Film Színház Muzsika, 1968. július-december (12. évfolyam, 27-52. szám)

1968-11-16 / 46. szám

Naiva 68 Találkozás Venczel Verával APRÓ, TÖRÉKENY és kedves. Olyan, aki minden korosztályú nőben az anya­sági ösztönt ébreszti fel, olyan, akit a férfiak is dé­delgetni szeretnének legin­kább. Venczel Verát valami különös tisztaság lengi kö­rül. És ez belőle sugárzik, ő a forrás. Honnan, mitől annyira más, mint az átlag huszonkét éves? Hol tizen­két esztendősnek, máskor meg negyvennek tűnik. Nem külsőleg, úgy mindig sugárzóan fiatal. Tizenkét éves, amikor rajong, és negyvenesztendős, amikor nagy bölcsen a sikeresek fe­lelősségéről beszél, meg a sors­ szabta kötelezettségek­„Együtt játszani, egymást segíteni..­ről, hogy nem elég elfogad­ni az élettől, de nyomban tovább kell azt adni vala­milyen formában. És tizen­két éves, amikor úgy érzi, hogy már neki is, már ed­dig is, súlyos törleszteni­­valói vannak, hiszen sike­rült az első szerepeket megoldania, hiszen a Víg­színházhoz kerülhetett, te­hát már most nyomban kö­teles másokért tenni vala­mit, másoknak a szolgála­tába állni. Kisdiákok érzik ezt így, egy jól sikerült „matekpélda” után, ami az­tán körbe-körbe jár az osz­tályban .... A siker másodéves nö­vendék korában csatlako­zott hozzá. Akkor lépte át először a Vígszínház kü­szöbét. Nem ismert ott sen­kit. Ruttkai Éva volt szá­mára a társulat egyetlen fix pontja. Érte már mint néző rajongott. Szájtátva figyelte, és úgy érezte, hogy csoda történt, amikor a Néma leventében vele játszhatott egy színpadon. Rajongása a megismerés után sem változott. Ritkán látott alázattal beszél a példaképről. Kis apród módjára tiszteli... Mindenkit felmér. Vizs­gakérdései amolyan szon­dák, az emberség, az igaz­ságtalanság, a becstelenség témaköréből. Lassan egy társulat vizsgázott nála. Most már közéjük tartozik: hihetetlen készsége van ar­ra, hogy megtalálja a han­got másokkal, azokkal is, akiket meg szeretne vál­toztatni. Ők még nem tud­ják, de ez a kislány belül­ről hiszi, hogy minden ilyen terve sikerül majd. HOGY MIT JELENT egy társulathoz tartozni? „Jól együttjátszani, egymást se­gíteni."’ Az első két esztendő a színész számára a lehetősé­gek éve. A sanszoké, ame­lyek tőle gyakran függet­lenek, ő még ezeket a na­pokat éli. „Lehet, hogy minden csak véletlen volt eddig?" — kételkedik gyak­ran. A Maxim remekül megoldott kislány-szerepe, .A nyár csodája, a Csók vagy a Hordók groteszk naivája is? Aligha­­ biztatom. Ahogy hallgatja az em­ber a színpadnak ezt az új üdvöskéjét, az az érzése, hogy Venczel Vera folyto­nosan kudarcokra készül. Még kicsi a gázsija (és ez igazságos), még többnyire Valami különös tisz­taság lengi körül... (Fejes László felv.)

Next