemutatóval. A Fővárosi Operettszínház közön­ségének tekintélyes részében van egy bizonyosfajta­­visszahúzó igény­, amely még ma is a régi értelemben vett -nagyoperett« felé mutat. Ettől fokozatosan kíván elszakadni a szín­ház. Persze, igen nehéz az­­elszaka­dás« nagyságát és ritmusát megta­lálni. Ezek a napok, tárgyalások napjai. CSURKA ISTVÁN új darabjáról tárgyal a Vígszínházban. (Both Béla rendező, Radványi Zsuzsa dramaturg, Lenkei Lajos igazgató és Csurka István) A FÖLDI TERI Szegedről szerződött a Víg­színházba SPÁNYIK ÉVA, a Vígszínház új tagja Németh László­­Nagy család« című drámá­jában

Next