Film Színház Muzsika, 1966. január-június (10. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-14 / 2. szám

nak is biztosítani kívánjuk. Ezt követi Schiller Wallenstein trilógiájának második és harmadik része alapján készült, adaptáció, amelyet magam rendezek és Wallenstein szerepét is játszom. Az évad utolsó bemutatóját, Corneille L’illusion comique című darabját szintén én rendezem és először valószínűleg Avignonban kerül színre. — Gattin kívül ki ír még új darabot a színháznak? — Sokan, de nem árulom el a nevüket. Az ilyesmi nálunk nem szokás. Ez egyszerűen üzleti kérdés. Egy jó darab, egy tehetséges szerző vagy akárcsak egy jó ötlet is, pénzt ér. Ha most elmondom magának, holnap talán egy kollégám már meg is valósítja. A televízióban, a rádióban vagy egy másik színházban. Persze, maguknál ez biztosan nem így van! (?) De nekem üzletembernek is kell lennem. Ha veszítek a színházon, a saját zsebemből fizetek, ha nyerek, elviszi az állam. Például, mint adót. Vagy más jogcímen. Remélem tehát, hogy nem haragszik, ha nem árulok el „üzleti titkokat”?Míg ezeket mondja, fel-alá sétál zsebredugott kézzel, kuncog magában, jelzi, hogy szerinte ezt én nem érthetem. Aztán bocsánatot kér, öltöznie kell. A Chaillot bolondjában játszik ma este. Csodálkozom. A plakát ugyanis szünnapot jelez.) Plakát és — valóság — igen — mondja — a plakát az más. Valójában azonban játszunk. Ugyanis az üzemek vagy nagyvállalatok csoportos jegyigényét másként nem tudjuk kielégíteni csak a szünnapokon tartott különelőadásokkal. Remélem nem tartja szerénytelenségnek, ha azt mondom: pillanatnyilag az a legnagyobb gondunk, hogy miként elégítsük ki a jegyigényeket. A valamikor megtölthetetlennek vélt 2700-as befogadóképességű terem ma már kicsi. Jövőre kamaraszínházat nyitunk. Azt hiszem, a próbaszínpadon. Fiatal francia szerzőket fogunk játszani. Kísérlet? Igen, az is. De főként a színház barátainak kívánságát akarjuk ezzel kielégíteni. Évente csak három-négy bemutatót tudunk tartani és vannak, akik szeretnének többször is eljönni színházunkba. — Az 1966-os avignoni tervek? — Az avignoni fesztivál igazgatója Jean Vilar. Ha meghívja színházunkat megyünk. Majd ő megmondja mit játsszunk. Megegyezés kérdése. (A színház alapítójáról, igazgató elődjéről általában nagyon tartózkodóan beszél. Vilar zenés népszínházáról, amelynek tervezete egy fél évvel ezelőtt jelent meg és 1970-re kellene megvalósítani, csak ennyit mond: — Szép terv, érdekes terv. Jó sok pénz kell hozzá. Sokkal több, mint egy prózai színházhoz. Szerintem fontosabb lenne most a már megvalósult kezdeményezések további hathatós támogatása. (Közben átöltözött, „bemaszkírozott”. A Chaillot bolondjának Rongyszedője áll előttem. Búcsúzóul még filmszínészi terveiről kérdezem.) — Itt, a színházban nagyon sok a munka. Nem érek rá ezenkívül semmire, ön is láthatta. Az igazgatói szobát és az öltözőt csak egy benyíló választja el. Valóban, és ez a rövid séta néha nagyon kimerítő. Barta András „Pantomim-drámák vagy komédiák?” Prágában, a Divadlo na Záhradli-ban Kiny helyiségben várakozunk. Olyan, mint egy portásfülke. Pedig igazgatói iroda. Ödön falain plakátok. Az előadás most ért véget. Belép egy középtermetű, szemüveges fiatalember. A pantomimtörténetek írója, koreográfusa, rendezője és a főszerepek alakítója. Már nem takarja fehér festék az arcát. Keskeny a szája és kopaszodik. Félszegen hajtja meg magát. — Ladislav Fialka. Divadlo na zábradli. Színház a korlátnál. Ütött-kopott épület, villanyfénnyel égő petróleumlámpák, százhetvenöt, hetekkel előbb eladott ülőhellyel a nézőtéren. — Nem kicsi már ez a színház? — Nem akarunk nagy színházba menni. A mi játékunkhoz kell ez az atmoszféra, ez a kontaktus a közönséggel. Úgy találja, hogy fiatal a közönségünk? Egy-egy műsorunkat hatvan-nyolcvanezren nézik meg, többnyire ugyanazok, fiatalok és akik lélekben fiatalok. Természetesen játszottunk már nagy színházban is, elsősorban a külföldi turnékon. New Yorkban három hétig esténként kétezerötszáz, Montrealban háromezer embernek. De ez nem az igazi. A szezon végén átalakítják, modernizálják színházunkat egy évig tart az építkezés, de továbbra is megmaradunk zsebszínháznak kétszázötven férőhellyel. Budapesten 1961-ben az »Etűdök«-et mutatták be. Látjuk, most is műsoron van. — Csak Prágában több mint háromszázötvenszer adtuk elő, és még mindig vonzza a közönséget. Nem dolgoztam át, pedig sok részlete hat van anakronisztikusan. Két új műsorunkban már másra, többre törekedtem »Az út« és »A bolondok« mélyebbre hatol. Ezek pantomim drámák vagy komédiák, ahogy tetszik. A felvonások és a képek összefüggnek. »Az útnégy felvonásában eljátsszuk a történelemben megtett utunkat, a fehér arcú pantomimes történetét, akit az olasz Commedia dell'Arte idejét Gillnek hívnak, majd Pierrot lesz a párizsi Théátre de Funambules színpadán, később clown a cirkusz porondján, s ma új életre kel a modern pantomimben. »A bolondokéban is ő áll a középpontban, a mai pantomimes alakjában, álmaiban mutatjuk be a tépelődő, bolyongó embert a élet nagy labirintusában. Alig van európai ország, ahol nem jártak, sőt már Afrikában, Észak és Dél-Amerikában is több utat tettek. — Véletlen-e, hogy még nem voltak Párizsban, Marceau városában? — Nem, nem véletlen. Még nem akarunk Párizsba menni. Igen, Már Prágában a II. nemzetközi pantomim fesztivál. Marceau megígérte, ha eljön. Ha ő akkor azt mondja, hogy már mehetünk, akkor fellépünk Frizsban... Egyébként együtt dolgozunk a prózai színházzal, gyakran lpünk fel néma játékunkkal a színdarabokban. Együtt is maradunk. Sőt, foyerban gyakran állítanak ki fiatal festők, és a modern zene rajong matinékat rendeznek nálunk. g, ceau miatt. Várjuk, hogy előbb megnézzen bennünket. 1967-ben itt les z !