Film Színház Muzsika, 1966. január-június (10. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-07 / 1. szám
SIKER A COTE D’AZUR-ON Carlo utánMonte- Mesés operett és a kemény valóság keveréke: ez Monte-Carlo. A rulett hazája és művészeti események színhelye: ez Monte-Carlo. Ideruccanó milliomosok és itt vendégszereplő művészek: ez Monte-Carlo. Csupa ellentét. Mintha csak a két vezető házaspár »összetétele« is ezeket jelképezné — a monacói herceg felesége, Grace Kelly, Oscar-díjas filmszínésznő. A pénz fejedelme, Onassis pedig az operaszínpadok fejedelemasszonyának, Maria Collosnak a férje. Rang és művészet. Vagyon és művészet. Valószínűtlen, lebegő operettország, de a librettóhoz világnagyságok adják a zenét , a művészetet. Ebben a mesébe illő környezetben fél évszázada virágzik a balettművészet, Gyagilev modern, chagalli erejű vízióitól napjainkig. Itt tehát kiváltképp kényesek a balettre; az év végi főidényben mindig a világ legjobb balettegyütteseit látják vendégül. 1964-ben a kievi társulat lépett fel itt, s jövőre is szovjet balett meghívását tervezik. Ennek fényében mérhetjük meg a budapesti Operaház balettegyüttesének meghívását és őszinte, forró sikerét. A meghívást ez a siker jelesül, egyértelműen igazolta. Nyolc előadáson tapsolt a magyar balettnek a Cote D’Azur nemzetközi közönsége. A repertoár legfontosabb jellemvonása: mindhárom programban egyegy Bartók-művet is előadtak, s ezzel egyben a magyar balettművészet modern törekvéseit is jelképezték. A Csodálatos mandarin, a Zene húros, ütőhangszerekre és celestára és A fából faragott királyfi teremtette meg a vendégjáték atmoszféráját, valósággal a magyar balett ars poeticáját. Ez már küldetés volt, nemcsak kiküldetés. A magyar zene géniuszának megismertetése balettszínpadon is elsősorban a mi feladatunk. A programok változatosak voltak; az egy-egy Bartók-balett köré különböző stílusú táncszámokat csoportosítottak a balettművészet klasszikus és új remekeiből. Ezt a kitűnően összeállított programot az itthon és külföldön is jól ismert, sokszor méltatott táncosok hatalmas emócióval, ihletetten, nagy akarással és nagy tehetséggel valósították meg. Jellemző volt megint világrangú szólistáink rendkívüli sikere s a legfiatalabbak örvendetes kiugrása. Ezúttal a sok országból verbuvált, a legjobbhoz szokott nemzetközi közönség tapsolt olyan alakításoknak, mint Lakatos Gabrielláé, a Csodálatos mandarin Lány szerepében, a Gajane és a Don Quijote remek bravúrral megoldott részletében, vagy Fülöp Viktoré, aki most is mesterien formálta meg a Mandarint. " Orosz Adél királylányát, (A fából faragott királyfi) nemesi velésű, szép táncait szólókban és pas des deux-kben, Róna Viktor lírai telítettségű, s Havas Ferenc férfias erejű táncait méltán illette itt is az elismerés. Stockholm és Moszkva után Monte-Carlóban is kitűnően vizsgázott Kékesi Mária. A fából faragott királyfi női főszerepében Ugray Klotild, művészi érlelődéséről vallott Sipeky Levente, Dózsa Imre, Menyhárt Jacquelin, Péter László, Kaszás Ildikó, Perlusz Sándor, Baross Erzsébet, Budavári Rudolf, Forgács József, Zilahy Győző, s az egész tánckar, melyről méltán állapította meg a Cote d'Azur közönsége és szakmaisága az összeforrottságot és fölényes tánctudást. A monte-carlói balettközpontban tehát egy világszínvonalú, s a magyar művészetet híven reprezentáló balettegyüttesnek volt rendkívül értékes sikere. Erről azonban hadd valljon a leghivatottabb, Youly Algaroff, a monte-carlói balettprogramok vezetője. Az ő vallomása, gondolom, perdöntő, jóllehet érdekelt az ügyben, hiszen az ő ötlete volt a magyar balett meghívása. De először néhány szót róla. Két évvel ezelőtt vált meg a színpadtól, mint világhírű táncos. A karcsú, vibráló tekintetű Algaroff lépései, mozdulatai