Film Színház Muzsika, 1966. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)

1966-08-12 / 32. szám

ITTHON Rafael Márta munkájáról, sikereiről Hat esztendeje, hogy Berlinben él. Most is csupán néhány napra érkezett Budapestre. Ezúttal a Budai Parkszín­pad vendége. Most ott énekli Ábrahám Pál, Fényes Szabolcs, Bágya András dalait — magyarul és németül. Nem győzőm csodálni: megválto­zott. Nem külsőleg. Úgy igazán nem. Belsőleg inkább. Csakhamar rájövök, hogy valami olyasféle magabiztosság árad belőle, amely csak sikerélmé­nyek szülötte lehet. Alig festi magát. A haját sem! Sőt. Büszke rá, hogy ősz csíkok tarkítják. Valósággal hivalkodik a korával. Min­den kertelés nélkül mondja, hogy húsz esztendős volt, amikor 1945-ben Jó­b Dániel felfedezte. Valóságos kis elmé­lete van, hogy »­feltűnni elég a szép­ség és a fiatalság, de a fennmaradás­hoz — egyéniség kell!« S mi kellett vajon ahhoz, hogy egy idegen országban hat esztendő alatt az egyik legnépszerűbb művész lett? — Hogy is kezdődött? — kérdem tőle. — Egyetlen, kicsi prózai szerep­pel... — Ugye a Friedrichstadt Palastban mutatkozott be? — Igen, ott, hat esztendővel ezelőtt — prózával!! — És hogyan tért át az éneklésre? — Valaki lemondott... én pedig beugrottam. Egy akkori magyar slá­gerrel. »■Hosszú az a nap­» — és dúdol­ja. Németül énekeltem. Hogy készül­tem? Az ember mindig készül. S én már akkor tudtam, hogy sikerülni fog. Tehát egyetlen beugrással kezdődött annak a karriernek a története, mely ma ott tart, hogy Marta Rafael a nép­szerűségi lista egyik győztese. Nemré­giben kinyitottam egy német nyelvű televíziós újságot. Kiemelkedő műso­rai között említette a »­Zu Gast bei Marta Rafael« című műsorát. Máskor a DDR 1. műsorán hallgattam az »­Eine Stunde mit Marta Rafael«-t. — Hallhatnánk valamit ezekről az adásokról? — Mind a kettő állandó műsorom. Az elmúlt hat esztendőben tizennégy televíziós film készült az én főszerep­lésemmel. Ez a műsortípus, melyben vendégeket hívhatok a stúdióban szá­momra felépített lakásba, egyike a legnépszerűbb műsoroknak. A negy­venperces műsoridőnek ilyenkor én vagyok a házigazdája és művészven­dégeimet nemcsak megszólaltatom, de az én tv-házam arról is híres, hogy nálam Fred Frohberg például operát énekel, és Hans Schulz, a klasz­­szikus balett nemzeti díjas művésze, dzsesszt táncol. Tehát mindenki valami mást is csinál, mint amit tőle meg­szoktunk. Rádióműsoromban, amellyel minden hónap utolsó péntekén jelent­kezem, szabadon cseveghetek az el­múlt négy hét művészi eseményeiről. Természetesen az új dalokról és a könnyűzene megannyi termékéről is. Ilyenkor rendszerint leéneklem, vagy­­lejátszom lemezről ezeket a számokat. Mind a két műsort magam szerkesz­tem, írom. Így aztán bőven van alkal­mam válogatni a népszerűsítendő mű­vek közül. Ellensége vagyok a beat­zenének. Egyik célom ellene harcolni. Az az érzésem ugyanis, hogy ez a faj­ta zene, noha van közötte nem egy ki­emelkedő szám, olyannyira felszaba­dítja az ösztönöket, hogy fékezhetet­­lenné teszi a közönséget. Márpedig én félek ettől a fékezhetetlenségtől. Az ösztönök ilyenfajta felszabadítása, ha találkozik egy-egy rossz jelszóval, ret­tenetes dolgokra képes. Én továbbra is azokat a dalokat szeretem, melyek a schuberti dalvilággal tartják a rokon­ságot. — Úgy hallottuk, hogy az elmúlt szezonban kiemelkedő színházi sikere is volt. — A Metropol Theaterben játszot­tam és büszke vagyok, hogy ennek színpadán magyar művészek közül ed­dig csak Alpár Gitta énekelt. A »Mein schöner Benjamino“-ban egy tigris­­idomárnőt alakítottam, ki több felvo­náson keresztül énekelve pattogtatja az ostorát. Szeptemberben új darabot próbálok, Gábert­­Szemérmes Zsu­­zsanna-x-jának címszerepére kértek fel. Aztán még megtudom, hogy most je­lent meg az a lemeze, melyen hat gyermekmesét mond és hat gyermek­dalt énekel, meg azt is, hogy csupán azért marad olyan rövid ideig Buda­pesten, mert augusztus 20-án már Lip­csében forgat. Egy Bágya Andrásról készített film főszereplője, ő mutatja be a magyar zeneszerzőt és műveit. Rafael Mártát hiába hívják Marta Ra­faelnek, Berlinben arról az oldaláról is jól ismerik, hogy szenvedélyes pro­pagandistája a magyar könnyűzené­nek. — Megváltozott. Az emberi sejt hét évenként elpusztul, az orvostudomány szerint ilyenkor új ember születik. Ra­fael Márta azt mondja, hogy ő hat esztendő alatt többször is megújhodott. D. é.) Egyetlen kicsi, prózai szereppel kezdődött Ellene vagyok a beat-zenének (Rédner Márta felvételei)

Next