Film Színház Muzsika, 1964. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1964-07-17 / 29. szám
Az új ízlés: BULLA ELMO ÍRTA: HUNYADY SÁNDOR KIEGÉSZÍTETTE: MÁRIÁSSY JUDIT 1936. Annyi bizonyos, hogy nem a szabónők öröme és az ékszerészek boldogsága. Bizony, egy kicsit egyszerű. Nincs rajta más ékszer, mint a szeme, amely olyan intenzíven kék, mintha nefelejcskivonatból lenne csinálva. Gondolom, lényének sikere éppen ezzel a fülemüleszerű egyszerűséggel magyarázható. Van benne valami diákot és komoly. Sőt, valami »balpárti«, valami szigorúan szocialista íz. Az életmód apró jelei annyi mindent árulnak el És ez a színésznő szemme láthatóan nem imádja a divatos helyeket és a divatos aranyifjakot. Nem szeretnagy ruhában és nagy udvarral bevonulni egy flott bárba. Inkább megy a kávéházba, szimpla, kis blúzban, elszívni húsz cigarettát és a művészetről vitatkozni közben... 1964. Kevés a kávéház? Igen, huszonnyolc év múltán sokkal kevesebb a kávéház, annál több eszpresszó van városszerte, ő mégis inkább otthon issza a kávét, szívja a húsznál is több cigarettát, amit sütőben szárít ki, ez az ő specialitása. A paradicsomból, paprikából, felvágottból készült majonézés kocsonya is az ő specialitása, meg a jégkockába fagyasztott meggy darabkák. Nagyszerű háziasszony. De a művészetről egyre ritkábban vitatkozik. Pedig... nefelejcs-kivonatból készült szempár változatlan kíváncsiságga] fog fel mindent, ami életben és színházban izgalmas, új, vitatható. A színpadralépés pillanatában ugyanaz az áhítat és drukk bénítja, mint mikor gyerekfejjel útnak indult a pályán. Diákos és komoly lénye most is átpiroslik sápadt kis háziasszony-mosolyán, mint az a bizonyos meggydarabka a jég ezüstjén. Mégsem vitatkozik. Olvas, passzionszot rak, az idén a "Hóviharban" szeretett játszani. Lehet, hogy nem jó darab, éle az életünk darabja. És először játszott vakot. Igen, ezt szerette. AMélyek a gyökerek- néger asszonyát nem tudta igazán megcsinálni. Sokaknak tetszett, ő szigorúbb magához. Nem, az nem... A jövő szezon? Biztos lesz valami. Még nem tudja. Ő nem izgatott színésznő, dehogyis, dehogyis... Neki olyan mindegy, csak a nyári vihar idegesíti, gyűlöli ezeket a viharos estéket, a múltkor egész éjjel rövidzárlat volt a Szent István parkban... 1936. A Belvárosi Színház előcsarnokában hallgattam egy szünetben a publikum beszélgetését. Egy igen modern és csinos fiatal lány mondta egy nemkülönben csinos, de nagyon szolidan fésült fiúnak: — Azért imádom ezt a nőt, mert soha nemAvatok a lapok színházi rovatában bulletineket a szerelmi életéről Nincs körülötte soha semmi botrány. Nem veri meg a komornáját, nem vész össze a kollégájával, nem gázolt el még egy gyereket sem az autójával bizonyosan nincs is autója... Szóval imádhatom nyugodtan, nem kell félnem tőle, hogy a magánéletével kompromittálni fogja az ízlésemet. Az intelligensen fésült fiú helyeselt: — Határozottan emberformája van... Íme a titok, a siker magyarázata. A világ változhatott meg, az ízlés idomult úgy, hogy érvényesülhessen e fiatal színésznő egyénisége. 