most is a táncosról árulkodnak. Orosz származású, akárcsak Gyagilev vagy Lifar. A párizsi Champs Elysées-i balett első táncosa volt, a háború után szerződött az új monte-carlói baletthez, mely Gyagilevék után a legjobb együttes volt a Cote D’Azur-ön. Az egész világot bejárták műsoraikkal; innét hívta meg állandó vendégszereplésre a párizsi Opera, ahol Serge Lifar szerepeit táncolta. Első ízben történt meg, hogy a párizsi Operába más együttes tagját hívják meg. A vasárnapi, forró hangulatú búcsúelőadás után beszéltem Algaroffal. — A budapesti balettet először Párizsban láttam, s már ott foglalkoztatott a meghívás gondolata. Pestre utaztam, hogy még teljesebb képet kapjak a repertoárról, hiszen az ilyen vendégjáték esetében a legnehezebb a program összeállítása. Nagy gondot okoz ilyenkor az, hogy a művek díszletei a saját, jól ismert színpadra készültek. Szerintem egy balettegyüttest elsősorban nagy produkciókban kell és lehet bemutatni idegenben. Úgy érzem, ez sikerült — s ha nem is hozhatták ide az egész budapesti repertoárt, de hiteles képet kaphatott a közönség a magyar balett magas színvonaláról, felkészültségéről. Az is természetes, hogy az egyik műsor erősebb, mint a másik — de az együttes értékeit megmutatták. — Mi a véleménye az itt műsoron szerepelt Bartók-balettekről? — Bartók zenéje a legjelentősebb az együttes műsorában is. A Csodálatos mandarin és a Zene ... koreográfiája rendkívül érdekes, s nagy vitákat váltott ki. Ám ha valalamin vitatkoznak, az jó. A közönség egy része rajong, a másik polemizál — ez már ok a bemutatásra. Őszintén megvallom: meglepett a Bartók-balettek itteni sikere. Magam ugyan kiválónak tartom, de az itteni közönség meglehetősen konzervatív ízlésű. Az együttes mégis sikert aratott Bartók modernségével, elsősorban azért, mert mindent tud táncolni, kivált a karaktertáncokat. Jó néhány kivételes tehetséggel büszkélkedhetnek: Lakatos Gabriella, Orosz Adél, Róna Viktor nevét említem elsőül, s kiváló Fülöp Mandarinja, Havas Ferenc a Poloveci táncokban, Szumrák Vera a Mandarinban. Ami pedig a jövőt illeti: olyan nagy tehetséget ismertem meg itt, mint Kékesi Mária, s rendkívül tetszett a fiatal Dózsa Imre könnyedsége, technikája. De talán a legérdekesebb: Harangozó koreográfiája. Egyébként kellemes meglepetés volt még egy jelenség. A keletről érkező társulatoknál eddig azt tapasztaltam, hogy kiválóak a klasszikus táncokban, de a koreográfiát nem korszerűsítik. Modernet nem is táncolnak — a Bartók-balettek éppen e tekintetben nagy jelentőségűek. Meg kell mondanom, hogy a világon mostanában mindenki próbálkozik a korszerű stílussal, de ezek közül sok olyan akad, amely nem modern, csak zavaros. Vannak botrányok és sikerek is. A modern balettstílus még nem bontakozott ki. Az önök együttesének programja azért volt jó, mert megfért benne a modern törekvés a klasszikusokkal — klasszikus táncok nélkül modernség sem lehetséges. Monte- Carlo a világ minden kiváló együttesét, a legnagyobb tánccsillagokat hívja meg évről évre. Az a fogadtatás, amelynek tanúi lehettünk, méltán bizonyítja a magyar balett nemzetközi színvonalát. S ne tekintse puszta udvariasságnak: meggyőződésem, hogy a társulat, Nádasdy Kálmán és Lőrincz György szakértő irányításával mind nagyobb sikereket ér el majd otthonában és a világ színpadain. A beszélgetés eddig sem zajlott valami hivatalos stílusban, de azután Algaroff — egyelőre magánemberként — megjegyezte: — Két év múlva szeretnék megint találkozni az együttessel Monte-Carlóban... Nos, azt hiszem, ennél jobban nem pecsételhette meg véleményét a kitűnő művész. Itthon, néhányan azok közül, akik olvasták a monte-carlói beszámolókat, kissé kétkedve megkérdezték: — Igazán ilyen nagy volt a siker? Hadd feleljek: igazán. Demeter Imre