Film Színház Muzsika, 1969. július-december (13. évfolyam, 27-52. szám)
1969-11-08 / 45. szám
Rank doktorit. A Bozóky István rendezte remek előadásban Tolnay Klári csodálatosan lírai-drámai Nóra volt; az ő csillogását rajongta a fanyar, bölcs, elegáns Rank. Nem elsősorban a választékos, s elegánsan viselt öltözékre gondolok, hanem arra, hogy Timár Rankja a szellem és a tudás utánozhatatlan eleganciáját, egy gazdag lélek előkelőségét hordta magával. Nem felejtem azt a félelmetesen hátborzongató egyszerűséget, ahogyan Nórával közölte önnön könyörtelen diagnózisát. Volt ebben egy cseppnyi a Mercutio keserű átkozódásából, finoman leplezett, fájdalmasan szerelmes vallomás is volt, világos okfejtés, meg búcsú az élettől, akit Nórának hívnak. Pazar kettős volt, Tolnay Klári ragyogó vidámsága, mely könnyed volt és természetes, meg az emögött megbúvó megdöbbenés; a másnapi táncról beszél, divatos holmikat mutogat női kacérsággal, s Rank, mintha elfelejtette volna az iménti vallomásdiagnózist. Aztán mégis visszatér rá. „S most mindezt itt kell hagyni.” Nóra felel: „Lári-lári, nem hagyja itt.” De ott ólálkodik körülöttük és bennük Rank biztos pontossággal tudott végzete. Ebben a Rankban mégis feszült valamiféle láthatatlan erő: az emberi nagyság, mely éppúgy esendőséggel jár együtt, amint Rank fanyar eleganciáját kíséri a baljóslatú közlés. Sem gesztusára, sem pózára nem emlékszem; ilyenek nem voltak. Fényképek és emlékképek egy letisztult, prózaian egyszerű, választékosan beszélő férfit rajzolnak meg, klasszikus hűséggel és merész korszerűséggel alkotót, teremtőerejű művészt, aki Ibsen hősét úgy játszotta el, ahogyan az megálmodhatta, de a maga képére teremtvén. A Nóra-felújítás nagy siker volt, sokáig játszották. De, amint egy korabeli tudósítás írja, a jubileumok után is legfeljebb a kellék-karácsonyfa kopott meg, az előadásnak minden mozzanata friss maradt. Ha a búcsújelenetre gondolok, szörnyen sajnálom, hogy nem jutott arra (meg sok más előadás legszebb mozzanataira) egy operatőr, egy kamera, egy kis nyersanyag. Vissza lehet-e adni akár megközelítő hitellel? S azóta Helmer kitűnő alakítója, Horváth Jenő is Timár Rank után ment — pontosan emlékszem buzgón udvarias tekintetére, amint megkínálja Rankot a Havanna szivarral, s Nóra tüzet ad, s azt mondja: „Aludjon jól, Rank doktor”. Rank: „Köszönet a jókívánságért.” Nóra: „Kívánja nekem ugyanezt.” Rank: „Magának? Nos, jó, ha akarja — aludjon jól.” S egy kicsit finom-fanyarul meghajol, elegánsan biccent s elmondja a szállóigét: „És köszönöm a tüzet.” Nem gondoltam volna akkor, hogy főcím lesz belőle. Pedig emlékszem, Timár, aki Rank szerepével szinte alig viccelt, jóllehet ő sohasem hatódott meg önmagától, az egyik Nóra előadás után rámszólt a Fészekben: „Na, öregem, ez az Ibsen egy igazi ziccert adott nektek, remélem, kihasználjátok ezt a mondatot, hogy „köszönöm a tüzet.” Remek cím, kitűnő zárópoén, meg lehet köszönni a játékot a színészeknek, az előadást a rendezőnek, ez majdnem olyan jó, mint a Hamletben „a többi néma csend”, ez lírai poén is lehet, meg el lehet marasztalni vele az előadást, mondjuk így, jó volt a második sírásó, meg Shakespeare, a többi néma csend ... Na, én is pazar ötleteket adok a sajtónak...” Gondolkoztam most, amikor írtam, vajon e mondat után kérjen-e tüzet tőlem Timár: „Apropos, nincs egy kis tüzed?” „De van. Parancsolj.” „És köszönöm a tüzet..De ez nem történt meg, hanem a finoman ironizáló Timár egyszerre csak megváltozott hangon folytatta: „Ez az Ibsen nagyon mai író. Minden igazán jó író mai író, sajnos nem minden mai író igazán jó író. Ránk mindig kifáraszt. Olyan, mintha egy orvos önmagát operálná.” Igen, a főcím. Utólag, amikor már a kelléktárba kerültek Willy Loman, az ügynök bőröndjei, gondolatban sokszor hasonlítottam össze Rankot és az ügynököt, pontosabban a búcsújukat. Megvallom, erőltetett volt az ilyen összevetés. Hajlamosak vagyunk eljátszani a színpadi halál különböző formáival, híres mondatokat idézünk emlékező írásokban, a pontatlanságok fölött behunyjuk szemünket, egy jónak vélt fordulat érdekében. Elhagyom a gondolattársítást. Timár Bank doktora mindig éppen azzal a pillanattal tér vissza a messzeségből, amikor elköszön. (Folytatjuk) Demeter Imre SOROZATUNK 2. Rock-énekesek rossz filmjei A popmuzsika világában talán a legfantasztikusabb és a leghosszabban tartó pályafutás Elvis Presleyé. És, hogy mennyire fontos szerepet töltenek be karrierjében a lemezek mellett a filmek, arra hadd szolgáljon bizonyítékként, hogy míg 1961-től 1969 nyaráig egyszer sem lépett fel nyilvánosan, még a televízióban sem, addig 1956-tól máig több mint harminc egész estét betöltő filmben szerepelt. Menedzsere, Tom Parker szerint: „Azért énekelt Elvis csak filmen, hogy a világ minden fiatalja hallhassa, láthassa, míg koncertezve jóval kevesebben hallanák, s ezzel bizonyára megsértené a világon milliószám található rajongóját.” A rejtőzködés ez év nyarán megszakadt. Elvis augusztus elején színpadra lépett a Las Vegas-i International Hotel nyitó show-műsorában. A koncertet sajtófogadás követte. Elvis elmondta, hogy filmszerződései miatt nem lépett fel eddig, de már nagyon hiányzott neki az élő kapcsolat a közönséggel, egyre nehe Tommy Steele A kettétört hatpennys című musicalban ! 25 !