Film Színház Muzsika, 1968. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)
1968-07-13 / 28. szám
RÁDIÓ Vigyori Az átültetések korát éljük. Nemcsak a gyógyászatban, az irodalomban is. A sebész életet ment vagy hosszabbít meg, az író pedig az egyik műfajból a másikba menti át művét. A teljes siker mindkét esetben ritkaság: a szervezet többnyire nem tudja asszimilálni az idegen anyagot. Az irodalomban a következmények szerencsére nem tragikusak, legfeljebb elgondolkoztatóak. Mint Fejér Endre esetében is, aki Vigyori című szép elbeszélését hangjátékká formálta. A drámai feszültségű dialógusokat szinte szó szerint plántálta át, a leíró részeket pedig a szereplők szájába adta és emlékezések formájában mondatta el. A cselekmény így hiánytalanul, minden lélektani motivációjával együtt pereg le előttünk és mégis kevesebbet kapunk, mintha a novellát egyszerűen csak elolvastuk vagy meghallgattuk volna. A hangjáték önálló művészi lehetőségeiről, műfaji sajátosságairól a legkülönbözőbb, némelykor egymással szöges ellentétben álló nézeteket vallanak írók, dramaturgok, kritikusok, de egy vonatkozásban teljes az egyetértés: a rádiójáték nem lehet holmi mankó olvasni lusta emberek számára. És bármi legyen is önállóságának lényege, ismérve minden bizonnyal az, hogy valami olyan többletet tud nyújtani, amelyre semmiféle más műfaj nem képes. Nos, éppen ezt a többletet nem éreztük a lelki egyensúlytalanságát vigyorgásával leplező fiatalember, a hirtelen haragú, de az élet dolgaiban mégis bölcsen eligazodó öreg és a behízelgően kedves, ám állhatatlan leány történetének hangjáték-átdolgozásában. E három változat a társtalanság témájára, éppen kényszermegoldásaiban, az összeköltözésekben, a félszeg és időleges találkozásokban és szerencsétlen kimenetelű házasságban és végső megoldatlanságában. Vigyori és az öreg kibékülésében megragadó és emlékezetes. Fejes a novella szereplőinek gyökértelenségét, kétségbeesett kapaszkodását és kapkodását, visszavisszahullását nemcsak az események elbeszélésével és a dialógusokkal, hanem a környezetnek a témára hangolt megjelenítésével is érzékeltetni tudta, ám mindez a hangjátékban kényszerűen elmarad vagy csak közlő formában jelentkezik. Helyét nem tölti és nem is töltheti ki olyan gondolati anyag, amely ettől az elbeszéléstől idegen lenne, ám a rádiójátéknak mint sajátos műfajnak mégiscsak lényege. Dr. Cserés Miklós rendező kivált a színészi munka irányításának feladatát látta el kitűnően; nem engedett az érzelgősség és a túl éles, hivalkodó hatások csábításának. A kísérő zajok (nevetések, eső-permetezés, tányércsörömpölés stb.) kiválasztásánál és hangolásánál azonban nem járt el ilyen körültekintéssel. György László az öreg szerepében egyik legjobb rádióalakításával örvendeztetett meg: az életben már sok mindenen átment vasesztergályos heves fellobbanásaiban, ellágyulásaiban, tapasztalt bölcsességében és végső tehetetlenségében egyaránt rokonszenvesen, emberien és hitelesen jelent meg előttünk. A címszerepben Szabó Gyulának nehéz dolga volt; az általa formált karakterbe nehezen voltak beleilleszthetők a szükségszerűen más hangnemben írt visszaemlékezések. A színész elismerésére szolgál, hogy ezt a nehézséget áthidalva meggyőző alakot formált az útvesztőkön át végül is magára találó fiataemberből. Barta András 12 CB-7V33