Film Színház Muzsika, 1967. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)

1967-05-05 / 18. szám

Színpadon is láttuk Szeretném tudni, hogy a tv-ben bemutatott «Névtelen csillag« című román—francia film azonos-e azzal a vígjátékkal, amelyet néhány évvel ezelőtt a Madách Kamara Színházban láttam. Ha igen, írják meg, hogy kik voltak akkor az előadás szereplői — Brunner Jolán, Újpest. A «Névtelen csillag« című román—francia film Mihail Sebastian román író azonos című vígjátékából készült. A darabot a Madách Kamara Színház mutatta be 1958. szeptember 18.-án, Ádám Ottó fordításában és rendezésében. A tanárt Ladányi Ferenc, Monát Váradi Bédi alakította. Cucu kisasszonyt Kiss Manyi, a diáklányt Békés Itala játszotta. A zenetanárt Miklóssy György, Griger Gre­­guss Zoltán elevenítette meg, az állomásfőnök szerepében Basili­­des Zoltánt láttuk. (A képen: Váradi Hédi és Ladányi Ferenc) Utoljára Fellini művészetének rajongója vagyok, minden nálunk bemu­tatott filmjét többször is megnéztem, s most érdeklődéssel várom a «Júlia és a szellemek« bemutatását. Az elmúlt héten ismét ki­kerestem a moziműsorból két régebbi Fellini-filmet, s újra jegyet váltottam a «8 és­zhez«, a Tanács, illetve az «Édes élet«-hez a Gorkij moziba. Amikor egy ismerősömnek említettem, hogy az «Édes élet« ismét megtekinthető, örömmel fogadta a hírt, mert ő, bár többször is készült rá, a filmet még nem tudta megnézni. Hálás volt, hogy figyelmeztettem. A Gorkij moziban a fotók vit­rinjében egy kis festett táblán azt olvastam, hogy «a játszási jog lejárása előtt itt­ látható utoljára« az «Édes élet«. Helyeslem, hogy a híres és népszerű filmeket a játszási jog lejárása előtt még egyszer bemutatják, s erre külön fel is hívják a közönség figyelmét. Különben lehetséges, hogy egyik-másik nézőt pótolhatatlan veszteség éri. Sőt, azt javasolnám, hogy a la­pokban s más nyilvános helyeken jó előre hirdessék meg, hogy melyik filmeket, hol és mikor nézheti meg a közönség utoljára, mielőtt még az véglegesen lekerül a műsorról. (Koós Árpád leve­léből). MASZK ÉS TOLL BARLAY ZSUZSA Rendszeres hangverseny és opera-látogató vagyok — írja levelében Bárány Sándorné budapesti olvasónk. — S mint ilyen, többször hallottam énekelni Barlay Zsuzsát. Az elmúlt hetekben örömmel olvastam lapjukban, hogy a művésznő Liszt-díjat kapott. Szeretném, ha ez alkalom­ból részletesebben foglalkoznának a művésznő pályafutá­sával. Louis Quilico :Nemrég, valamelyik reggel a rádió műsorán hallottam egy Louis Quilico nevű baritonis­tát. Nagyon megtetszett a hang­ja. Utánanéztem a lexikonban, de nem találtam róla adatot. Kérem önöket, ha lehetséges, írjanak róla néhány adatot és közöljenek képet. Talán van. Tisztelettel: Halmos Tamásné, Jászapáti.« Louis Quilico nevében fontos születési adat is benn foglal­tatik: a művész édesapja olasz, édesanyja francia; ő Kanadá­ban született, 1926-ban. Tizen­hét évvel ezelőtt lépett szín­padra. Azóta az operairodalom szinte valamennyi jelentős lírai baritonszerepét elénekelte. Tag­ja a párizsi Operaháznak, ál­landó vendége a nagy olasz és német operaházaknak. Leg­utóbb a «Don­­ Carlos« Posa márkijaként aratott nagy si­kert, olyan partner mellett, mint Nikolaj Gyaurov, aki Fü­­löp királyt énekelte. — (Louis Iseo a »Don Carlos« Posa­ak maszkjában.) — Elöljáróban talán an­­­nyit, amit talán mondanom sem kellene, hogy a kitün­tetésnek nagyon örültem, és nagy megtiszteltetésnek éreztem. Számomra ez nem­csak biztatás a további munkára, de egyúttal na­gyobb kedvet is »csinál« a jövő feladatainak a megol­dására. Munka közben az ember sokszor úgy érzi, nem is veszik észre, arra, amit produkál, senki sem figyel fel. Ilyenkor kicsit keserű lesz, de aztán az ilyen elismerés kárpótlást ad mindenért! — Az első sikereimet nem operaszínpadon értem el. Oratóriumokban énekeltem hangversenypódiumon. Az első fellépésem Sztravinsz­kij »Oedipusz Rex«-ében volt. Akkor még Senki sem ismert. A Bartók Béla Ze­neművészeti Szakiskolát vé­geztem el, a Rádió énekka­rának voltam tagja és a Fil­harmóniának a szólistája. Lukács Miklós, az Operaház mostani igazgatója figyelt fel rám, és bízta rám a szó­lót az »Oedipusz Rex«-ben. Ez 1960-ban történt és az utána következő évben vet­tek fel ösztöndíjasnak az Operaházba. — Az Operaházi szerepe­kért nagyon meg kellett küzdenem. Nem vagyok ugyanis az a típus, akiből »kinézik«, hogy játszani is tud. Azonkívül nem vagyok színpadi alkat sem, akivel azonosítják az egyes szere­peket. Gyanakvással fogad­tak. Időről időre meg kel­lett küzdenem azért, hogy elhiggyék, drámai és komi­kus szerepeket is tudok ját­szani. — Sokan felteszik nekem a kérdést, hogy melyik mű­faj nőtt jobban a szívemhez, a hangversenydobogó, vagy az Opera színpada. Mind a kettő. Hiszen kiegészítik egymást. A hangversenydo­bogón nincs mód a mozgás­ra, a játékra, az Operában pedig a játék kedvéért kell időnként zenei engedményt tenni. Csak a kettő együtt nyújt teljes művészi kielé­gülést. — Zenei, színpadi példa­képem Giulietta Simionato. A »Hamupipőke« címszere­pére is az ő hanglemezfel­vétele alapján készültem. Az ő széles skálája — a drá­mai hangvételtől a leg­könnyebb hangvételig — az ideálom. Az a törekvésem, hogy ezt tudjam megköze­líteni. — S hogy mik a terveim? Ha majd olyan nagy­ mű­vész leszek, hogy képes len­nék a Carment elénekelni, azt szeretném, hogy ezt el is higgyék nekem. Igaz, hogy típusra teljesen más vagyok, mint azt az alt éne­kesnőktől megszokták. Al­katom szőke, filigrán, tulaj­donképpen koloratúrszop­­ránt involvál. Az operasze­repek típusokra íródnak, s az althang adott szerepekhez kapcsolódik. De én hiszem és remélem, hogy ezt az elő­ítéletet majd egyszer le­győzhetem, és elénekelhe­tem a Carment. Persze, azt is tudom, hogy addig még nagyon sokat kell tanulnom, produkálnom és bizonyíta­nom. (Barlay Zsuzsa — Szu­­zuki és Tordai Éva — Cso­­cso-szan a »Pillangókisasz­­szony«-ban) 31

Next