Film Színház Muzsika, 1968. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1968-01-13 / 2. szám
Új „vacsoravendég”? »A múltkoriban a magyar televízió felújította a Vacsoravendég című amerikai filmvígjátékot, Bette Davis-szel és Monty Wolly-val a főszerepben. Azt olvastam, hogy Spencer Tracy valamilyen hasonló című filmben szerepelt utoljára. Lehetséges, hogy a Tracy-film az egykori Vacsoravendég új feldolgozása volt?« — kérdezi Szántó Pál olvasónk, Nagykanizsáról Nem! Spencer Tracy utolsó filmjének címe: «Talád ki, ki jön ma vacsorára?«" Tracy ebben kilencedszer játszott együtt Katherine Hepburn-nel: egy liberális lapszerkesztőt alakított. Hepburn volt a felesége. A konfliktus azzal kezdődik, hogy leányuk — akit a 22 éves Katherine Houghton játszott, első filmszerepként: a fiatal művésznő egyébként Katherine Hepburn unokahúga — megkérdezi: Találjátok ki, kit hívtam meg ma estére vacsorára? Szerelmét, a tehetséges fiatal orvostudóst hívta meg, aki azokban — néger. És bármilyen liberális elveket vall is Tracy a lapjában, amikor arról van szó, hogy a saját veje is néger lesz — már húzódozik kicsit. Attól tart, hogy amerikai körülmények között ez a házasság csak boldogtalan lehet. A végén persze beadja a derekát, és fiává fogadja az ifjú színesbőrű orvost, akit Sidney Poirier alakít. Képünkön: Spencer Tracy és Katherine Hepburn. Lehullott a rezgő nyárfa... Sokszor kényszeredettnek, és ezért hatástalannak érzem filmen és színpadon a persziflázst. Túlzásaival és külsőséges módszerével ez a műfaj — ha rosszul művelik — nem alkalmas arra, hogy lejárasson egy elavult, vagy sohasem volt érzést, például a dzsenin érzelmes-temperamentumos mulatozását. Ilyenkor inkább rokonszenves lesz számunkra az, amit gúnyolni akarnak. Darvas Ivan »Az özvegy és a százados« című filmben iskolapéldáját adta a művészi persziflázsnak, úgy énekelte a Lehullott a rezgőnyárfa című dalt, hogy az érzelgős magyarkodást belülről tette nevetségessé. Fejmozgatásával, mimikájával, hangrezgetésével majdnem úgy csinálta, mintha azt akarná, hogy komolyan vegyek, csak egy alig észrevehető árnyalattal mutatta meg a stílus nevetségességet. De úgy megmutatta, hogy utána már se filmen, se színpadon nem lehet így mulatni a nevetségesség veszélye nélkül. Nem tudom, hogy Darvas valakire gondolt, vagy csak általában a stílust karikírozta? — Tornyai Miklós, Budapest XIII. Váci út. Darvas Ivánnak ebben a jelenetében sokan a harmincas évek magyar filmjeinek néhány mulatós jelenetét vélték felismerni. Ú Úgy gondoljuk, hogy nem erről, hanem általában a megidézett stílus persziflázsáról van szó. Rosenkrantz és Guilttenstern Régebben érdekes beszámolót olvastam lapjukban, arról az angol darabról, amelynek főszereplője a Hamlet két mellékfigurája — Rosenkrantz és Guildenstern. Most alkalmam volt elolvasni a darabot. Engem változatlanul inkább Shakespeare-nek ez a két negatív epizódalakja izgat. Szerintem lappangó módon bennük is megvan annak — vagy valamikor megvolt — a lehetősége, hogy Hamlettá váljanak. Hogy miért, azt most hosszadalmas lenne indokolni. Talán csak azért, mert a színpadon minden lehetséges. Ezzel elárultam, hogy nem is a pszichológiai probléma, hanem a színész lehetőségei érdekelnek. Szeretném, ha Hamlet magyarországi előadásaiból, felsorolnának néhány Rosenkrantzot és Gulldensternt alakító színészt, és megírnák, hogy volt-e rá példa, hogy ez a két epizódfigura Hamletté küzdötte fel magát. — H. Gy. egyetemista, Budapest. A Nemzeti Színház 1930-as előadásán, amelyben Hamletet Beregi Oszkár alakította, két olyan színész játszotta Rosenskrantzot és Guildensternt, akire a mai közönség köréből már csak kevesen emlékeznek: — Balassa János és Zólyomi Jenő. Tíz évvel később ezt a két figurát Major Tamás és Várkonyi Zoltán elevenítette meg. Hamlet: Uray Tivadar volt. Később ők mindketten eljutottak Hamletig. Várkonyi a háború idején, 1943-ban, a Madách Színházban, Major pedig 1953-ban, a Nemzeti Színházban, alakította a dán királyfit. A képen: Várkonyi Zoltán és Major Tamás. Régi nagy siker Úgy gondolom a cím már egymagában is siker: »Csókos asszony". Amikor a plakáton megpillantottam, eszembe jutottak a hangulatos melódiák, a slágerként ma is gyakran hallható »Éjjel az omnibusz tetején a »Most, amikor minden virág nyílik«, a »Mi muzsikus lelkek. . .« s ki tudná felsorolni valamenynyit. Amikor megnéztem a Déryné Színház előadását, megértettem a »Csókos aszszony sikerét. A ma már naivnak tűnő történet megőrizte a régi Józsefváros, a pesti bohémek vidám és szomorkás hangulatát. Talán ezért tetszett egyformán öregeknek és fiataloknak. Tudom, hogy ez a könnyed operett nem tartozik a magyar színjátszás kiemelkedő eseményei közé, de mégis része színháztörténetünknek. Kérem, közöljenek néhány adatot a Csókos asszony történetéből. — Hollós András, Budapest, Vili., Diószeghy Sámuel u. Negyvenkét éve, 1926. februárjában mutatták be a Városi Színházban (a mai Erkel Színház), Zerkovitz Béla és Szilágyi László új operettjét- a »Csókos aszszony«-t. Zerkovitz a legnépszerűbb operettszerzők közé tartozott s a szövegkönyvíró Szilágyi László a műfajnak két évtizeden át legügyesebb és legkeresettebb művelője volt. A bemutató előadás két főszereplője: Honthy Hanna és Hegedűs Gyula, s e két név csak fokozta a sikert. 1947- ben a Művész Színház felújította az operettet, a premieren még megjelent Zerkovitz Béla, gratulált Németh Marikának, Rajnay Gábornak, és a többi szereplőnek. A »Csókos aszszony« mindig nagy szériában ment. Legújabb bizonyíték a Déryné Színház bemutatója: a darab 150. előadását a közelmúltban láthatta a közönség. A képen: Czéh Gitta, Jablonkay Mária és Torma István a jubileumi előadáson. „Legjelentősebb élményeim egyike Tito Gobbi vendégjátéka" — mondotta újévi körkérdésünkre adott válaszában Lengyel György. A képet illusztráló fotónak viszont a fele technikai hiba következtében lemaradt. Pótlólag közöljük a telteset: Simándy József (Otello), Lukács Miklós karmester, Orosz Júlia (Desdemona), Tito Gobbi (Jago) 31