Film Színház Muzsika, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1969-10-18 / 42. szám
FILM CiinkÁi MUZSIKA E HÉTEN IS FOLYTATJUK beszámolóinkat a Budapesti Művészeti Hetek zenei eseményeiről. (Kritikánk a 4—5. oldalon.) — Beszámolunk három budapesti színházi premierről. (7—8—9. oldal) — Tájékoztatást adunk a hét új filmjeiről. (6. oldal) Teleobjektívunkkal ellátogattunk Kálmán György öltözőjébe. (Képriportunk a 16—17. oldalon) — „A művészetek a technika korában” című cikksorozatunkhoz számos hozzászólás érkezett; ezeket következő számunkban kezdjük közölni. ŐSBEMUTATÓ VESZPRÉMBEN. A veszprémi Petőfi Színház a héten mutatta be Száraz György „Királycsel” című, Zsigmond királyról szóló történelmi szatíráját, Sándor János rendezésében. Képünkön a két főszereplő: Balázs Péter és Demjén Gyöngyvér. MADÁCH-MŰ POZSONYBAN. A Szlovák Nemzeti Színház Pozsonyban rendkívüli érdeklődéstől kísérve mutatta be Madách Imre „Az ember tragédiája” című drámáját. A produkció a félszázados jubileumát ünneplő szlovák nemzeti színjátszás ünnepe is volt, s emlékeztetett arra, hogy Madách drámája már az ötven esztendővel ezelőtti évadok idején műsordarabja volt a pozsonyi Nemzeti Színháznak. A drámát Ctibor Stitnicky fordításában, Tibor Rakovsky rendezésében, Ladislav Vychodil díszletében láttuk, a főszerepeket Leopold Haveri (Ádám), Zdena Gruberová (Éva) és Ctibor Filcik (Lucifer) játszotta. Képünkön: Ctibor Filcik, Leopold Haveri és Gustáv Valach a falanszter-jelenetben. A BAHCSISZERÁJI SZÖKŐKÚT. Az Erkel Színházban „A bahcsiszeráji szökőkút" legutóbbi előadásán új szereplők mutatkoztak be. Záréiál: Orosz Adél, Máriát: Kaszás Ildikó, Waclawot: Markó Iván táncolta. Képünkön: Markó Iván és Kaszás Ildikó. ALEXEJ TOLSZTOJ Rakéta című drámáját a Madách Kamara Színház mutatta be Kerényi Imre rendezésében. Képünkön az előadás két szereplője, Piros Ildikó és Huszti Péter. Az előadás méltatására következő számunkban visszatérünk.