Film Színház Muzsika, 1969. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)
1969-05-03 / 18. szám
fi nálé és a Marseillaise hangjaival járta be az egész várost ... Az Opera és a Nemzeti Színház erkélyén is zenekarok játszottak ...” A színházi műsor a Népszava összefoglalója szerint így alakult: „A három drámai színházban, a Nemzetiben, a Vígben és a Magyar Színházban az előadás előtt Bródy Sándor „Orgonavirág” című májusi játékát adták elő. A Nemzetiben azután Shakespeare „Vízkereszt”-je, a Vígben Csokonai Vitéz Mihály „özvegy Karnyóné és a két szeleburdi” című darabja, a Magyarban pedig a „Szókimondó asszonyság” került színre. A Király Színházban ... Somlyó Zoltán alkalmi költeményét szavalta el Ihász Aladár, majd a „Cornevillei harangok” került színre. A Belvárosi Színházban .. . Pethő Attila szavalta el Várnai Zseni alkalmi versét, azután a „Négyszög” című vígjátékot és Biró Lajos „Francia négyes” című kétfelvonásos vígjátékát adták elő. A Medgyaszay Színházban a színház tagjai az Internacionálét énekelték zenekíséret mellett, majd Károlyi Leona... és Kabók Győző ... szavalt. Ezután a „Patikus” című vígopera, a „Névaparti estély” és a „Kívül tágasabb” című operett került színre. A Nemzeti Operában a „Szöktetés a szerájból” című énekes játékot, a harmadik és negyedik kép között Mozart „Török induló”-ját játszotta a zenekar. A Madách Színházban ... Karinthy Frigyes dramatizált forradalmi költeménye, a „Vérmező” került színre, mely viharos tetszést váltott ki a zsúfolásig megtelt színház proletárközönségéből. Végül Vitéz Miklós nagy hatású szomorújátékát játszották el. A vörös május nagyszabású ünnepségének keretében tartották meg este a Városi Színházban azt az internacionális hangversenyt is, amelynek gazdag és változatos műsorát a fővárosi zenevilág legkiválóbb képviselői látták el... A Műszínkörben ünnepi előadás volt...” A színházak képviselői a felvonuláson, előtérben a Fővárosi Orfeum, a Kis Komédia és a Kisfaludy Színház tagjai A jó előre megtervezett módon nyitották meg a felvonulást a ,,mozgófénykép-munkások ’, egy óriási filmtekercscsel i is ! * Debrecenben fogalom volt az Ady Társaság, ez a testület megsajnált. Pedig sejtették, hogy mi ifjak, világmegváltó lobogásunkban, kicsit fáradtaknak, öregecskéknek mondjuk őket magunk között. Gyorsan csináltak nekünk egy bemutatkozó estet a Déri múzeumban. Hát ez unalmas volt, időben is hosszú, a közönség is gyér. Szóval úgy éreztük magunkat, mint a nősülni akaró fiatalember, akinek a második házból teszik ki a szűrét. Hej, pedig már tavasz volt, ahogy mondani szokás: új szelek fújkáltak és Péterfián . .. És mégis történt tavaszi csuda. Azon a múzeumi esten valami okból ott volt Kormos Lajos, a színész, s ahogy A. Sándor komámmal battyogtunk valami búfelejtő hely irányába, ez a már akkor is tisztelt színész leszólított bennünket. — Nem így kell ezt csinálni, fiúk. Volna nekem egy ötletem. Most még nem mondom el, de ha lehet, holnap este gyertek el hozzánk . . . A barátom akkor már potentát volt a civil városban, városi tanácsnok. Egy városatya 47 tavaszán, aki a városi segélyt adja a színigazgatónak (ha tudott adni!), rangos színész szemében már valaki. Igaz, az ilyen potentátot nemigen szokták a művészek lakásukra meghívni. Pláne nem a rendes családi életet élők. Hát nem is úgy fogadott a Kormos Lajos—Miklós Klári házaspár, hanem mint tisztes vizitelő vendégeket. Mondhatni, barátokat. — Fiúk, menni fog a dolog — kanyarodott a házigazda a tárgyra. Nyilván eléggé mafla arccal bámulhattunk rá, mert nevetve elmondta, hogy matinékét kell csinálni, fiúk. Lapengedélyt úgyse fogtok kapni, annyira nem vagytok szalonképesek. Viszont nektek közönség kell. S kiderült, már beszélt is az újságíró klub vezetőivel, beszélt R. Pistával, aki a Néplapot szerkesztette, publikálja matinéinkat, aztán a színtársulat is szívesen segít. Felolvas, előad. Azért lokálpatrióta az ember. Az nem számított szememben nagy dolognak, ha a Zeneakadémián szavalja az ember versét Simonffy Margó. Az protokoll, az Pesten van. Az a valami, kérem, ha minden második vasárnap délelőtt a megtelt újságíró klubba eljön a közönség sorai közül Moóry Lüszi, vagy Havadi Nagy Ilona, aki ha a színre lép, Sándor barátommal mindig férfias hallgatásba burkolózunk, aztán Miklós Klára, Kormos Lajos, ha jól emlékszem, Solti Berci, és novellámat, versemet, a mi novelláinkat, verseinket, esszéinket ők adják elő! Mert a derék debreceni polgár, aki sajnálta az ötforintost a Holnapért, most szívesen fizet a klubba bemenetkor. Ha az embert itt ismerik meg, akkor már a saját professzora megállítja az utcán, s érdeklődik, mit tetszett újabban írni. Micsoda vitákat csináltunk! T. Ervin falra akasztotta festményeit s a helyszínen megkapta a kritikát. Holló Laci bácsi előjött a Tócos kertből, Cs. Imre meg elemezte a debreceni cíviseknek a Cantata profanát. És a szereplők sem mentek el. Velünk csinálták az egészet. Néha a fél társulat. 47 tavaszán. Azt hiszik, kapott egy szereplő is akár egy feketét is? Miből, uram? Csinálták, mert testvérüknek éreztek. Azt hiszem, kezdő öccsüknek. Azt mondta most márciusban Deák ** Sándor: — Tudod, komám, az a rádióelőadásod, februárban ami ment, Vajda Lacitól, azért vállaltam el, mert valahogy megéreztem benne azt a debreceni tavaszt. Nem tudtam, hogy te írtad, csak utólag. De emlékszel még az újságíró klubos vasárnap délelőttökre? Hirtelen gombóc jött a torkomra. Nem jött ki szó a számon. Istenem, így emlékszik? Újra azt éreztem, amit pár éve, amikor a Csokonai Színház százesztendős jubileumán, a büfében, igen, ott, amidőn összetalálkoztam Tikos Sárival. És férje, Simor Ottó, sóbálvánnyá váltan észlelte, hogy Sári egyszer csak behunyt szemmel mondani kezdi: — Emlékszik még, Imre, erre a versére? Szisszenj fűrész, csattanj balra, húzzad pajtás, húzzad balra, csapjál jobbra, jól a tövére, tűzre dobáljuk már estére . . . Habogni tudtam csak. — Maga . . . maga ezt még tudja? Hiszen akkor még maga pöttöm gimnazista volt! Egy mosoly, amit nem lehet szavakban elmondani. — Hallottam. És megtanultam. Aztán én is szavaltam . . . A hajdanvolt költő hirtelen felhajtotta borát, mert már verse címét sem tudta volna megmondani.. . Még egyszer kérdem: fiatalok, létezik még ilyen szerelem? Ilyen tiszta, ingyen szerelem. Mert tudjátok meg, hogy csak az a szerelem, ami ingyenvaló . . . 13