Film Színház Muzsika, 1965. július-december (9. évfolyam, 27-53. szám)

1965-07-02 / 27. szám

PEN g­ azdag programt. Ilyenkor, az évad utolsó napjaiban, éveken át kellett feltennünk a kérdést: miért szűnik meg nálunk két hó­napra a színház? Miért men­nek oly hosszú szabadságra a múzsák, miért engedik át a nyári esztrádműsoroknak, meg többnyire az üzleti szel­lemnek a terepet? Évről évre ugyanazt kellett elmonda­nunk­­, az újságíró tollát már-már a megszokás vezet­te. Kétszeres öröm tehát, hogy ezúttal 1965-ben végre másról is írhatunk. A hakni-műsorok, a hang­zatos címek mögött megbúvó, jól vagy rosszul sikerült üzleti vállalkozások mellett van végre más is! Oly produkciók, amelyek úgy nyújtanak szín­vonalas nyári szórakoztatást, hogy új színeket villantanak fel­­, olyanokat, amelyek a színházi évadunkból is hiá­nyoztak. A budapesti Körszínház, a Thália Színház vállalkozása, a huszadik század egyik leg­nagyobb alakját,­­ Somas Mannt igyekszik a színpad szuggesztív erejével közelebb hozni a magyar közönséghez. A Békés megyei Jókai Szín­ház országos jelentőségűvé növekedett gyulai Várszín­házában méltatlanul feledett, kitűnő magyar dráma kerül először a közönség elé. Sár­közi György Dózsa-drámája, amely ezek után — reméljük —, elfoglalja végre kiérdemelt helyét színházaink reper­toárján is. A szegedi szabadtéri játékok programja a bizonytalanko­­dás, megtorpanások után új­ra olyan műsort hirdet, amely nemzetközi érdeklődésre tart­hat számot. Az ember tragé­diájának érdekes, izgalmas előadást ígérő felújítása új rendezővel, új szereplőkkel, színházi életünk nevezetes eseménye lehet, és kitűnő külföldi vendégművészek fémjelzik az operaelőadáso­­kat. A műsor külön érdekes­sége, a West Side Storyval vendégszereplő angol együt­tes bemutatkozása. A hagyo­mányos Károlyi-kerti koncer­tek mellett pedig színvonalas zenei estékre kerül sor a Kis­­celli Múzeumban, Martonvá­­sáron, Fertődön, Kőszegen, Tihanyban, Szegeden, Keszt­helyen és Esztergomban. Ezúttal - úgy tűnik - nem a nyár védőpalástja alatt megbúvó igénytelenség fém­jelzi majd a soron következő hónapok programját. A mű­vészet megjelenik szabadtéri színpadjainkon. Következő oldalainkon en­nek az érdekesnek ígérkező nyári szezonnak indulásáról adunk képes beszámolót. Csík István Bara Margit, Flore megszemélyesítője Gentile Bellini Cor­­naro Katalinról festett képét nézi Mario és a varázsló. A II. Richárd egykori Boling broke her­cege, Latinovits Zoltán,­­ Cipolla szerepére készül Latinovits Zoltán Fra Girolamo alakítója a szomszéd terem­ben. (Fejes László felvételei)

Next