Film Színház Muzsika, 1968. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1968-01-13 / 2. szám

Új „vacsora­­vendég”? »A múltkoriban a magyar te­levízió felújította a Vacsora­vendég című amerikai filmvíg­játékot, Bette Davis-szel és Monty Wolly-val a főszerepben. Azt olvastam, hogy Spencer Tracy valamilyen hasonló című filmben szerepelt utoljára. Le­hetséges, hogy a Tracy-film az egykori Vacsoravendég új fel­dolgozása volt?« — kérdezi Szántó Pál olvasónk, Nagy­kanizsáról Nem! Spencer Tracy utolsó filmjének címe: «Talád ki, ki jön ma vacsorára?­«" Tracy eb­ben kilencedszer játszott együtt Katherine Hepburn-nel: egy liberális lapszerkesztőt alakí­tott. Hepburn volt a felesége. A konfliktus azzal kezdődik, hogy leányuk — akit a 22 éves Katherine Houghton játszott, első filmszerepként: a fiatal művésznő egyébként Katherine Hepburn unokahúga — meg­kérdezi: Találjátok ki, kit hív­tam meg ma estére vacsorára? Szerelmét, a tehetséges fiatal orvostudóst hívta meg, aki azokban — néger. És bármilyen liberális elveket vall is Tracy a lapjában, amikor arról van szó, hogy a saját veje is néger lesz — már húzódozik kicsit. Attól tart, hogy amerikai kö­rülmények között ez a házas­ság csak boldogtalan lehet. A végén persze beadja a derekát, és fiává fogadja az ifjú színes­­bőrű orvost, akit Sidney Poi­­rier alakít. Képünkön: Spencer Tracy és Katherine Hepburn. Lehullott a rezgő nyárfa... Sokszor kényszeredettnek, és ezért hatástalannak érzem fil­men és színpadon a persziflázst. Túlzásaival és külsőséges mód­szerével ez a műfaj — ha rosszul művelik — nem alkalmas arra, hogy lejárasson egy elavult, vagy sohasem volt érzést, például a dzsenin érzelmes-temperamentumos mulatozását. Ilyenkor in­kább rokonszenves lesz számunkra az, amit gúnyolni akarnak. Darvas Ivan »Az özvegy és a százados« című filmben iskolapél­dáját adta a művészi persziflázsnak, úgy énekelte a Lehullott a rezgőnyárfa című dalt, hogy az érzelgős magyarkodást belülről tette nevetségessé. Fejmozgatásával, mimikájával, hangrezgetésé­­vel majdnem úgy csinálta, mintha azt akarná, hogy komolyan ve­gyek, csak egy alig észrevehető árnyalattal mutatta meg a stílus nevetségességet. De úgy megmutatta, hogy utána már se filmen, se színpadon nem lehet így mulatni a nevetségesség veszélye nél­kül. Nem tudom, hogy Darvas valakire gondolt, vagy csak álta­lában a stílust karikírozta? — Tornyai Miklós, Budapest XIII. Váci út. Darvas Ivánnak ebben a jelenetében sokan a harmincas évek magyar filmjeinek néhány mulatós jelenetét vélték felismerni. Ú Úgy gondoljuk, hogy nem erről, hanem általában a megidézett stílus persziflázsáról van szó. Rosenkrantz és Guiltten­stern Régebben érdekes beszámolót olvastam lapjukban, arról az angol darabról, amelynek fő­szereplője a Hamlet két mellék­­figurája — Rosenkrantz és Guil­­denstern. Most alkalmam volt elolvasni a darabot. Engem vál­tozatlanul inkább Shakes­­peare-nek ez a két negatív epizódalakja izgat. Szerintem lappangó módon bennük is megvan annak — vagy valami­kor megvolt — a lehetősége, hogy Hamlettá váljanak. Hogy miért, azt most hosszadalmas lenne indokolni. Talán csak azért, mert a színpadon min­den lehetséges. Ezzel elárul­tam, hogy nem is a pszicholó­giai probléma, hanem a színész lehetőségei érdekelnek. Szeret­ném, ha Hamlet magyarországi előadásaiból, felsorolnának né­hány Rosenkrantzot és Gull­­densternt alakító színészt, és megírnák, hogy volt-e rá példa, hogy ez a két epizódfigura Hamletté küzdötte fel magát. — H. Gy. egyetemista, Buda­pest. A­­ Nemzeti Színház 1930-as előadásán, amelyben Hamletet Beregi Oszkár alakította, két olyan színész játszotta Rosens­krantzot és Guildensternt, akire a mai közö­nség köréből már csak kevesen emlékeznek: — Balassa János és Zólyomi Jenő. Tíz évvel később ezt a két figurát Major Tamás és Várkonyi Zoltán elevenítette meg. Hamlet: Uray Tivadar volt. Később ők mindketten eljutottak Hamletig. Várkonyi a háború idején, 1943-ban, a Ma­dách Színházban, Major pedig 1953-ban, a Nemzeti Színház­ban, alakította a dán királyfit. A képen: Várkonyi Zoltán és Major Tamás. Régi nagy siker Úgy gondolom a cím már egymagában is siker: »Csó­­kos asszony­". Amikor a plakáton megpillantottam, eszembe jutottak a hangu­latos melódiák, a slágerként ma is gyakran hallható »Éjjel az omnibusz tete­jén a »Most, amikor min­den virág nyílik«, a »Mi muzsikus lelkek. . .« s ki tudná felsorolni valameny­­nyit. Amikor megnéztem a Déryné Színház előadását, megértettem a »Csókos asz­­szony­ sikerét. A ma már naivnak tűnő történet meg­őrizte a régi Józsefváros, a pesti bohémek vidám és szomorkás hangulatát. Ta­lán ezért tetszett egyfor­mán öregeknek és fiatalok­nak. Tudom, hogy ez a könnyed operett nem tar­tozik a magyar színjátszás kiemelkedő eseményei kö­zé, de mégis része színház­történetünknek. Kérem, kö­zöljenek néhány adatot a Csókos asszony történeté­ből. — Hollós András, Bu­dapest, Vili., Diószeghy Sámuel u. Negyvenkét éve, 1926. februárjában mutatták be a Városi Színházban (a mai Erkel Színház), Zerkovitz Béla és Szilágyi László új operettjét- a »Csókos asz­­szony«-t. Zerkovitz a leg­népszerűbb operettszerzők közé tartozott s a szöveg­könyvíró Szilágyi László a műfajnak két évtizeden át legügyesebb és legkereset­tebb művelője volt. A be­mutató előadás két fősze­replője: Honthy Hanna és Hegedűs Gyula, s e két név csak fokozta a sikert. 1947- ben a Művész Színház fel­újította az operettet, a pre­mieren még megjelent Zer­kovitz Béla, gratulált Né­meth Marikának, Rajnay Gábornak, és a többi sze­replőnek. A »Csókos asz­­szony« mindig nagy szériá­ban ment. Legújabb bizo­nyíték a Déryné Színház bemutatója: a darab 150. előadását a közelmúltban láthatta a közönség. A ké­pen: Czéh Gitta, Jablonkay Mária és Torma István a jubileumi előadáson. „Legjelentősebb élményeim egyike Tito Gobbi vendégjátéka­" — mondotta újévi kör­kérdésünkre adott válaszában Lengyel György. A képet illusztráló fotónak viszont a fele technikai hiba következ­tében lemaradt. Pótlólag közöljük a telteset: Simándy József (Otello), Lukács Miklós karmester, Orosz Júlia (Desdemona), Tito Gobbi (Jago) 31

Next