1 1964. Ki volt az a két beszélgető? Hová lettek ők, a változó világ ifjú hírnökét, az egykor volt Belvárosi Színházból? Ti, fiam, ti vedtatok, mai kortársak, mai nézők. Nem emlékszel? De, — mondom és lehajtom a fejemet —, csakugyan mi voltunk. Mindenre emlékszem. A régi Szent Johannára, az óriás szeműre, aki eljött utánunk remet mondani a Vasas Székházba, miközben a nézőtéren rendőrtiszt jegyezhetett. És a húsz év múltán töretlen ifjúsággal feltámadt Johannára is emlékszem, aki mostanában félénken, összeszorult torokkal mondja el immárfelszólalásnak nevezett hitvallását békéről, hazáról, emberségről a különböző emelvényeken. A Belvárosi Színházat a Katona József Színháznak hívják. Az akkor még csak változni akaró világ megérte gyökeres változását, és benne az embertonnájú színésznő már nem különlegesség. Johanna, Candida, a vak orosz nő lényének "balpárti, szigorúan szocialista íze, minden ellenzékiséget, furcsaságot nélkülöz már. De vajon ettől az értéke is kevesebb lett? Mondják meg: imádhatom nyugodtan, nem kell félnem tőle, hogy a magánéletével kompromittálni fogja az ízlésemet? Nevetséges kérdés, egészen nevetséges — szerinte.Imádni mindig a fiatalokat kell, az újakat. Nagyszerűek vannak. És őt is szemmel tartják, számon tartják, a Gerbeaud -ban ma is megsúgta a kisasszony, hogy melyik süteményből ne vegyen, mert tegnapi. Emlegetik a régi filmetet, és amikor egyszer rossz szerepet vállalt, — igen, fiam, éppen a te filmedben —, az utcán szemrehányást tett egy asszony: -A mi Bullánk hogy tehet, ilyet?« Leveleket is kap, mindenfelől, a nézők emlékeznek. Most, hogy ritkábban filmezik, meg a színházban is rég kapott valami igazi, nagy feladatot, természetesen előfordul, hogy a fiatalok nem ismerik fel a városban, de talán jobb is, az ember éljen nyugodtan___ És a múltkor, a Palotai Boris tv-játéka után reggeltől estig szólt a telefon. Pedig csak a darab volt jó, az tényleg... Edd az édességet, amíg hideg, egész délután fagyasztottam! Eszembe jutott az inflációs kor, amelyben a színésznő nem számított, ha nem szikrázott rajta legalább negyedkiló brilliáns. Ha nem volt bárója, vagy bankárja, hetven kutyája, villája, gépkocsija, rózsaszín márványból fürdőkádja, amely a használat előtt ki volt téve a nagyérdemű közönség szeme elé a belvárosi bolt kirakatába___ Szörnyű idő volt, járvány. Ha valaki élni akart alatta, kénytelen volt kívül csinosítani és belül elhanyagolni magát, örvendjünk hát most, azoknak az igazán csillaganyagból készült csillagjainknak, tikác pórin kapaszkodtak az özönvízből És örvendjünk neki, hogy a szemünk előtt kialakuló új ízlés, ilyen rendkívüli szeretettel fogad egy fiatal színésznőt, akinek a lénye annyira diszkrét, gyöngéd és komoly, mint Bulla Elmáé. 1964. A régi képen mosolyog a színésznő, aki... nem karzára, múzeumba jár«. A csillaganyagból készült csillag, aki már megszűnt újdonság lenni. De a fénye változatlan. Ugyanazokra süt, akikre régen. Néha a hallgatás és kedvetlenség felhője mögé bújik. Ha munkát kap, szépet, igazít, felragyog újra diszkrét, gyöngéd és komoly lénye. Melegít. Múzeumba most is jár. Moszkvában együtt néztük a Kreml templomát, és láttam őt kicsinek, meghatódnak éjféli őrségváltáskor a Vörös Téren. A zöldségkocsonya, melyhez az aspkot Franciaországból kapta, kitűnő. De jobb lenne, ha nem éne rá főzni.