Film Színház Muzsika, 1965. július-december (9. évfolyam, 27-53. szám)
1965-09-24 / 39. szám
MUZSIKA nek. Ez az esztendő Bartók halálának huszadik évfordulója. Ferencsik azt mondja: — Híres történet, hogy amikor Václav Tarich eldirigálta a Táncszvitet Budapesten, Bartók ilyesfélét mondott: -Idáig azt hittem, nem tudok hangszerelni, de most, miután ezt az előadást hallottam, kiderült, hogy mégis tudok ...« Kétségtelen, hogy az új zenei nyelvet, nemcsak Bartókét, hanem másét is, az interpretálónak csak úgy, mint a hallgatónak, meg kellett tanulnia, de amíg dadogón, piszkos előadásban mutatták be, persze nem értették meg. Talich tehetsége és művészete kellett ahhoz, hogy Bartók Táncszvitjének új nyelvét igazán érthetővé tegye itthon. Szomorú, hogy nem magyar művész vállalkozott erre a feladatra. Ami a budapesti zenei heteket illeti: legyünk őszinték, az első években igen szerényen indultak. De ez így is volt rendjén. Nem handabandáztunk, hanem igazi értékekkel sikerült kivívnunk nemzetközi hitelünket. Ferencsikkel már többször beszéltem stílusproblémákról, meg arról, hogy hatalmas repertoárjából mit dirigál legszívesebben. Most, amikor ismét erre terelődik a szó, ezt feleli: * Alkotó és előadó — Hogy ki mit dirigáljon, az mindenekelőtt hullámhossz kérdése. Mert minél több rezgéssel rezeg vissza az előadóban a mű, annál hívebben tudja megszólaltatni. Az alkotó és az előadó között lényeges a különbség. Az alkotó többnyire (de nem kivétel nélkül!) előremutató, az előadó pedig átéli a művet, voltaképpen kaméleon-természet. — Ez megállapítás vagy követelmény? — Elképzelhetetlen, hogy valaki csakis Bach műveit tudja dirigálni. De Bach minden művében Bach maradt. A kaméleon-természet szükségszerű, noha nem mindig sikerül. Mert az interpretálás alkat dolga is, ahogy Fischer Edwin egyik könyvében írja. Akinek rövid a lélegzete, az hívebben dirigál rövid lélegzetű műveket, de a IX. szimfóniához, már Klemperer vagy Furtwängler lélegzete kell. Elgondolkozik: — Azt a fogalmat, hogykorlátolt«, sokan sértőnek hiszik. Nincs igazuk. Mert aki a maga korlátai között tudja, miről van szó, az sokkal többet ér, mint az, aki a korlátain kívül ugrál, vagyis képességeit meghaladó feladatra vállalkozik. Hirtelen felém fordul: — Egy régi kínai filozófust, nevére most nem emlékszem, megkérdezte a tanítványa: -Mester, mit tegyek, én látom az igaz utat, de nincs erőm végigjárni ...« Mire a mester: -Jól van fiam, csak ne feküdj le az út elején . . Akinek a művészet nem kenyérkereset, hanem életcél és hivatás, az tudja, hogy az utat nem lehet végigjárni. De kötelező az igaz úton haladni. A művészet, jellem. Esztétikai értelemben az. Hogy mi az az út? A soha el nem érhető cél, vagyis a tökéletesség. A művészetben sosem szabad nyugtázni a múltat, mindig terveznünk kell... Az ablakon bevöröslenek az alkonyi fények. Idelátszik a Jánoshegy. Csend és nyugatom. Ferencsik azt kérdi: — Hogy miért beszéltem most erről? Mert az én életem egyetlenegy értelme és tartalma a művészet. Mindennél fontosabb számomra... Gách Marianne Látogatás Ferencsiknél -Életem egyetlen értelme és tartalma a művészet... (Kotnyek Antal felv.) Otthon a teraszon