Film Színház Muzsika, 1966. július-december (10. évfolyam, 26-52. szám)

1966-08-26 / 34. szám

Cint és tartatom Sokszor írtunk már arról, hogy a filmcímek nem min­dig fedik teljesen azt, amit a vásznon látunk. Ez elkerülhe­tetlen, és nem is baj. Még az sem hiba, ha a címadó nem ragaszkodik az eredeti cím szó szerinti lefordításához. A »Beszéljünk a nőkről-« című olasz filmvígjáték címe pedig pontosan megfelel az olasz ere­detinek (Parliamo di donne). Abban igaza van Fehér Jenő, X. kerületi olvasónknak, hogy egyik-másik novella — például az, amelyben a szegény pincér ügyes ötlettel a prostituált ko­csiján viteti haza magát — nem a nőkről szól. Az egész film címét mégis találónak tartjuk. — Az otthon pedáns háziasz- szony-prostituáltat Giovanna Ralli, a lányt, aki addig szédí­ti lovagját, amíg az az egyik motel szobaasszonyánál talál kárpótlást, a képen látható Sylva Koscina játssza. Csak csendesen Az idén kevés alkalom­mal volt olyan idő, amely kedvezett volna a szabad­téri előadásoknak. Ezért a technika mai állása mel­lett senkit nem hibáztatha­tok. Minden évben sokad- magammal meg szoktam nézni a Margitszigeten a Vörösmarty kertmoziban műsorratűzött egy-két fil­met. Most elkezdtem vol­na a Fernandel-filmmel, de az nagyon gyorsan és nyom nélkül eltűnt. Végre az idő is kedvezett és a »Be­széljünk a nőkről« című film is kellemes estét ígért, a városnál hűvösebb szi­geten.. Igenám, de amit a természet ad, azt elrontja a »művészet«. Nem a kitűnő Gassmannal és vonzó part­nernőjével volt baj, hanem a hangszóróval. A hangszó­róval, mely jóval a kezdés előtt német—olasz—francia és hazai dalokkal szórakoz­tatta a védtelen közönsé­get. Sok harsogó, üvöltő, bömbölő, rikoltó hangot hallottam már, de ember és hangszóró legyen a talpán az, aki és amely úgy tud üvölteni, mint a Vörösmar­ty kertmozié. Ez a szörnyű üvöltés ötven százalékban elrontotta azt á kellemes es­tét, amelyet a film szer­zett. »Csak csendesen«. Ugrik vagy nem ugrik Kedves és tájékozott Szerkesztőségi óra! Egyazon napon, 1966. augusztus 12-én, pénteken (még szerencse, hogy nem 13-a volt!) olvastam az Esti Hírlap tv-kritikáját s benne a következőket: »... a legjobban mégis egy rövid riportfilm ragadta magával a nézőt: Jean Marais, az elmúlt évtizedek és napjaink egyik legnépsze­rűbb férfisztárja mutatkozott be munka közben. Akik lát­ták, hogy egy-egy szerep kedvéért hogyan vállalkozik ve­szélyes bravúrokra az az ember, aki saját bevallása sze­rint nem szeret sportolni, de még csak mozogni sem, min­den bizonnyal megtanulták tisztelni is a színészt, akit ed­dig csak szerettek.« Miután letettem a lapot, kezembe vettem az Élet és Irodalom ugyancsak 1966. augusztus 12-i számát. Benne, a »Legenda volt.. .« című glosszában arról tájékoztat­nak, hogy nem ugrik, nem lovagol, nem vezet vakmerőén autót, nem zuhan le repülőgéppel, mert mindezt helyette egy bizonyos Gil Delamare végezte. Ez a Gil pedig nem­rég meghalt. »Marais most Romániában filmezik — közli a glossza — immáron Delamare nélkül. Amint a külföldi lapok hírül adták, egy jelenetnél — amelyben dublőz híján ö maga szerepelt — súlyosan megsérült és a kolozs­vári kórházba szállították ...« Tessék mondani: ugrik vagy nem ugrik? Egy újságokat is olvasó néző, akit ugratnak (Zavarban vagyunk ...) Zampano Anthony Quinnről az utóbbi hetekben sokat írtak a lapok abból az alkalomból, hogy a híres mexikói szár­mazású amerikai színész Budapesten forgatott. Ezekben a riportokban olvastam, hogy Quinn eddig legnagyobb szerepét Fellini Országúton című filmjében alakította. Saj­nos, ezt a filmet nem láttam, ezért szeretném, ha támogat­nák több fiatal kérését, hogy a filmet tűzzék műsorra. Ezenkívül kérem, hogy közöljenek a filmből egy képet — írja Dénes Márton Budapestről. — Sajnos, az Országúton- nal is az történt — mint néhány más kitűnő filmmel—: nem volt közönségsikere. Olvasónk kérését mégis indo­koltnak tartjuk. A képen: a Zampanót alakító Anthony Quinnt látjuk partnernőjével, Giulietta Masinával, aki Gelsominát játszotta. Gróf és milliomos „Véleményem szerint a rendező igen jól választotta ki a »Monte Cristó gróf ja« főszereplőjét; végre nem egy »szépfiút« láttunk a képernyőn, hanem sokkal emberibb, drámai sorsú alakot. Alan Badel alakí­tása alighanem mindenki­nek tetszett” — írja Kapos­várról Székely Istvánné. „Még nem fejeződött be a Monte Cristó grófja című filmsorozat, amikor a »Ke­serű aratás« című angol filmet sugározta a tv. Az egyik szereplőben — Alan Badelt véltem felismerni. Lehet, hogy tévedek, de most már egyre jobban ér­dekel, ki ez a kiváló szí­nész, akinek nevét nem ta­láltam a lexikonokban sem.” (B. G., Solymár.) Alan Badel Manchester­ben született, bár francia származású és rokonainak nagy része ma is Francia- országban él. Iskolái el­végzése után a Royal Aca­demy of Dramatic Art (a Drámai Művészet Királyi Akadémiájáéban tanult, s később az Old Vic társula­tának tagja lett. Számos Shakespeare-hőst alakított, gyakran szerepelt Stratford upon Avonban. Első fő­szereplése is Shakespeare- hez kapcsolódik. 1951-ben játszott a BBC produkció­jában: a IV. Henrik cím­szerepét alakította. Több sikeres tv- és filmszerep után 1963-ban elnyerte a tv-producerek és igazgatók díját, az év legjobb tv-szí- nésze lett. (Egyébként való­ban játszott a »Keserű ara­tás« című filmben is.) Megjelenik minden pénteken. Főszerkesztő: Hámori Ottó. Szerkesztő: Demeter Imre. klIIICIVI Kiadja a Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Sala Sándor. Szerkesztőség és kiadóhivatal: UlJlUK vil., Lenin krt, 9—11. (Telefon: 221—293, 221—285). Kéziratokat és képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. 66.2527 Athenaeum Nyomda. Felelős vezető: Soproni Béla igazgató. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi (Budapesten a kerületi) kézbesítő hi- MOVESZETI HETILAP vataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 12,— Ft. Külföldön terjeszti: Kultúra Könyv- és Hírlap Külkereskedelmi Vállalat, vagy a Kultúra külföldi kép­viseletei. Index: 25 285

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék