Film Színház Muzsika, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)

1969-11-08 / 45. szám

Rank doktorit. A Bozóky István rendezte remek elő­adásban Tolnay Klári cso­dálatosan lírai-drámai Nó­ra volt; az ő csillogását rajongta a fanyar, bölcs, elegáns Rank. Nem első­sorban a választékos, s elegánsan viselt öltözékre gondolok, hanem arra, hogy Timár Rankja a szel­lem és a tudás utánozha­tatlan eleganciáját, egy gazdag lélek előkelőségét hordta magával. Nem felejtem azt a fé­lelmetesen hátborzongató egyszerűséget, ahogyan Nó­rával közölte önnön kö­nyörtelen diagnózisát. Volt ebben egy cseppnyi a Mer­­cutio keserű átkozódásából, finoman leplezett, fájdal­masan szerelmes vallomás is volt, világos okfejtés, meg búcsú az élettől, akit Nórának hívnak. Pazar kettős volt, Tol­nay Klári ragyogó vidám­sága, mely könnyed volt és természetes, meg az emö­­gött megbúvó megdöbbe­nés; a másnapi táncról be­szél, divatos holmikat mu­togat női kacérsággal, s Rank, mintha elfelejtette volna az iménti vallomás­diagnózist. Aztán mégis visszatér rá. „S most mindezt itt kell hagyni.” Nóra felel: „Lári-lári, nem hagyja itt.” De ott ólálko­dik körülöttük és bennük Rank biztos pontossággal tudott végzete. Ebben a Rankban mégis feszült valamiféle látha­tatlan erő: az emberi nagy­ság, mely éppúgy esendő­­séggel jár együtt, amint Rank fanyar eleganciáját kíséri a baljóslatú közlés. Sem gesztusára, sem pó­zára nem emlékszem; ilye­nek nem voltak. Fényképek és emlékképek egy letisz­tult, prózaian egyszerű, választékosan beszélő fér­fit rajzolnak meg, klasszi­kus hűséggel és merész korszerűséggel alkotót, te­­remtőerejű művészt, aki Ibsen hősét úgy játszotta el, ahogyan az megálmod­hatta, de a maga képére teremtvén. A Nóra-felújítás nagy siker volt, sokáig játszot­ták. De, amint egy kora­beli tudósítás írja, a jubi­leumok után is legfeljebb a kellék-karácsonyfa ko­pott meg, az előadásnak minden mozzanata friss maradt. Ha a búcsú­jele­netre gondolok, szörnyen sajnálom, hogy nem jutott arra (meg sok más előadás legszebb mozzanataira) egy operatőr, egy kamera, egy kis nyersanyag. Vissza le­­het-e adni akár megköze­lítő hitellel? S azóta Hel­mer kitűnő alakítója, Hor­váth Jenő is Timár­ Rank után ment — pontosan emlékszem buzgón udva­rias tekintetére, amint megkínálja Rankot a Ha­vanna szivarral, s Nóra tü­zet ad, s azt mondja: „Aludjon jól, Rank dok­tor”. Rank: „Köszönet a jókívánságért.” Nóra: „Kí­vánja nekem ugyanezt.” Rank: „Magának? Nos, jó, ha akarja — aludjon jól.” S egy kicsit finom-fanya­rul meghajol, elegánsan biccent s elmondja a szál­lóigét: „És köszönöm a tü­zet.” Nem gondoltam volna akkor, hogy főcím lesz be­lőle. Pedig emlékszem, Ti­már, aki Rank szerepé­vel szinte alig viccelt, jól­lehet ő sohasem hatódott meg önmagától, az egyik Nóra előadás után rám­szólt a Fészekben: „Na, öregem, ez az Ibsen egy igazi ziccert adott nektek, remélem, kihasználjátok ezt a mondatot, hogy „köszö­nöm a tüzet.” Remek cím, kitűnő zárópoén, meg lehet köszönni a játékot a szí­nészeknek, az előadást a rendezőnek, ez majdnem olyan jó, mint a Hamlet­­ben „a többi néma csend”, ez lírai poén is lehet, meg el lehet marasztalni vele az előadást, mondjuk így, jó volt a második sírásó, meg Shakespeare, a többi néma csend ... Na, én is pazar ötleteket adok a sajtónak...” Gondolkoztam most, ami­kor írtam, vajon e mon­dat után kérjen-e tüzet tőlem Timár: „Apropos, nincs egy kis tüzed?” „De van. Parancsolj.” „És kö­szönöm a tüzet..De ez nem történt meg, hanem a finoman ironizáló Timár egyszerre csak megválto­zott hangon folytatta: „Ez az Ibsen nagyon mai író. Minden igazán jó író mai író, sajnos nem minden mai író igazán jó író. Ránk mindig kifáraszt. Olyan, mintha egy orvos önmagát operálná.” Igen, a főcím. Utólag, amikor már a kelléktárba kerültek Willy Loman, az ügynök bőröndjei, gondo­latban sokszor hasonlítot­tam össze Rankot és az ügynököt, pontosabban a búcsújukat. Megvallom, erőltetett volt az ilyen összevetés. Hajlamosak va­gyunk eljátszani a szín­padi halál különböző for­máival, híres mondatokat idézünk emlékező írások­ban, a pontatlanságok fö­lött behunyjuk szemün­ket, egy jónak vélt fordu­lat érdekében. Elhagyom a gondolattár­sítást. Timár Bank doktora mindig éppen azzal a pillanattal tér vissza a messzeségből, amikor elkö­szön. (Folytatjuk) Demeter Imre SOROZ­AT­U­N­K 2. Rock-énekesek rossz filmjei A popmuzsika világában talán a legfantasztikusabb és a leghosszabban tartó pályafutás Elvis Presleyé. És, hogy mennyire fontos szerepet töltenek be karrierjé­ben a lemezek mellett a filmek, arra hadd szolgáljon bizonyítékként, hogy míg 1961-től 1969 nyaráig egy­szer sem lépett fel nyilvánosan, még a televízióban sem, addig 1956-tól máig több mint harminc egész es­tét betöltő filmben szerepelt. Menedzsere, Tom Parker szerint: „Azért énekelt Elvis csak filmen, hogy a világ minden fiatalja hallhassa, láthassa, míg koncertezve jó­val kevesebben hallanák, s ezzel bizonyára megsértené a világon milliószám található rajongóját.” A rejtőzködés ez év nyarán megszakadt. Elvis augusztus elején színpadra lépett a Las Vegas-i Inter­national Hotel nyitó show-műsorában. A koncertet sajtófogadás követte. Elvis elmondta, hogy filmszerző­­­­dései miatt nem lépett fel eddig, de már nagyon hiány­zott neki az élő kapcsolat a közönséggel, egyre nehe­ Tommy Steele A kettétört hatpennys című musicalban ! 25 !

Next