Film Színház Muzsika, 1966. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)

1966-10-21 / 42. szám

Egy beugrás története Pálfi Ferenc olvasónk levelé­ben megírja, hogy az Opera­ház október 9-én, vasárnap es­te A végzet hatalma című ope­rát Carmen Luch és Giovanni Gibin vendégművészek fellépté­vel hirdette. Az előadáson azon­ban Carmen Lluch helyett — aki lemondta a szereplést —, Moldován Stefánia énekelt. A szép operai estéért ezúton mond köszönetet Moldován Ste­fániának és kéri, ismertessük a beugrás történetét. — Sokat énekeltem ezekben a napokban — mondja Moldován Stefánia. — Pénteken este a Bánk bánban Melindát, szom­baton délelőtt pedig új szere­pemet próbáltam Wolf-Ferrari »►A négy házsártos­« című víg­operájában. Este a Fészek Klubban vacsoráztam és há­romnegyed tizenegykor itt ért el az Opera titkársága, kérvén, hogy vállaljam el a beugrást A végzet hatalmában. Még ott a Fészekben elvonultam a Szé­kely Mihály terembe és skáláz­ni kezdtem. Úgy éreztem, hogy a fárasztó napi próba után a hangommal nincsen probléma. Persze, mondanom sem kell, hogy aludni nem tudtam. Az izgalmat fokozta, hogy nem is­mertem partneremet, a kitűnő Giovanni Gibiitt próbára sem volt idő és az előadást Lukács Miklós az Operaház új igazga­tója vezényelte. De a végén minden rendben volt, úgy ér­zem a beugrás sikerült. Vég­telenül jólesett a közönség el­ismerő tapsa. Moldován Stefániának úgy látszik A végzet hatalma min­dig váratlan sikert hoz, hiszen amikor először énekelte a sze­repet az Operában, akkor is be­ugrott. — Ennek már két esztendeje. Néhányszor próbáltuk csak a szerepet Bódy Józseffel és egy­szerre váratlanul be kellett kapcsolódnunk az előadásba. Egy amerikai impresszárió ült a nézőtéren, aki melegen gra­tulált és szerződtetni akart mindkettőnket a Metropolitan­­ba. A négy házsártos novem­ber 25-i premierje után — köz­ben néhányszor átrándulok po­zsonyi vendégszereplésre —, a Szovjetunióba utazom, ahol Moszkvában, Leningrádban és Rigában a Fidélióban, az Anyeginben és a Trubadúrban énekelek. Krakkói tévéi — varsói hír Zelenski Jánosné krakkói olvasónk (Batorego 22.) ír­ja: -A Film-Szín­ház-Muzsi­­ka szeptember 9-i számát magyar turistáktól kaptam meg. Érdeklődéssel olvas­tam­­A lengyel Karinthy-« című cikket Witkiewiczről. Én tudniillik személyesen ismertem őt, de nem mint írót, hanem mint portréfes­tőt.« Stanislaw Ignacy Witkie­­wicz (1885—1939) valóban megpróbálkozott a festé­szettel is, miként apja, a festő Stanislaw Witkiewicz (1851—1915) viszont meg­próbálkozott az írással. A fiút mégis drámái segítet­ték a — sajnos késői — vi­lághírhez; az állandó szín­házi együttesek második nemzetközi találkozóján, amely október 15-től no­vember 9-ig tart Firenzé­ben (s amelyen a budapesti Madách Színház az “­Egy szerelem három éjszakájá«- val vesz részt), a varsói Nemzeti Színház Witkie­­wicznek lapunkban is is­mertetett­­A Vizityúk« cí­mű színjátékát mutatja be. Egy új lengyel színész A napokban láttam a»A lé­gió« című lengyel filmet. Szeretném, ha közölnének egy képet és néhány ismer­tető sort a főszereplő Daniel Olbrychskiről, akinek meg­jelenése és játékstílusa na­gyon emlékeztet kedves szí­nészemre, az elhunyt James Dean-re. F. E., Szeged Talán emlékszik olvasónk a­­Tűzben edződtek« című len­gyel filmre, Jerzy Passendorfer rendező alkotására. Abban tűnt fel Daniel Olbrychski arca a filmvásznon először: egy ifjú lengyel partizánt alakított. Még főiskolás fejjel játszotta el ezt a szerepet. Andrzej Wajda,­­A légidő