Film Színház Muzsika, 1968. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-27 / 17. szám
Művész portré Koncz Gábor—Jászai-díjas BELÉP A SZÍNPADRA, mint Tóth Sándor Németh László „Nagy család” című drámájában és felcsattanó taps fogadja. Tévedés ne essék, ez nem az úgynevezett belépő taps, amely kijár a közönség kedvenceinek, a nagy színészegyéniségeknek, akik személyiségük sugárzásával uralkodnak a színpadon és a nézőtéren. Koncz Gábor kedves esetlenséggel, ormótlan bőrönddel állít be Kata otthonába, elfogódottan és mégis magabiztos fölénnyel, fiatalos kedélyességgel köszönti az asszonyt, úgy hogy erre természetesen kirobban a taps. Koncz Gábor úgy alakította ezt a kis szerepet, hogy alig tett hozzá valami játékot, pusztán a lelki tartást vette át és ezt színezte szülőföldje tájának kicsit éneklő, palócos hanghordozásával. De nem is kellett sokat hozzátennie, mert ez a figura ő volt maga, ahogy belépett Budapestre, a főiskolára, ahogy ideges érzékenységgel,finom fogékonysággal megismerte a nagyváros ritmusát, a tanulás ízét, az újszerű kapcsolatok, váratlan találkozások izgalmait. Ezt a szerepet azóta mindennap átéli a magánéletben és annyi megkapó filmszerepben eljátszotta ennek az életformaváltásnak megannyi változatát, a vele járó örömöket és drámákat, vígjátéki szituációkat és tragédiákat egyaránt. Nem szeretném, ha ennek a jelenségnek a megfogalmazása esetleg arra inspirálná a rendezőket, hogy Koncz Gábort csakis ilyen feladatokkal keressék fel, szerencsére nem is kell ettől tartania, mert ahogy ő elmondja, Rényi Tamás hét filmjében mindig más és más figurát játszott, a televízióban pedig épp a napokban figyeltek fel külföldön is Vészi Endre: Távolsági történet című játékában Koncz alakítására. Egyáltalán a film s a televízió nagyon hamar felfedezte őt, még főiskolás korában. Legyünk őszinték: ez inkább előlegezett bizalom volt, és egyénisége külsőségeinek szólt. Azóta már színházi és filmrendezők nemcsak ezért fordulnak szívesen hozzá, hanem mert érzik benne a színészi lehetőséget is, és azt, hogy egy érdekes, jellegzetes arcot építhetnek be filmjük emberi galériájába. HÁROM RENDEZŐTŐL kapott legtöbbet. Kazán Istvántól a József Attila Színházban, Szőnyi Sándortól a televízióban és Rényi Tamástól a filmen. Mai problémáihoz szinte semmi köze már annak a bizonytalan, tájékozatlan, téveteg parasztfiúnak, akit Mezőkövesden Csendes András tanár úr magához hívatott és rábízta Kisfaludy Károly Három egyszerre című vígjátékának egyik főszerepét. Az előadás nagy sikert aratott, az iskolán belül, de egy kicsit az iskola falain kívül is, Mezőkövesden. Voltaképpen tehát Csendes Andrásnak köszönheti, hogy feltámadt benne a merész gondolat, színészi pályára menni. Apja most is Mezőkeresztesen él. Ma már büszkén ül be a falu mozijába, középen az ötödik sorba és jóleső megelégedettséggel nézi fia filmjeit. Pedig az első pillanatban még nem is csak ferde szemmel nézte ezt a merész pályaválasztást, de talán bosszankodással és keserűséggel is. A fiú hazament a főiskola első féléve után, mutatta a bizonyítványt, az egyetemi kalkulusokat, a sok jelest, de nem mutatta a másik oldalt, milyen tárgyakból érdemelte ki. Az apa természetesen átfordított a másik oldalra is. Csak innenértesült, hogy fiából színész lesz. Ez az életforma irdatlan távolságban van attól a létformától, amelyet a mezőkeresztesi szemhatár befogadhat. Hát még a nagyanyai kétségbeesés! Az a kis öregasszony eljött egyszer, hogy megnézze az unokáját a színházban. A Húszévesek című Berkesi-dráma előadását látta. Egyre nagyobb izgalommal figyelte, hogy milyen szörnyű kalandokba keveredett az ő kedves, rokonszenves unokája. Amikor a végén a kezére csapódik a bilincs, elsírta magát. Ült egyedül a nézőtéren, összetörtén. Már mindenki hazament, csak a csönd volt körülötte. S a színész fiú kétségbeesve kérdezte: Mi baj, nagyanyám? Az öregasszony föl sem nézett, csak összetörtén sóhajtotta, mi lesz most veled, fiam? Mi nem erre neveltünk téged! A NÉZŐK, a József Attila Színház közönsége számára is az élet igazságát, természetességét jelenti Koncz Gábor játéka. Gondolom, azért nézik szívesen Koncz Gábort, különösen a magyar drámák szerepeiben, mert benne önmagukra ismernek. Amikor Gyulát játszotta az Egérút fiatalos kedvű hősét, szinte az egész nézőtér neki drukkolt, szinte naiv lelkesedéssel próbálta volna segíteni, vezetni lépteit. A Húszévesek című drámában pedig Ősze Miklóst játszotta, ugyanilyen természetességgel, és érzékletességgel. A klasszikusok GELLÉRT ENDRE : Bonnie és Clyde A kaliforniai Santa Monica-ban ebben az esztendőben is ünnepélyes keretek között osztották ki az amerikai filmművészeti és filmtudományi akadémia díjait, az Oscar-díjakat. 1967 legjobbnak ítélt filmjei között van a Bonnie és Clyde. A filmet az elmúlt év végén mutatták be és azóta — viszonylag rövid idő alatt — szinte páratlan sikert aratott az Egyesült Államokban és a nyugat-európai országokban egyaránt a film diadalútját jelzi, hogy egész iparágak «kapcsoltak rá« a Bonnie és Clyde történetében megjelenő, a 30-as években divatozott ruhák gyártására, sőt egy kisebb gépkocsigyár — a hírek szerint — megkísérli, hogy feltámassza (természetesen mai technikával) e korszak gépkocsi-típusait.. . A történet filmváltozata nyomán színdarabok és kalandregények születtek: géppisztolysorozatok hangja festi alá a legújabb Bonnie és Clyde lemezeket, és eddig — nagyon szerényen számítva — kereken 25 millióan nézték meg az Arthur Penn rendezte filmet, a harmincas évek elejének két sokszoros gyilkos gengszteréről, Bonnie Parker-ről és Clyde Barrow-ról. A valóságos történet 1932-ben kezdődött, Texasban. A börtönből szabadult Barrow ekkor ismerkedik meg Bonnie Parkerrel, aki 19 esztendős korában ment először férjhez , egy betörőbanda vezéréhez. Barrow példaképe, mint a film írói most kiderítették, Robin Hood, Jesse James és John Dilsinger volt és azt vallotta: «Kirabolom a bankokat, a bankok kirabolják a népet...« . Bonnie Parker megszemélyesítője: Faye Dunaway