Film Színház Muzsika, 1969. január-június (13. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-25 / 4. szám

TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ TELEVÍZIÓ Előzetes Negyven új tv-film és tv-játék A drámai osztály ez idei műsoráról Sós György osztályvezető adott tájé­koztatást. 1969-ben a drámai osztály gondozá­sában negyven tv-játék, illetve tv­­film kerül képernyőre. A péntek esti bemutatók mindegyike magyar szerző műve. Gyárfás Miklós „Komédia a te­tőn” című tv-játékának — melyet Ke­leti Márton rendezett — egyik érde­kessége, hogy az egész mű egy bala­toni villa tetején játszódik. Szereplői Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán és Pa­per Antal. Galgóczi Erzsébet „Régen volt háború”-ját Nemere László ren­dezte. Esztergályos Károly rendező két tv-játékkal is szerepel: a „Verse­nyen kívül”-t Rubin Szilárd írta, a „Krisztina szerelmese” viszont szerzői film lesz. 1919 augusztus elején játszó­dik Örsi Ferenc „Legenda a páncél­­vonatról” című filmje, amelyet Zsurzs Éva rendez. Illés Endre írta a „II. emelet 3.” című tv-játékot, melynek cselekménye a két háború között Bu­dapesten játszódik: hőse két artista, akik életüket egy ostoba szenzációval kockáztatják. Bár Ambrus „Szekér a dombtetőn" című műve az 1945 végét idézi, hőse egy szökött magyar kato­na és egy nyilas tiszt. A Tanácsköz­társaság utolsó napjait eleveníti fel Vészi Endre „Két utas” című műve. Robert Thomas műve, „A második lövés” egy francia rendőrfelügyelő története. A három főszereplő: Mensá­­ros László, Almási Éva és Rajz János. Rendező: Horváth Jenő. Az „Elméleti­leg kifogástalan házasság”-ot Somo­gyi Pál boccaccioi hangvételű vígjáté­kát, Szőnyi G. Sándor rendezi. Hat szombat este kerül bemutatásra Mol­nár Géza „Az MX 50-es őrjárat” cí­mű folytatásos filmje, amely a szuper­szonikus repülők életét dolgozza fel. A klasszikus szerzők művei közül Madách Imre „Az ember tragédiájá”­nak tv-változatát Szinetár Miklós ren­dezi. Ugyancsak ő viszi képernyőre Euripidész „Iphigeneia Aulisban” cí­mű drámáját. Balzac „Gobsec”-ét Hor­váth Tibor rendezi. Még ebben az évben készül el és ke­rül valószínűleg képernyőre Babits Mihály „Hat hold rózsakert” című kisregényének változata, amelyet Ra­­nódi László rendez. Képernyőre vi­szik Karinthy Frigyes „Holnap reg­gel” című drámáját és Heltai Jenő „Lumpácius Vagabundus”-át is. Tv­­játék készül Németh László „Petőfi Mezőberényben” című munkájából és Hollós Ervin „Szerencsés álmokat” cí­mű művéből, az utóbbit Szász Péter rendezésében. Darvas József „Gyűjtő­­lencse” címmel írt tv-játékot a har­mincas években Budapestre került falusi nincstelenekről. Karinthy Fe­renc egyszemélyes játéka, a „Víz” — melyet Ádám Ottó rendez —, egy úszómester elmélkedése, aki valami­kor vízipóló-játékos volt. Mindezeken kívül még negyven színházi előadást is közvetítenek 1969-ben: ezeknek mintegy fele a bu­­dap­esti, fele pedig a vidéki színházak legsikeresebb előadásai közül kerül ki. _______ K. J. Goda Gábor írta és Gaál Albert ren­dezte a „Mennybemenetel, pokoljárás” című tévé­játékot. A csípős, mulatságos komédia a főnök-beosztott viszonyt tűzi tollhegyre. Az előzetes műsorterv szerint február 13-án csütörtökön 20:20- kor kerül képernyőre. Képünkön: Greguss Zoltán és Mezey Mária a tévé­játék egyik jelenetében. K. Wittlinger „Reggelire két férfi” című háromszemélyes tv-játékában, melyet Lengyel György rendezett Tóth Judit egy maneken-stúdió tulajdonos­nőjét játssza, Sinkó László pedig egy fiatal vegyészt (Lippay_Varga felv.) 19.45: „Mária halála” — Képzőművészeti kisfilm 20.00: Tv-híradó 20.20: Péntek esti bemutató — Két nap jú­liusban — Tévéfilm 21.00: Körkép 22.00: Tv-híradó — 2. kiadás FEBRUÁR 1. SZOMBAT 9.00: Nótaszó (ism.) 9.15: Von Wuthenow kapitány története — Magyarul beszélő nyugatnémet film (ism.) 10.30: Delta — Tudományos híradó (ism.) 11.00: Tv-Mintabolt (ism.) 15.43: Húsz év legjobb 12 magyar játék­filmje — Bakaruhában — Újhelyi Szilárd bevezetőjével 17.20: Szót kérünk! — KISZ-lakás 18.05: Reklámműsor 18.10: Hírek 18.15: Tv-operakalauz — Verdi: Trubadúr 18.35: A tv jelenti 19.20: Cicavízió 19.35: Tom Jones show 20.00: Tv-híradó 20.20: Családi félkör — Rip.: Poór Klára 22.00: Tv-híradó — 2. kiadás 22.20: Éjszakai bemutató — Dosztojevszkij: A játékos — Magyarul beszélő francia film Gerard Philippe főszereplésével (18 éven felülieknek!) FEBRUÁR 2. VASÁRNAP 9.55: Hétmérföldes kamera — Úttörőhíradó 10.10: Országos matematika-vetélkedő 8. osztályosoknak 11.10: Bors — Televíziós kalandfilm-sorozat II. (ism.) — Szent Dimitrij éjszakája 15.18: A termelőszövetkezetek együttműkö­dése — Mezőgazdasági szakfilmsoro­zat 8. 15.50: Mesél a nép (ism.) 10.30: Bronzérmesek I. — Mexikó 68. 17.00: Legyen a zene mindenkié I. 17.30: Felfedező úton a képzőművészet bi­rodalmában I. 17.45: Reklámműsor 17.50: Tudományos tudakozó — önmagunk­ról (Kitől örökölte? ...) 18.40: Tévészőttes — Udvari zene 19.00: A világ térképe előtt — Heti külpo­litikai összefoglaló 19.16: Esti mese 19.20: Sebastian az emberek között — Ma­gyarul beszélő francia filmsorozat — 5. Celestine megérkezése 19.45: Sporthírek 20.00: Tv-híradó 20.20: Magyarázom a mechanizmust — Vi­dám rajzfilmsorozat VI. rész 20.30: Bors — Televíziós kalandfémsorozat 3. Vesztegzár a határon 21.20: Csillagszóró — Az Intervízió szóra­koztató műsora Helsinkiből, felvétel­ről 22.10: Az érem harmadik oldala — Komlós János műsora 22.00: Tv-híradó — 2. kiadás 31

Next