rendezője ekkor, három évvel ezelőtt bízta rá a parlagi nemes ifjú, Rafal rendkívül ne­héz szerepét. Azóta Olbrychski eljátszotta az­­És aztán csönd lesz« című filmdráma főszere­pét, legutóbb pedig egy vígjá­tékot forgatott. Népszerűvé és ismertté -A légió­ beli szerep­lése tette. (Fényképünk: Daniel Olbrychski) — Kilenc évig játszottam vidéki színházakban, s már végképp lemondtam arról, hogy valaha Budapestre kerüljek, amikor egy vélet­len folytán meghívtak a Vígszínházba. A véletlen szerepét a tv töltötte be. Két évvel voltunk­­A ta­nítónő­ szegedi bemutatója után, amikor közölték a színházzal, hogy valame­lyik produkcióját műsorr­­a tűzi a tv. Hosszú ta­nácskozás, töprengés előzte meg, mit vigyünk a képer­nyőre. -A tanítónőt« itt Szegeden, akkor már­­el­temettük« a tv kedvéért azonban­­előástuk«. Várko­­nyi Zoltán, a Vígszínház fő­rendezője is a tv-ben lá­tott, mint Tóth Flórát, s ennek a következménye lett a budapesti szerződés. — Hogy miért vágytam Pestre? Miért voltam olyan hallatlanul boldog, hogy a Vígszínházhoz kerültem? Ne higgyék, ez nem holmi hálátlanság, s legkevésbé sem a vidék lebecsülése. De minden színésznek a legtermészetesebb vágya, hogy a fővárosban játsz­hasson. Itt rendeznek azok, akiktől úgy érzi az ember, sokat, nagyon sokat tanul­hat, akiknek keze alatt, irá­nyításával sokat fejlődhet, s Pesten játszanak azok a kitűnő színészek, akiket már főiskolás korában is partneréül álmodott az em­ber. — Ahogy Pestre jöttem, azonnal főszerepet kaptam. Csurka István darabjában, a­­Szájhős­ben játszottam. Korántsem voltam elége­dett magammal. Ez a sze­replés bizony sok kívánni­valót hagyott maga után. S itt szeretnék vitatkozni az­zal a megállapítással, hogy nincs rossz szerep, csak rossz alakítás. Állítom, hogy csak jó szerepben le­het kiválót nyújtani. Ami­kor igazi jó szerepet kap­tam, úgy érzem, sikerült is megmutatnom, hogy mire vagyok képes. Ez az alakí­tás beugrás volt. Ruttkai Éva szerepét, Cassandrát vettem át a­­Trójai nők­ben. Vámos László két és félórát próbált velem. S akkor úgy éreztem, hogy ez az, amiért Pestre kellett szerződnöm. Ezek voltak azok a pillanatok, amikor tulajdonképpen kinyílt a szemem. Vámos olyan instrukciókat adott, úgy ok­tatott, hogy utána magam is csodálkoztam: csakugyan én vagyok az, aki ezt tud­ja kihozni magából? — Ez a fejlődési lehető­ség más irányú elfoglaltsá­gom miatt egy fél éve meg­szakadt ... Orsolya most három hónapos. Eddig egész napomat, egész éle­temet lekötötte. Most már azonban lassan szeretnék visszatérni a színpadra. Teljes értékű anyaságom mellett most már ismét tel­jes értékű színésznőnek is érzem magam. Hogy mi­lyen szerepeket kapok majd­­, nem rajtam for­dul meg. Hogy mégis mi­lyeneket szeretnék?. Olya­nokat, amelyek alkatilag illenek rám, amelyeknek problematikája a ma embe­rének gondolataival, vá­gyaival azonos. Tehát első­sorban mai asszony-figurá­kat. Egy, egyetlen egy konkrét szerep-álmom is van. A Szent Johanna! Hogy ez ellentmond az előbbieknek? Az ellent­mondás csak látszólagos. Hiába játszódik Shaw mű­ve száz évekkel ezelőtt, Jo­hanna alakja mégis mai. Olyan szenvedély dúl ben­ne, amely véleményem sze­rint a ma embere érzés vi­lágának is megfelel. maszk és ionFÖLDI TERI Több szegedi olvasónk érdeklődik Földi Teriről. Meg­említik, hogy nagyon szerették a művésznőt, a szegedi kö­zönség egyik kedvence ,volt, egymásután aratta sikereit. Azt írják, szeretnének hallani róla, érdekli őket a mű­vésznő jelenlegi élete, tervei. 31

Next