Film Színház Muzsika, 1968. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-13 / 15. szám
BUDAPEST VENDÉGEI „Innen indultam, ide érkeztem...” Ferigo Tot, a Rómában élő világhírű szobrászművész, amikor harminc évvel ezelőtt elindult hazulról, még Tóth Imre volt, de valójában ma is megmaradt annak. Olaszországban többször is beszélgettem vele, minden itthoni esemény érdekelte-izgatta, mindenről pontosan tudott. S most, hogy három évtized után a Kulturális Kapcsolatok Intézete vendégeként egyszerre csak megjelent a pesti utcán, oly otthonos, mintha el sem ment volna és valósággal fölpezsdíti maga körül a levegőt. Robusztus alakja, markáns feje olyan, mintha önmaga szobra volna, ő maga kalapálta volna ilyen jellegzetesre, acélosra, határozott körvonalúra. — Esedékes volt már, hogy jöjjek — mondja dörmögő basszus hangján. — Tudja, hogy hosszú évek óta készülődöm rá. De mindig találtam valami ürügyet, vagy nagyobb munkát, hogy halogassam. Most már tudom, miért. Nem mertem szembenézni önmagammal, féltem az elérzékenyüléstől, rég leszoktam róla. Most aztán utolért . . . Szobrait, sok száz művét jóformán minden kontinensen ismerik, munkájáról, pályájáról, stílusáról magasztaló kötetek jelentek meg mindenfelé. Felsorolni se könnyű azokat a nagyszabású kompozícióit, amelyek a világ legnevesebb múzeumaiban láthatók, tereket, középületeket, városokat díszítenek. Most, hogy hazalátogatott, sor kerül a budapesti kiállítás megbeszélésére is. Az életmű felvonultatására. — Az efféle bemutatkozás a kiállító teremben, olyan mint egy személyazonossági igazolvány. Ez vagyok. Innen indultam, ide érkeztem. Én sohasem mintázok ilyen vagy olyan elhatározásból, pillanatnyi mondanivalómat csakis egyféleképpen tudom közölni. A klasszikus alap volt az ábécém, azon nevelődtem, de nem azt folytatom. A művészeknek mindent kell tudniuk, amit az elődeik csináltak, anélkül hogy utánozzák őket, mert az a feladatuk, hogy a maguk századának fiai legyenek. Minden idegszálunkkal éreznünk kell, ami körülvesz minket és ezt kell kivetítenünk magunkból. Úgy érzem, minden komoly művészet, játék. No, nem arra a játékra gondolok, amit játéknak neveznek, hanem arra, hogy amit keserves munkával harminc év óta gyakorlok, fejlesztek magamban, az egy felszabadult pillanatban oly magától értetődő természetességgel formálódik a kezem nyomán, mintha játszanék. Emlékszem, amikor néhány évvel ezelőtt Rómában találkoztunk utoljára, filmproducerek ostromolták, arra akarták rábírni, játssza el az azóta elkészült El Greco című filmben a főinkvizitor szerepét. Már majdnem kötélnek állt, aztán meggondolta magát. Olaszországban írók, képzőművészek gyakran szerepelnek a vásznon. Amerigo Totot is utolérte most a végzet: nemrég fejezte be a forgatást, egy fura című filmben: »Bocsánat, szerelmeskedünk?« Egy német bárót játszik, amolyan kétes széplelket. A rendező: Vittorio Caprioli, az író Franca Valeri. Úgy hírlik, Tot debűje kiválóan sikerült. Azóta még több ajánlatot kap, Fellini is hívja új filmjének egyik szerepére. — Dehogyis leszek filmszínész. Csak éppen belekóstoltam, mert érdekel a műfaj. A kompozíciós lehetőség, a képpel való kifejezés ... Az emberábrázolás ? Eszembe jut a római Termini pályaudvar remek homlokzatfríze, ez is Tot műve. Beszéltünk már arról, hogy mozgalmas absztrakt vonalaival a távolból úgy hat, mintha figurális volna . .. — Ha csakugyan az volna — feleli —, akkor meszsziről bizonyára absztraktnak látszana. Az ember megmaradt bennem látomásnak, még akkor is, ha munkámban az elvont kifejezésmódhoz érkeztem el. Igen, én absztrahálok, de mindig a mai élet jelenségeiből. Egyébként mi a különbség az absztrakt és a figurális kifejezés között? A képzőművész modellje nemcsak az emberi arc profilja lehet, hanem egy sejt fölnagyított mása is. Ez is az is valóság, a természet jelensége. Ha a sejtet naturalista módon festik meg, absztraktnak hat. Beszélgetés közben viszsza-visszatér a pop-art taglalására. Indulatosan mondja: — A pop-art számomra a legostobább naturalizmus. Mire való például egy csészét vagy egy villanykapcsolót ötszörös-tízszeres nagyításban megformázni? Nem hiszek ennek a szellemi vagy társadalmi szükségletében. Hogy főként Amerikában sok pénzt adnak érte? Ez kereskedelmi kérdés, semmi köze a művészethez. Különben is határozott válaszvonalat kell húzni az amerikai és európai művészet között. Számomra még nem művészet az, ami egy szuperproduk Harminc év után újra Magyarországon - Amerigo Toi Markáns feje olyan, mintha ő maga kalapálta volna ilyen acélosra, határozott körvonalúra ... (Féner Tamás felvételei)